Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon sokat késtem vele, de nagyon időm se volt írni, és igazából ihletem se nagyon volt.
A következő résszel igyekezni fogok ígérem!
Köszönöm szépen a komikat az előző fejezethez, és sok szeretettel üdvözlöm az új rendszeres olvasókat :)
Jó olvasást mindenkinek, és így az ünnepek végén Kellemes Húsvéti Ünnepeket :)
Puszy Chanel
- Kérlek, ne haragudj rám! - néztem rá bocsánatkérően.
- Csak ezért jöttél, vagy van esetleg más is? - kérdezte kicsit idegesen.
- Beszéljük meg.
- Szerintem nincs mit megbeszélnünk. - vágta hozzám kíméletlenül. Kicsit rosszul esett, de igaza van. Megérdemlem, hogy így beszéljen velem.
- Kérlek. - próbáltam meg újra, és végre beadta a derekát.
- Hallgatlak. - nézett rám türelmetlenül.
- Nem tudtam volna nézni, ahogy szenvedsz miattam, és ezért mondtam, hogy legyen vége.
- Megpróbáltam volna segíteni, és veled lettem volna, hogy segítsek túllépni, de Te elküldtél! - a mondata végére felemelte a hangját, és a félelem kezdett eluralkodni felettem. Hátráltam egyet, amikor közelebb jött hozzám. Mikor látta, hogy hátrálok, megállt ott ahol volt. - Nem foglak bántani. - nézett fájdalmasan a szemembe, és most már nem emelte fel a hangját. - Én még mindig szeretlek.
- Én is téged, de ez nem működne köztünk. - ráztam meg a fejem a nem szónál. - Jobb lenne, ha csak barátok lennénk.
- Lehet, de ha meggondolod magad, tudod hol találsz. - engedett meg egy mosolyféleséget, de nem volt valami biztató. Közelebb léptem hozzá, és szorosan megöleltem. Nem az igazi Tom volt, és én tettem ezt vele. Miattam nem olyan, mint régen. Így nem akartam itt hagyni.
- Öhm...Kérdezhetek valamit? - néztem rá összevont szemöldökkel. Bólintott egyet, jelezve, hogy nyugodtan mondjam. - Mikor takarítottál itt utoljára? - néztem körül a szobában, ami egy szemétdombra hasonlított jelen pillanatban.
- Pár napja, vagyis inkább hete. - vakarta meg a fejét, miközben gondolkodott.
- Hoznál egy szemetes zsákot? - néztem rá kérdőn.
- Majd kitakarítok később. Nem akarom, hogy te takaríts helyettem.
- Ne beszélj hülyeségeket. Mind a ketten tudjuk, hogy el fog tartani egy darabig, amíg rá veszed magad, hogy kitakaríts itt. - mosolyogtam rá mindentudóan.
- Ismersz már. - nevette el magát, majd a nevetése alább hagyott, és mélyen a szemembe nézett. Egyre közelebb jött, de elkaptam a tekintetem, és a kezemmel megállítottam.
- Ezt nem kellene. - suttogtam magam elé, de tudtam, hogy hallja.
- Igazad van, de olyan nehéz. - emelte fel az állam, hogy a szemébe nézzek.
- Akarod, hogy elmenjek? - nem szívesen hagytam volna itt, de ha Ő azt szerette volna, akkor elmentem volna.
- Nem. Így legalább a közelemben vagy. - simogatta meg az arcom.
- Itt maradok, de csak egy feltétellel. - néztem rá komolyan. - Kitakarítunk a szobádban. Hoznál egy zsákot, amibe pakolhatjuk a szemetet? Csodálkozom, hogy megtaláltad az ajtót. - fordultam felé kérdőn.
- Persze. - mondta, és már indult is az ajtó felé. Az ablakhoz sétáltam, átlépve a szétdobált ruhák kupacát. Elhúztam a sötétítő függönyt, és az ablakot kinyitottam, hogy tiszta levegő cserélje fel a jelenlegit. Az ablak kinyitása után, a koszos ruhákat a földről felvettem, és a fürdőben lévő szennyes-tartóba pakoltam bele. Ha már itt voltam, akkor elindítottam egy mosást is, hogy valamivel előrébb legyünk. Mikor visszaléptem a szobába, akkor érkezett meg Tom is. Ketten gyorsan kész lettünk mindennel, és a szoba szebb volt, mint újkorában. Amikor kész lettünk, még egy kicsit beszélgettünk, majd elköszöntem, hisz haza kell mennem. A nappaliba nem volt senki, ezért Taylor szobája felé indultam, mert tőle is el akartam köszönni. Bekopogtam, de nem válaszolt senki. Még egyszer bekopogtam, de semmi. Óvatosan benyitottam, de nem volt bent senki. Lehet, hogy elment itthonról. De akkor biztos, hogy elköszönt volna. - gondolkodtam el. Feladva a nem túl sikeres keresést, az udvarra indultam. Út közben hívtam egy taxit, hisz fogalmam sincs, hogy busszal vagy esetleg gyalog hogy jutnék haza. Amikor a bejárati ajtót csuktam be, egy alakot véltem felfedezni a padon a kertben. Már messziről felismertem, ezért közelebb sétáltam hozzá.
