Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen soká hoztam ezt a részt, de egyszerűen nem ment az írás...
Nem sikerült egy hosszú fejezetet összehozni, de azért remélem nem haragszotok.
A fejezet minősége nem lett a legjobb, de igyekszem a következő fejezetbe mindent beleadni!
Köszönöm az előző részhez írt komikat!
Nem is fecsegek többet!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel
Közelebb léptem Taylorhoz, aki döbbenten nézett rám. Nem éreztem a félelmet, ami akkor töltött el, amikor másik férfira ránéztem. Megbíztam benne. Átszeltem a kettőnk közötti távolságot, és megöleltem. Megöleltem! Először dermedten állt, majd viszonozta az ölelésem, és a hátamat kezdte simogatni.
- Nem félsz tőlem? - kérdezte csendesen. - Vagy csak álmodom? - töprengett hangosan.
- Nem félek. Nem fogsz bántani ugye? - néztem fel rá óvatosan.
- Ilyen eszedbe se jusson. - dorgált meg kedvesen. - Hova indultál?
- Meg akartam nézni, hogy nyitva van-e még a büfé. Éhen halok.
- A büfé már nincs nyitva, de hozhatok neked finom hamburgert, ha szeretnéd.
- Megtennéd? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Persze. - Visszamentem a szobába, és az ágyba fekve vártam, hogy visszaérjen Tay. A gyomrom hangosan korgott már az éhségtől, de türelmesen vártam. Fél órát kellett várnom, hogy megérkezzen a hamburgerem.
- Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de nem tudtam, hogy milyet szeretnél, ezért többet is hoztam. Remélem lesz valamelyik, amelyiket szereted.
- Jujj. Köszönöm szépen. Egyébként, bármelyiket megeszem. - mosolyogtam rá. Lerakta elém a táskát, melyben ötféle hamburger volt. Elmondta, hogy szerinte melyik melyik, bár nem tudta biztosan. Kivettem az elsőt, amelyik csomagolása a legszimpatikusabb volt nekem. Sajtos-gombás volt, ami az egyik kedvencem. Fantasztikus érzés volt, hogy végre táplálékhoz jutottam. Még egyet megettem, ami sajtos volt, aztán elért az az érzés, amire lassan egy órája vártam. A jóllakottság érzése.
- Egyél még nyugodtan.
- Majd kipukkadok. - terültem el az ágyon.
- Sziasztok. - nyitogatta álmos szemeit Clari, majd köszönt nekünk. - Hát ti?
- Hoztam enni a kisasszonynak, aki éhen akart már halni. - válaszolt Tay helyettem. Clari zavarodottan nézett rám, de jeleztem a pillantásommal, hogy majd elmesélem. Bólintott, majd felállt a kanapéról, és odajött hozzám, hogy adjon egy puszit. Éreztem rajta, hogy zavart, de nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy a kialakult szituáció miatt? Arrébb csúsztam az ágyon, Clari pedig befeküdt mellém.
- Mikor kezdődne a film forgatása? - kérdeztem Taytől, amikor eszembe jutott a film.
- Apukád elhalasztotta egy hónappal, így még van másfél hónapod gyógyulni.
- Nagyszerű. - sóhajtottam örömtelenül. Nem akarok menni erre a forgatásra. Nem vagyok színésznő, és fogalmam sincs, hogy hogy egyezhettem ebbe bele, de arról sincs, hogy apának hogy juthatott ilyen az eszébe. Azon se csodálkoznék a végén, ha Aranymálna-díjra jelölnék a filmet.
- Nekem most mennem kell, de sietek vissza. - állt fel Tay a székből, és egy puszit adott a fejemre, majd kisétált az ajtón. Egyszerűen nem félek tőle. Nincs az, hogy amikor meglátom, egész testemet átjárja a félelem. Helyette inkább a melegség. Amikor meglátom, boldog vagyok. Szeretek vele lenni, és szeretem is, de nem szerelemből. Vagyis nem tudom. Nem! Nem szerethetem! Nekem Ő csak egy barátnak kell, hogy legyen. Olyan barát, aki mellettem van, amikor szükségem van rá, vagy én vagyok mellette, amikor neki van szüksége rám. Ez így van rendjén.
- Miről maradtam le? Mennyi mindent aludtam át? - szakította meg a gondolatmenetemet Clari.
- Röviden. Szakítottam Tommal, rájöttem, hogy nem félek Taylortól, és hozott nekem reggelit.
