Everlasting love or career? - 18. fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon sokat késtem, és nagyon sajnálom!
Köszönöm a komikat az előző részhez!
Jelenleg nincs képem komikat kérni...
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel
 

A hang irányába fordultam, majd gyorsan kiugrottam az autóból, hogy megnézzem Taylor jól van-e. Két autó ütközött egymásnak, de Taylort sehol se láttam. Zihálva körbefordultam többször is, de nem láttam. Se az autók körül, se az autókba. Hova tűnhetett? Ha nincs itt, akkor az azt jelenti, hogy nincs semmi baja. Vagyis remélem. De mi van, ha az autók között fekszik?
- Hívtam a mentőket, és úgy látszik, mindenki jól van. - állt meg mellettem Clari. - Vagyis majdnem mindenki. Rajtad kívül mindenki jól van. Hay mi a baj? - állt elém, és rázott meg egy kicsit, de a tekintetemmel még mindig Taylort kerestem. - Hayley! Mi a baj? - simította le az arcomról a könnyeket, amik fogalmam sincs, hogy mikor kerültek oda.
- Ta...Ta...Taylor? - nyögtem ki nagy nehezen.
- Taylornak nincs semmi baja. Itt van. - felé fordultam, és akkor láttam meg a felénk közeledő Taylort. Mint egy őrült, úgy rohantam elé, és szorosan megöleltem, amikor odaértem. A karjaiban a könnyeimnek szabad utat engedtem, az örömtől, hogy jól van. Taylor közben nyugtatóan simogatta a hátamat.
- Sh...Minden rendben. - suttogta a fülembe, és végre a könnyeim is elapadtak. - Jól vagy? - tolt el magától egy kicsit, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Bólintottam egyet, és megpróbáltam összeszedni magam.
- Fogalmam sincs, hogy mi történt. Azt hittem, hogy bajod esett. Még sose borultam ki ennyire. Ne haragudj. Nem jellemző rám, hogy pánikrohamot kapok. - hajtottam le a fejem, hisz nagyon szégyelltem magam a történtek miatt.
- Ne butáskodj. - emelte fel a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni. - Ilyen mindenkivel előfordulhat. - simogatta meg az arcom, majd egy csókra magához húzott.
- Öhm... Srácok. - kopogtatta meg a vállam Clari, de nem figyelt egyikünk se rá. - Ebből elég! - húzott szét minket, mire két mérges tekintettel találta szembe magát. - Ne nézzetek így rám! - förmedt ránk. - Ti akarjátok titokban tartani ezt az egészet, mégis mindig elfelejtitek. Szerencsétek, hogy eddig mindig ott voltam, és meg tudtalak titeket védeni. - háborgott, majd tovább magyarázva beült az autóba, és várta, hogy induljunk. A segítségünkre nem volt szükség, de nem szívesen váltam el Taytől.
- Gyere velünk. - bukott ki belőlem hirtelen.
- Nagyon szívesen mennék, de el kell intéznem egy két dolgot. Viszont, ha végeztem mindennel, akkor felnézek hozzád. - mosolyogva ültem be az autóba, és hazaindultunk. Clari egész úton csak gondolkodott, és nem igazán akartam megzavarni, hisz nem sűrűn fordul ilyen elő vele. Csak szegénykémnek meg ne fájduljon a feje a sok gondolkodásba. Fél órával később már otthon voltunk, és éppen megpróbáltuk a lakást elfogadható állapotba hozni. Clari a szobájába kezdte, én pedig a fürdőben. Utálom a fürdőszobát takarítani, de sajnos muszáj. Egy órával később lettem kész, és úgy éreztem, mintha nyolc órát folyamatosan dolgoztam volna. Nagyon fáradt voltam. Kimentem a konyhába és leültem egy kicsit, amíg vártam, hogy a kávé lefőjön. Kitöltöttem magamnak egy csészével, majd leültem a nappaliba, hogy ott igyam meg az újság lapozgatása közben. A második oldalnál járhattam, amikor levágódott mellém Clari. Elég elkínzott arca volt, ezért rákérdeztem mi történt.