- Mindent sikerült megbeszélnetek? - kérdezte, amikor leültem mellé a padra.
- Igen. Hamarosan itt lesz a taxi, és hazamegyek.
- Maradj még. - fordult felém, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nem is tudom.
- Kérlek. - nézett rám hatalmas szemekkel, aminek hatására beadtam a derekam.
- Rendben. - mosolyogtam rá. - Egy pillanat, csak lemondom a taxit. - álltam fel mellőle, és tárcsáztam a számot. Amikor sikerült lemondani, két kéz fonódott a derekamra. Lassan megfordultam a karok között, és két gyönyörű szempárba néztem bele. Lassan közelebb hajoltunk egymáshoz, majd az ajkunk elérte egymást. Egyre vadabbul kezdtük el egymást csókolni, és pár perccel később, levegőhiány miatt váltunk el egymástól. A fejem Taylor vállára hajtottam, és csak akkor vettem észre, hogy hol vagyunk. Tay a padon ült, én pedig vele szemben az ölében. Nem tudom, hogy meddig ültünk ott, de a levegő kezdett lehűlni, és fázni kezdtem.
- Menjünk be, nehogy megfázz. - simított végig a hátamon.
- Oké. - álltam fel nehézkesen, hisz máris hiányzott az ölelése. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezek után, de most nem is akartam ilyeneken gondolkodni. Kézen fogva mentünk be a nappaliba, majd leültünk a kanapéra. Az ölébe ültem, és egy csókot nyomtam az ajkaira. Ezer meg ezer érzelem kavargott bennem, és nem tudtam, hogy helyes-e amit teszek. Lehet, hogy meg fogom bánni az egészet, de ha nem teszem meg lehet, hogy akkor cselekszem helytelenül.
- Mi lesz most? - hajtottam a fejem a mellkasára, és hallgattam a szíve ütemes dobogását.
- Próbáljuk meg együtt. - kérte határozottan.
- Nem akarlak elveszíteni.
- Miért veszítenél el? - kérdezte értetlenül.
- Ha nem működne köztünk a dolog, akkor nem akarlak elveszíteni. Szükségem van rád.
- Nem fogsz elveszíteni. Mindig ott leszek veled. - szorított magához közelebb, és egy puszit adott a fejemre. Felemeltem a fejem, és egy csókért nyújtózkodtam, amit meg is kaptam.
- Khm... Fiatalok, miről maradtunk le? - kérdezte Rob, aki Kellannal együtt állt az ajtóban.
- Nem akartunk megzavarni titeket. Nyugodtan folytassátok, mi addig nézünk titeket. Szerintem most jön a vetkőzéses dolog. - vigyorgott kajánul Kellan.
2 héttel később
- Clari! - kiabáltam az előszobából, hogy végre elindulhassunk a tájékoztatóra a filmmel kapcsolatban. Clari felajánlotta, hogy elkísér, hogy ne legyek annyira egyedül. Egyáltalán nem lettem volna egyedül, hisz Taylor és apa is ott lesz, de nem tagadhatom meg Claritól, hogy szétnézzen a pasikínálaton. Nem mondta ki, hogy azért szeretne jönni, de ismerem már. Hisz, ha csak azért akarna jönni, hogy ne legyek egyedül, akkor nem tollászkodna már lassan egy órája a tükör előtt.
- Megyek már! - kiabált vissza, így tőlünk zengett az egész lakás, meg lehet, hogy az egész utca. Leültem az előszobába egy székre, és megpróbáltam türelmesen várni. Nem nagyon szeretnék már az első alkalommal elkésni, hisz milyen az már. Nem lennék túlságosan szimpatikus a kollégák szemében. - Itt is vagyok. - került elő körülbelül tíz perccel később drága barátnőm. Amikor megéreztem a parfümjét, a gyomrom émelyegni kezdett, és a reggeli visszakívánkozott. A fürdőbe rohantam, és mindent kiadtam magamból, amit eddig fogyasztottam.
- Hayley jól vagy? - jött be aggodalmasan Clari a fürdőbe. Megmostam a fogam, és az arcomat megtörölve, kinyögtem egy igent. - Biztos jól vagy? Eléggé sápadt vagy. - aggodalmaskodott tovább.
- Jól vagyok, csak biztos elkaptam valami vírust. - Lassan sikerült elindulnunk, és mivel én vezettem, ezért odaértünk időben, sőt még egy kicsit korán is. Mielőtt kiszálltunk volna az autóból, még egyszer tükörbe nézett Clari, és megigazította a sminkjét.
- Menjünk már. Nagyon szép vagy. - dicsértem meg, hátha akkor hamarabb bejutunk. Pár perc győzködés után, végre eljutottunk a bejáratig. A kártyánk - melyet a belépéshez kaptunk- felmutatása után. Egy teremhez irányítottak minket, ahol lesz a tájékoztató. A hatalmas terembe még csak egy személy volt, aki nem más volt, mint Taylor.