- Wow. Pörögtek ám az események hány óra alatt is? Tíz? - nézett rám kicsit döbbenten.
- Nem. Azt hiszem, hogy maximum három óra hossza lehetett.
- Te tudod, hogy mit csinálsz. - suttogta maga elé.
- Most mi rosszat csináltam vagy mondtam? - kérdeztem egy sóhajtás után.
- Megyek megnéztem Tomot, hogy hogy van. - állt fel az ágyról, és a táskáját felvéve kiment a kórteremből. Megakartam állítani, de mikor észbe kaptam, már rég kiment. Nem értem, hogy mi ütött bele. Sose viselkedett még így.
- Bejöhetünk? - kukucskáltak be az ajtón Nikki és Ash.
- Persze. - mosolyogtam rájuk. Egyszerűen nem értem Clarit.
- Hogy vagy?
- Jól. - válaszoltam röviden, mert még mindig Clarin gondolkodtam. Akármeddig gondolkodhattam volna, nem jutottam volna előbbre, így vártam, hogy visszajöjjön, és megmagyarázza a dolgokat.
- Mikor engednek ki? - kérdezte Ash, és leült az ágyam szélére.
- Majd a pszichológus dönti el. - sóhajtottam egyet, majd hátradőltem az ágyon. A lányok még maradtak egy kicsit, majd el kellett menniük egy fotózásra. Nem sokkal később Clari visszajött, így végre megtudtam kérdezni, hogy miért rohant el.
- Megnéztem, hogy Tom hogy van. - ült le a kanapéra. Furcsa volt, hogy nem mellém ült, de nem akartam bemagyarázni semmit magamnak.
- És hogy van? - egy kicsit lelkiismeret furdalásom támadt, hogy nem érdekelt, hogy mi van Tommal, holott pár órával ezelőtt még a barátom volt.
- Az biztos, hogy rosszabbul érzi magát, mint te. - nézett rám kicsit csalódottan. Ha azt akarta elérni a nézésével, hogy szörnyen érezzem magam, sikerült neki. Pocsékol éreztem magam.
- Nem tudod, hogy hol van a cigim? - álltam fel az ágyból, és próbáltam megtalálni a dobozt. A begipszelt karom nem könnyítette meg a keresést, de nem adtam fel. Mikor megunta Clari a szenvedésem, odaadta nekem, és ki tudtam menni az erkélyre elszívni egy vagy esetleg több szálat. Az erkélyre amikor kiléptem, mélyet szippantottam Los Angeles levegőjéből, mely cseppet se mondható tisztának. Fél órát biztosan kint voltam, de nem is akartam visszamenni. Hiányzott már nagyon a napfény, és ez most tudatosult bennem. Próbáltam nem Tomra gondolni, de nem igazán jött össze. Megbántottam, és most miattam szenved, de nem tudtam vele maradni. Egyszerűen képtelen voltam.
3 héttel később
Már egy hete kiengedtek a kórházból, és majdnem egész héten otthon voltam bezárva. Egyszer kétszer mozdultam csak ki otthonról, és minden rendben volt, amikor férfiak voltak körülöttem. Ugyan úgy a közelükben tudtam maradni, mint azelőtt. Ma viszont amikor felkeltem az egész gyomrom görcsben állt. Be kell mennem a rendőrségre, hogy azonosítsam az elkövetőt. Hirtelen ért, amikor tegnap telefonáltak, hisz ilyen korán nem számítottam rá, hogy azonosítanom kellene vagy valami. Egy újabb cigiért nyúltam, hátha sikerül egy kicsit lenyugodnom. Kicsivel később egy kicsit megnyugodtam, és elindultam, hogy felöltözzek. Mikor becsuktam az erkélyajtót, csöngetett valaki, ezért előbb oda indultam el. Mivel Clari már nincs itthon, ezért kénytelen vagyok kinyitni. Taylor állt az ajtóban.
- Szia. - mosolyogtam rá. Furcsa melegség töltötte el a bensőmet, amikor megláttam.
- Szia. - villantotta meg a mosolyát, amiért lányok ezrei ölni tudnának. - Hallottam, hogy ma be kell menned a rendőrségre, és gondoltam elkísérhetnélek. - lépett be mellettem az ajtón, és a kanapéra leülve várt valami reakciót tőlem.