- Jól vagy? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Ahan, csak ez a hülye mikulás most óhajtott megjönni. - háborgott, amin a szemeimet forgattam, és mosolyra húztam a számat. - Ne forgasd a szemed, hisz hamarosan hozzád is bekopogtat, vagy már járt? - gondolkodott el, mire nekem lefagyott a mosoly az arcomról. Gyorsan utána számoltam a dolgoknak, és akkor jöttem rá, hogy már több mint három hete késik. - Hahó Lie! - legyezte a kezét a szemem előtt, mire lassan ránéztem. Ilyen sokat nem szokott késni sose. Az nem lehet, hogy terhes vagyok. Biztos vagyok benne, hogy csak késik. - Jól vagy? - nézett rám aggódóan.
- Több, mint három hete késik. - foglaltam össze röviden a dolgokat.
- Az nem lehet. - rázta meg a fejét döbbenten, amikor utánaszámolt a dolgoknak. - Maradj itt, elmegyek venni egy tesztet. - pattant fel, és a pénztárcája után kutatva elszaladt. Mint a tornádó úgy söpört végig a nappalin, majd robbant ki az ajtón. Döbbenten ültem a kanapén, és vártam. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de Clari ugyan olyan sebességgel rohant be az ajtón, mint ki. A kezembe adta a teszteket, majd beterelt a fürdőbe. Nem bízta a véletlenre, vett három különböző tesztet, hogy biztos legyen. Elolvastam a használati utasítást, majd mindent úgy csináltam, ahogy le volt írva. Leraktam a teszteket a fürdőszoba szekrényre, majd kimentem a nappaliba, és leültem a kanapéra. A papír szerint tíz percet kell várni, és meglesz az eredmény. Clari leült mellém, és vártunk. A telefon jelezte, hogy letelt a tíz perc.
- Nem nézed meg? - nézett rám kérdőn barátnőm.
- Megnéznéd helyettem? - fordultam felé elkínzott arccal. Válaszul bólintott egyet, majd a fürdőbe indult.
- Sajnálom. Pozitív lett. - ült le mellém, és megölelt, de csak ültem dermedten, és néztem magam elé. Nem hiszem el, hogy terhes vagyok. Az nem lehet. Még csak 19 éves vagyok. Miért velem történik ez meg?! - El kellene menned nőgyógyászhoz. Ő biztosabbat tud mondani. Lehet, hogy csak hibásak voltak a tesztek. De ha terhes vagy, akkor is eldöntheted, hogy megtartod-e a kicsit. - próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel.
- Nem fogom elvetetni. - suttogtam magam elé. Felálltam a kanapéról, és a szobámba indultam. Leültem az ágyamba, és folytattam az előbbi tevékenységem. Néztem magam elé, és nem akartam semmire gondolni. Nem akartam gondolkodni. A kávé ellenére, amit ittam, nagyon álmos lettem, és egyik pillanatról a másikra elaludtam.

Nem álmodtam semmit, csak a békesség volt. Nem szólt hozzám senki és semmi, egyedül voltam. Boldog voltam.
Amikor kinyitottam a szemem, már sötét volt, de nem voltam egyedül. Egy kéz fonódott a derekamra, és simult hozzám hátulról a kéz tulajdonosa. Nem kellett oda néznem, tudtam, hogy Taylor az. Óvatosan fordultam meg a karjai között, és megpróbáltam visszaaludni. Amíg visszatértem a békességbe, Tay szívdobbanásait hallgattam. Egyenletes, és nyugodt volt, amitől sikerült gyorsan elaludnom. A várva várt béke helyett, újraéltem azt az estét, ami megpecsételte az egész életemet. Láttam a tekintetét, melybe csak az agresszió rejtőzött. Szinte éreztem, ahogy megpofozott, és a földre lökött. Sikítottam, de senki se segített. Tovább sikítottam, amikor valaki a nevemen szólított.
- Hayley. Ébredj fel! - kúszott be az agyamba Taylor hangja, aminek hatására felébredtem. Ziháltan vettem a levegőt, és a víz folyt rólam. - Semmi baj. Csak álom volt. - ölelt magához Tay. Lassan normálissá vált a légzésem, és felnéztem Taylorra. - Jól vagy? - nézett rám, és megpróbált valamit leolvasni a tekintetemből. Bólintottam egyet válaszul, hogy jól vagyok, de ebben nem vagyok biztos.