- Szia. - köszöntem neki mosolyogva, és felé lépkedtem.
- Szia. - indult meg ő is felénk, és boldogan a karjaiba zárt. Szorosan hozzá simultam, majd boldogan csókoltuk meg egymást.
- Nagyon örülök, hogy ennyire örültök egymásnak, de ha titokban akarjátok tartani, hogy együtt vagytok, akkor ideje lenne szétválnotok. - szólt közbe Clari. Kivételesen hallgattunk rá, és elengedtük egymást egy utolsó csók után.
- Gyönyörű vagy. - nézett végig rajtam elismerően, amitől éreztem, hogy elpirultam. Taylorral leültünk egymás mellé az asztalhoz, ami a terem közepén volt, Clari pedig a kanapéra, ami a fal mentén terült el. Lassan az egész terem megtelt, és már csak apa hiányzott. Mindenki nagyon szimpatikusnak tűnt, és amíg vártunk apára, mindenki mindenkivel szóba elegyedett. Senki nem volt beképzelt színész, mindenki két lábon a földön járt. Lassan apa is megérkezett, így kezdetét is vehette a megbeszélés. Minden fontos információt megtudtunk, és elmondta, hogy mit vár el tőlünk. Amikor ezzel végeztünk, Clarival és Taylorral, elindultunk ki az autónkig.
- Több parfümöt fújtál magadra? - fordultam Tay felé, az orromat befogva.
- Egyáltalán nem. Most talán még kevesebbet is használtam. - nézett rám furcsán. - Minden rendben? - jött utánam, amikor az ablakon kihajoltam, hogy egy kis friss levegő jusson a tüdőmbe.
- Persze. Minden rendben. - mosolyogtam rá, amikor elmúlt a hányingerem.
- Biztos? Nem kellene elmenned egy orvoshoz? - aggodalmaskodott tovább.
- Dehogy. Minden a legnagyobb rendben van. - próbáltam meggyőzni, de Clari nem igazán volt segítőkész, és elárulta, hogy reggel is volt hasonló.
- Nyugodtabb lennék, ha megnézetnéd magad egy orvossal.
- Nem kell, hisz ez csak valami vírus lehet. Ha rosszabb lesz, akkor ígérem, hogy elmegyek. - győzködtem tovább.
- Rendben. Clari kérlek figyelj rá. - fordult most Clarihoz. Nem hiszem el, hogy megfigyeltet a barátnőmmel.
- Úgy csináltok, mintha két éves lennék. - sóhajtottam unottan. Mivel észre se vették, hogy beszélek hozzájuk, ezért elindultam le az autómhoz. Már a liftben álltam, amikor feltűnt nekik, hogy nem vagyok ott, ezért utánam indultak. Szóltak, hogy várjam meg őket, de nekem eszem ágában se volt. Vigyorogva integettem nekik, amikor loholtak a lift felé, de nem érték el, mert pontosan az orruk előtt csukódott be az ajtó. Amikor leértem a földszintre, a lift környékén nem láttam se Clarit, se Taylort, de nem akartam ott ácsorogni, ezért az autómhoz sétáltam. Biztos a következő lifttel jön a két lustaság. - gondolkodtam el. Amikor az ajtót nyitottam ki, hogy beüljek, két kéz kulcsolódott a derekamra, amitől ijedtemben ugrottam egyet.
- Azt hitted, hogy megúszod, hogy fent hagytál minket? - suttogta a fülembe Taylor.
- Reménykedtem benne. - szorítottam a szívemre a kezem, hogy ne ugorjon ki a helyéről.
- Még majd eldöntöm, hogy mi legyen a büntetésed. - nézett rám egy kaján vigyorral a képén.
- Kevesebb időt kellene eltöltened Kellannal. Kezdesz hasonlítani rá.
- Kár, hogy pont Kellel hasonlítasz össze. - húzta el a száját, de a mosoly ott bujkált a szája szélében.
- Ha szeretnéd akkor Mr. Beannel foglak összehasonlítani, vagy esetleg Dagobert bácsival.
- Akkor inkább maradjunk Kellannál. - nevette el magát a lehetőségek hallatán.
- Fantasztikus, hogy ennyire élvezitek a választási lehetőségeket, de én haza szeretnék menni. - méltatlankodott Clari.
- Mindjárt megyünk Morgó. - néztem rá mosolyogva. Kicsit mogorva, hisz nem talált egyetlen egy olyan pasit se, akire kivethetné a hálóját, így hiába kelt fel.
- Morgó vagy te. - pufogott tovább, majd beült az autóba.
- Menjetek, amíg fel nem robban. - mutatott Clarira a mondata végére. Váltottunk egy búcsúcsókot, majd beültem az autóba, és éppen indultam volna, amikor hatalmas csattanást hallottam arról, amerre Taylor indult.