- Átöltözök, aztán indulhatunk. - indultam el a szobám felé. - Ha kérsz valamit inni, a konyhában megtalálod. - szóltam még hátra. A szekrényemhez lépve kivettem egy fehér felsőt és egy fekete csőnacit, melybe gyorsan belebújtam, majd a hajamat megfésülve, és egy kis szájfényt az ajkaimra kenve, lementem a nappaliba Taylorhoz.
- Csinos vagy. -nézett végig rajtam elismerően, melytől egy picit elpirultam. A táskámba beleraktam a telefonom, meg az irataimat, majd a cipőmet felvéve indulásra kész voltam. Így hogy nem egyedül kellett mennem, nem éreztem olyan szörnyen magam. Taylor autójával mentünk, és sajnos nagyon gyorsan odaértünk. Azt hittem, hogy felkészültem, de tévedtem, és ez be is bizonyosodott, amikor leparkolt Tay a rendőrség előtt. Megdermedve ültem, és nem tudtam mozdulni.
- Jól vagy? - simított végig a kezemen, amitől visszatértem a valóságba.
- Persze. - próbáltam összehozni egy mosolyt, de nem igazán sikerült.
- Nem félsz tőlem? - kérdezte csendesen. - Vagy csak álmodom? - töprengett hangosan.
- Nem félek. Nem fogsz bántani ugye? - néztem fel rá óvatosan.
- Ilyen eszedbe se jusson. - dorgált meg kedvesen. - Hova indultál?
- Meg akartam nézni, hogy nyitva van-e még a büfé. Éhen halok.
- A büfé már nincs nyitva, de hozhatok neked finom hamburgert, ha szeretnéd.
- Megtennéd? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Persze. - Visszamentem a szobába, és az ágyba fekve vártam, hogy visszaérjen Tay. A gyomrom hangosan korgott már az éhségtől, de türelmesen vártam. Fél órát kellett várnom, hogy megérkezzen a hamburgerem.
- Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de nem tudtam, hogy milyet szeretnél, ezért többet is hoztam. Remélem lesz valamelyik, amelyiket szereted.
- Jujj. Köszönöm szépen. Egyébként, bármelyiket megeszem. - mosolyogtam rá. Lerakta elém a táskát, melyben ötféle hamburger volt. Elmondta, hogy szerinte melyik melyik, bár nem tudta biztosan. Kivettem az elsőt, amelyik csomagolása a legszimpatikusabb volt nekem. Sajtos-gombás volt, ami az egyik kedvencem. Fantasztikus érzés volt, hogy végre táplálékhoz jutottam. Még egyet megettem, ami sajtos volt, aztán elért az az érzés, amire lassan egy órája vártam. A jóllakottság érzése.
- Egyél még nyugodtan.
- Majd kipukkadok. - terültem el az ágyon.
- Sziasztok. - nyitogatta álmos szemeit Clari, majd köszönt nekünk. - Hát ti?
- Hoztam enni a kisasszonynak, aki éhen akart már halni. - válaszolt Tay helyettem. Clari zavarodottan nézett rám, de jeleztem a pillantásommal, hogy majd elmesélem. Bólintott, majd felállt a kanapéról, és odajött hozzám, hogy adjon egy puszit. Éreztem rajta, hogy zavart, de nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy a kialakult szituáció miatt? Arrébb csúsztam az ágyon, Clari pedig befeküdt mellém.
- Mikor kezdődne a film forgatása? - kérdeztem Taytől, amikor eszembe jutott a film.
- Apukád elhalasztotta egy hónappal, így még van másfél hónapod gyógyulni.
- Nagyszerű. - sóhajtottam örömtelenül. Nem akarok menni erre a forgatásra. Nem vagyok színésznő, és fogalmam sincs, hogy hogy egyezhettem ebbe bele, de arról sincs, hogy apának hogy juthatott ilyen az eszébe. Azon se csodálkoznék a végén, ha Aranymálna-díjra jelölnék a filmet.
- Nekem most mennem kell, de sietek vissza. - állt fel Tay a székből, és egy puszit adott a fejemre, majd kisétált az ajtón. Egyszerűen nem félek tőle. Nincs az, hogy amikor meglátom, egész testemet átjárja a félelem. Helyette inkább a melegség. Amikor meglátom, boldog vagyok. Szeretek vele lenni, és szeretem is, de nem szerelemből. Vagyis nem tudom. Nem! Nem szerethetem! Nekem Ő csak egy barátnak kell, hogy legyen. Olyan barát, aki mellettem van, amikor szükségem van rá, vagy én vagyok mellette, amikor neki van szüksége rám. Ez így van rendjén.