- Mikor jöttél? - kérdeztem suttogva.
- Clari felhívott, hogy történt valami, és rögtön ide jöttem.
- Elmondta? - sütöttem le a szemem.
- Nem. - nyúlt az állam alá, és emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézzek. - Azt mondta, hogy inkább te mond el, ha készen állsz rá. - hihetetlen nyugalommal beszélt, amiből rám s átragadt egy kisebb nyugalom. - Elmondod mi történt? - bólintottam egyet, majd gyűjtöttem az erőmet.
- Terhes vagyok. - böktem ki hirtelen. Taylor arcán többféle érzelem futott át, amiből nem tudtam megállapítani, hogy mit érez.
- Tomtól? - kérdezte állnyugalommal.
- Nem. Attól a férfitől. - a mondat végét már csak suttogtam, mert nehezemre esett már ezt mindet elmondani.
- Ez biztos? Nem lehet, hogy csak hibás volt a teszt?
- Még nem száz százalék, de mind a három teszt ezt mutatta. - nem mondott semmit, csak magához húzott és megölelt. Nem is vártam, hogy sajnáljon, vagy bármit is mondjon. Nekem elég az is, ha itt van velem, és nem hagy magamra. - Szeretlek. - néztem a szemébe, amikor kimondtam ezt az egyszerű, de annál többet kifejező egyetlen egy szót.
- Én is téged. - nézett a szemembe, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Valami megváltozott az elmúlt pár percben. Lehet, hogy el akar hagyni, mert már nem szeret? Vagy csak sok volt neki ez az egész hirtelen? Abbahagytam a találgatást, addig, amíg összeesküvés elméleteket nem kezdek el gyártani. – Gyere, aludjunk tovább. – simított végig a hajamon, és egy puszit adott a számra. Lefeküdt, majd kérdőn nézett rám, amikor nem feküdtem le mellé. – Nem fekszel le? – volta fel a szemöldökét. Egy sóhajtás után lefeküdtem mellé, de nem tudtam elaludni. Nagyon megszomjaztam, ezért óvatosan a karjait levéve rólam, kimentem a konyhába, hogy igyak egy kicsit. Út közben megnéztem az órát, ami fél négyet mutatott. Minden álom kiment a szememből, és ha álmos is lettem volna, akkor se mertem volna elaludni, nehogy visszatérjen az álmom. Leültem a nappaliba, és a tévét bekapcsolva, keresni kezdtem valami nézhető csatornát. Egy katasztrófa-filmnél abbahagytam a kapcsolgatást, és megpróbáltam lekötni a figyelmem. Annyira sikerült lekötni, hogy egyik pillanatról a másikra elaludtam. Reggel, amikor felébredtem, nem emlékeztem rá, hogy mit álmodtam, de lehet, hogy jobb is. Abban a pillanatban, amikor kinyitottam a szemem, a hirtelen fénytől, rögtön vissza is csuktam a szemem, melyet álmosan dörzsölgetni kezdtem. Felültem a kanapén, majd a térdemre könyökölve a fejemet a kezembe hajtva ébredezni kezdtem. Beletelt pár percbe, amíg összeszedtem magam, majd a konyhába indultam, mert onnan hallottam halk beszélgetést. Megálltam az ajtóban, és vártam. Kíváncsi voltam, miről folyik a beszélgetés. Nem szép dolog hallgatózni, és ha úgy nézzük nem is azt tettem, csak ők beszéltek úgy, hogy meghalljam.
- Ugye nem akarod elhagyni? – kérdezte Clari fenyegetően.
- Dehogy. Nagyon szeretem te is tudod, csak ez egyszerre nagyon sok. – válaszolta Taylor sóhajtva. Szinte láttam, ahogy a kezébe temeti a fejét, mint mindig, amikor egy kicsit besokall.
- Mert szerinted neki nem sok, hogy megtudta teherbe esett attól a férfitól, aki megerőszakolta?! – emelte fel egy kicsit a hangját barátnőm. Nem akartam, hogy ezek ketten kinyírják egymást, ezért egy kis zajt csapva magamra vontam a figyelmüket, majd beljebb léptem.
- Jó reggelt. – köszöntem halkan.