- Miről maradtam le? Mennyi mindent aludtam át? - szakította meg a gondolatmenetemet Clari.
- Röviden. Szakítottam Tommal, rájöttem, hogy nem félek Taylortól, és hozott nekem reggelit.
- Wow. Pörögtek ám az események hány óra alatt is? Tíz? - nézett rám kicsit döbbenten.
- Nem. Azt hiszem, hogy maximum három óra hossza lehetett.
- Te tudod, hogy mit csinálsz. - suttogta maga elé.
- Most mi rosszat csináltam vagy mondtam? - kérdeztem egy sóhajtás után.
- Megyek megnéztem Tomot, hogy hogy van. - állt fel az ágyról, és a táskáját felvéve kiment a kórteremből. Megakartam állítani, de mikor észbe kaptam, már rég kiment. Nem értem, hogy mi ütött bele. Sose viselkedett még így.
- Bejöhetünk? - kukucskáltak be az ajtón Nikki és Ash.
- Persze. - mosolyogtam rájuk. Egyszerűen nem értem Clarit.
- Hogy vagy?
- Jól. - válaszoltam röviden, mert még mindig Clarin gondolkodtam. Akármeddig gondolkodhattam volna, nem jutottam volna előbbre, így vártam, hogy visszajöjjön, és megmagyarázza a dolgokat.
- Mikor engednek ki? - kérdezte Ash, és leült az ágyam szélére.
- Majd a pszichológus dönti el. - sóhajtottam egyet, majd hátradőltem az ágyon. A lányok még maradtak egy kicsit, majd el kellett menniük egy fotózásra. Nem sokkal később Clari visszajött, így végre megtudtam kérdezni, hogy miért rohant el.
- Megnéztem, hogy Tom hogy van. - ült le a kanapéra. Furcsa volt, hogy nem mellém ült, de nem akartam bemagyarázni semmit magamnak.
- És hogy van? - egy kicsit lelkiismeret furdalásom támadt, hogy nem érdekelt, hogy mi van Tommal, holott pár órával ezelőtt még a barátom volt.
- Az biztos, hogy rosszabbul érzi magát, mint te. - nézett rám kicsit csalódottan. Ha azt akarta elérni a nézésével, hogy szörnyen érezzem magam, sikerült neki. Pocsékol éreztem magam.
- Nem tudod, hogy hol van a cigim? - álltam fel az ágyból, és próbáltam megtalálni a dobozt. A begipszelt karom nem könnyítette meg a keresést, de nem adtam fel. Mikor megunta Clari a szenvedésem, odaadta nekem, és ki tudtam menni az erkélyre elszívni egy vagy esetleg több szálat. Az erkélyre amikor kiléptem, mélyet szippantottam Los Angeles levegőjéből, mely cseppet se mondható tisztának. Fél órát biztosan kint voltam, de nem is akartam visszamenni. Hiányzott már nagyon a napfény, és ez most tudatosult bennem. Próbáltam nem Tomra gondolni, de nem igazán jött össze. Megbántottam, és most miattam szenved, de nem tudtam vele maradni. Egyszerűen képtelen voltam.
3 héttel később
Már egy hete kiengedtek a kórházból, és majdnem egész héten otthon voltam bezárva. Egyszer kétszer mozdultam csak ki otthonról, és minden rendben volt, amikor férfiak voltak körülöttem. Ugyan úgy a közelükben tudtam maradni, mint azelőtt. Ma viszont amikor felkeltem az egész gyomrom görcsben állt. Be kell mennem a rendőrségre, hogy azonosítsam az elkövetőt. Hirtelen ért, amikor tegnap telefonáltak, hisz ilyen korán nem számítottam rá, hogy azonosítanom kellene vagy valami. Egy újabb cigiért nyúltam, hátha sikerül egy kicsit lenyugodnom. Kicsivel később egy kicsit megnyugodtam, és elindultam, hogy felöltözzek. Mikor becsuktam az erkélyajtót, csöngetett valaki, ezért előbb oda indultam el. Mivel Clari már nincs itthon, ezért kénytelen vagyok kinyitni. Taylor állt az ajtóban.
- Szia. - mosolyogtam rá. Furcsa melegség töltötte el a bensőmet, amikor megláttam.
- Szia. - villantotta meg a mosolyát, amiért lányok ezrei ölni tudnának. - Hallottam, hogy ma be kell menned a rendőrségre, és gondoltam elkísérhetnélek. - lépett be mellettem az ajtón, és a kanapéra leülve várt valami reakciót tőlem.
- Átöltözök, aztán indulhatunk. - indultam el a szobám felé. - Ha kérsz valamit inni, a konyhában megtalálod. - szóltam még hátra. A szekrényemhez lépve kivettem egy fehér felsőt és egy fekete csőnacit, melybe gyorsan belebújtam, majd a hajamat megfésülve, és egy kis szájfényt az ajkaimra kenve, lementem a nappaliba Taylorhoz.
- Csinos vagy. -nézett végig rajtam elismerően, melytől egy picit elpirultam. A táskámba beleraktam a telefonom, meg az irataimat, majd a cipőmet felvéve indulásra kész voltam. Így hogy nem egyedül kellett mennem, nem éreztem olyan szörnyen magam. Taylor autójával mentünk, és sajnos nagyon gyorsan odaértünk. Azt hittem, hogy felkészültem, de tévedtem, és ez be is bizonyosodott, amikor leparkolt Tay a rendőrség előtt. Megdermedve ültem, és nem tudtam mozdulni.
- Jól vagy? - simított végig a kezemen, amitől visszatértem a valóságba.
- Persze. - próbáltam összehozni egy mosolyt, de nem igazán sikerült.
- Menjünk be. - nyújtotta felém a kezét, és az épület felé indult, amikor kiszálltam az autóból. Átölelte a derekam, hogy érezzem, velem van. Nem sokáig kellett várakoznunk, csak pár percig. Miután bementünk, egy üveg mögé kellett állnunk, hogy meg tudjuk mondani, melyik férfi volt. Négy férfi jött be, akik nagyon hasonlítottak egymásra, de gondolkodás nélkül meg tudtam mondani, hogy melyikük volt.
- Biztos ebben kisasszony? - kérdezte meg már másodszorra az egyik rendőr.
- Gondolja át még egyszer. - parancsolt rám, bennem pedig kezdett felmenni a pumpa.
- Mondom, hogy Ő volt. - mutattam rá a hármas számú férfira.
- Biztos benne? - kérdezte meg újra, amitől majdnem felrobbantam. Szerencsére Tay érezte, hogy nem sokáig bírom már, ezért gyorsan közbe szólt.
- Ha Hayley azt mondja, hogy Ő volt - mutatott a hármas számú férfira- akkor ő volt. - zárta le a témát Tay.
- Rendben. - adta fel a rendőr úr. Miután itt végeztünk, Tay meghívott egy ebédre, de mivel nem voltam még éhes, ezért megegyeztünk abban, hogy egy kávézóba üljünk be. Fellélegeztem, amikor kiléptünk az épületből, és most már boldogan sétáltam Taylor mellett az autójához.
Miután megittunk egy-egy kávét, megkértem Taylort, hogy vigyen el hozzájuk, mert Tommal szeretnék beszélni. Nem örült neki, de elvitt. Rengeteget gondolkodtam az elmúlt időben, és rájöttem, hogy beszélnem kell vele. Amióta szakítottunk nem láttam, és Clari nem volt hajlandó semmit mondani róla, a többiek pedig semmi jót nem mondtak. Furcsa volt belépni a házukba, hisz régen voltam már itt, de mégis boldogsággal töltött el. A nappaliban nem volt senki, így Tom szobája felé indultam. Bekopogtam az ajtón, majd meghallottam a hangját is.
- Mi van, tán megtanultatok kopogni? - hüledezett az ajtón túlról, majd pár másodperccel később nyílt az ajtó. A mosolya leolvadt az arcáról, amikor meglátott.
- Szia. - köszöntem neki, majd kérdőn néztem rá.
- Öhm...szia. - köszönt ő is, kis fáziskéséssel. - Mit szeretnél? - kérdezte kis éllel a hangjában.
- Beszélni veled. - Kelletlenül félre állt az ajtóból, hogy bemehessek a szobájába, ami hasonlított egy kisebb szemétdombhoz. Mindenfele pizzás dobozok, italos üvegek, ruhák. Jobbnak láttam, ha állva maradok, ezért felé fordultam, és összeszedve a gondolataimat, szólásra nyitottam a számat.
UI:. Szeretem a komikat :P