- Viszont. – köszöntek egyszerre. Nem kellett feléjük néznem, hogy tudjam Clari vetett egy ezt-még-folytatjuk pillantást Taylorra. Öntöttel egy tálba tejet, majd egy kis műzlit, és az asztalhoz leülve enni kezdtem. Tay és Clari velem szemben álltak, és csak néztek. A kanalat a számhoz emeltem, de annyira idegesített, hogy néznek, hogy vissza is raktam.
- Nagyon megköszönném, ha nem bámulnátok ennyire. – néztem rájuk talán egy kicsit mogorvábban a kelleténél.
- Úgy látszik valaki ma bal lábbal kelt fel. – állapította meg Clari, mire egy nem túl szép pillantással jutalmaztam.
- Kicsim nekem el kell ugranom egy pillanatra. – indult meg felém Tay, majd adott egy puszit a számra.
- Hova mész, és mikor jössz vissza? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Nem fontos. Egy óra és itt vagyok. – válaszolta, majd olyan gyorsan elrohant, hogy válaszolni se volt időm.
- Remélem nem baj, de kértem időpontot a nőgyógyászodhoz. – tájékoztatott Clari, amikor Taylor kilépett az ajtón.
- Mikorra? – kérdeztem unottan, miközben falatozni kezdtem.
- Ma fél négyre. – ránéztem az órára, ami fél kettőt mutatott.
- Kösz, hogy tájékoztattál. – morogtam az orrom alatt. Tudom, hogy Clari csak segíteni akar, de egyszerűen nem akarok elmenni az orvoshoz. Nagyon kevés az esély rá, hogy közli az orvos, hogy nem vagyok terhes, pedig annak örülnék a legjobban. Egyszerűen félek a választól. – Ne haragudj. Tudom, hogy csak segíteni akarsz, és ezért nagyon hálás vagyok. – néztem rá bocsánatkérőn.
- Nem haragszom, és tudom, milyen nehéz lehet most. – mosolygott rám.

- Nem lesz semmi baj. – mosolygott rám Taylor, és megszorította egy picit a kezemet, amikor látta, hogy dobolok a lábammal a padlón, az orvosra várva.
- Szerinted mi lesz az eredmény? – néztem rá hirtelen.
- Nem tudom. Nem akarok jósolgatni. – tért ki a válasz elől.
- Akkor azt kérdezem, hogy mit fogsz tenni, ha kiderül, hogy terhes vagyok? El fogsz hagyni?
- Ne mondj ilyen butaságot. Tudod, hogy nem hagylak el ilyen dolog miatt. Erről az egészről nem te tehetsz. – a válasza végén egy puszit adott a számra, amit nyomatékosításként szánt.
- Miss Stryder? – hívott be a nővér a dokihoz.
- Itt megvárlak. – nyugtatott meg Taylor, majd egy utolsó pillantást rá vetve, beléptem az orvoshoz.
- Jó napot. – köszöntem, majd leültem az ágyra.
- Üdvözlöm. Történt valami? Nem régen volt ellenőrzésen. – mosolygott rám barátságosan Dr. Lesley.
- Azt hiszem, terhes vagyok.
- Értem. Akkor elvégzünk pár vizsgálatot, hogy meggyőződjünk róla, hogy így van-e.
- Rendben. – egyeztem bele egy sóhajtás után.
- Na… Mi volt ez a sóhajtás? Nem szeretné ezt a kisbabát? – nézett rám kíváncsian.
- Még fiatal vagyok egy kisbabához, de ha attól a férfitól lenne akit szeretek, akkor az nem zavarna. De nem tőle van, mert azóta az eset óta nem voltam együtt úgy senkivel. – tudtam, hogy tudja mire gondolok, és egy „idegennek” sokkal könnyebb volt elmondani. Pár vizsgálatot elvégzett, majd az ultrahanggal megnézte, terhes vagyok-e.
- Meg is van az eredmény. – nézett rám a monitorról a doki. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmit, és ez megijesztett. Ha látok valamit az arcán az lehet, hogy megkönnyítette volna a dolgot, de lehet, hogy nem. Egyszerűen nem tudom, hogy mi lenne a jobb. Már lassan ott tartok, hogy semmit se tudok.