Everlasting love or career?- 1. fejezet

Sziasztok!

Íme az első fejezet!
A bétázást köszönöm szépen Klariinak!(L)
Nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre, és kérlek írjátok meg!

Ez most elég rövidke lett, mert most gépeltem be, és mennem kell tanulni, de a következő hosszabb lesz!

Remélem tetszeni fog nektek!

Jó olvasást mindenkinek!

Puszy Chanel

Hayley Stryder vagyok, de a barátaim csak Lie-nek hívnak. Los Angelesben élek egy kis lakásban a barátnőmmel Clarissával, és a kutyámmal Pattyvel. Patty egy aranyos kis szőrcsomó, akit a bátyámtól-Tomtól kaptam. Clari a legjobb barátnőm, már kiskorom óta. A szüleim Los Angeles szélén egy kertes házban laknak. Apa rendezőként, anya, pedig lakberendezőként dolgozik. Én pedig Los Angeles egyik leghíresebb magazinjánál vagyok újságíró. A Sztárokról mindent című rovatnál. A főnököm Mrs. Epps egy házsártos, öregasszony. Nagyon szigorú, ha van egy kis hiba a cikkben, azt rögtön visszadobja. Már két éve itt dolgozom. Clari egy vásárlás mániás lökött csaj, de nagyon imádom, mert én is ilyen vagyok. Tegnap kivételesen nem vásárolni mentünk, hanem moziba megnézni, a New Moon-t. Mindenki teljesen el volt tőle ájulva, ezért mentünk el mi is, de csalódnom kellett. Jobbra számítottam, de nem csak én, hanem Clari is. Azt sem értem, hogy miért ültem be egyáltalán, hisz Taylor Lautnert ki nem állhatom. Adtam neki egy esélyt, hogy a szívembe lopja magát, de nem sikerült neki. Nagy pechemre majdnem, hogy ő volt az, aki a legtöbbet szerepelt benne.

Reggel Patty ébresztett egy arcon nyalással.

-Patty! Hagyd abba! Utálom, ha ezt csinálod!- löktem félre a kis szőrcsomót, aki szomorúan kibattyogott a szobámból. Kikászálódtam az ágyamból, s kimentem a konyhába, hogy felébresszem magam egy bögre kávéval.

-Jó reggelt!- köszönt Clari "egy kicsit" fáradtan.

-Jobb is lehetne.- morgolódtam.

-Itt a kávéd!- rakta elém az életmentő koffein adagot.

-A kutyának meg tessék mi?

-Látom, rossz napod van.- állapította meg.

-Sajnálom.- néztem rá nagy kiskutya szemekkel.- Köszönöm a kávét.

-Így már mindjárt jobb. Ma is mész dolgozni?- faggatott, miután látta, hogy sikeresen felébredtem.

-Sajnos, de csak háromig.

-De jó! Akkor elmehetünk vásárolni!- ugrándozott drága barátnőm.

-Persze.- még jó, hogy én is szeretek vásárolni, mert Clarival majdnem minden nap el kell menni.

-Mikor mész le a szüleidhez?

-Tegnap hívtak, hogy pénteken ebédre menjünk le.

-Mi ketten?- csodálkozott Clari.

-Igen. Ja meg lesznek vendégek is. Mondhatjuk üzleti ebédnek is.- forgattam a szemeim.

-És azt akarják, hogy én is menjek? Gondolom te beszélted rá őket.- a szüleim nem nagyon szerették Clarit, mert egy elkényeztetett kis csajnak gondolják, pedig nem is ismerik.

-Nem én beszéltem rá őket.- hitetlenkedve nézett rám.- Csak azt mondtam nekik, hogy vagy te is jössz, vagy én sem megyek.

-Tudtam.- mondta szomorúan.- Milyen nap van?- nem értem. Most miért akarja ezt tudni.

-Szerda.- válaszoltam egy kicsit értetlenül.

-Szuper. Akkor van két napom, hogy felkészüljek a beszólásokra.

-Nem kell felkészülnöd semmire. Vendégek is lesznek.

-Azért nem árt, ha előre felkészülök.

-Te tudod, de én most megyek is öltözni.- felmentem a szobámba, majd a szekrényemhez lépdeltem, és kivettem belőle egy lila nadrágot, és felsőt. Imádom a lilát. Miután rendbe szedtem magam, elindultam a munkahelyemre. Nem messze van a lakásunktól, és még van egy csomó időm, ezért gyalog mentem. A gondolataimba voltam merülve, és úgy sétáltam az utcán. A földet bámultam, amit valószínűleg rosszul tettem, mert egyik pillanatról a másikra az eget láttam. Valakinek nekimentem és a szúfolt utca közepén kiterültem. Az emberek nem zavartatták magukat, mert átlépkedtek rajtam.

-Jól vagy?- hajolt fölém egy bársonyos hangú srác.

-Sajnálom. Nem néztem a lábam elé.- mentegetőztem.

-Én sajnálom. Nem állsz fel?- villantott felém egy gyönyörű mosolyt, amitől majdnem elolvadtam. Még szerencse, hogy épp a földön fekszem, mert így nem tudok összeesni. Felém nyújtotta a kezét, amit megfogtam, s segített felülni. A pirulást az arcomról nem tudtam elrejteni, így még szélesebb vigyorra húzódott a szája. A kezét a derekamra tette, s segített felállni. Ha nem fog meg, biztos elterültem volna ismét. Nem tudom mi lett velem, de a fejem sajogni kezdett, én, pedig szédelegni.

-Jól vagy?- nyúlt utánam, hogy ne a földön végezzem.

- Persze - tagadtam le a tényt.

-Hova indultál? Elkísérlek.

-Öhm.- hova is indultam? Elfelejtettem. Várjunk, megvan. Dolgozni indultam.- A munkahelyemre.

-Az hol van?

-A Vouge magazinnál.

-Az itt van egy saroknyira. Elkísérlek, nehogy megint padlót fogj.- mosolygott a saját viccén.

-Ez nem volt vicces!

-Bocsi. Tényleg nem volt az.

-Amúgy hogy hívnak?

-Taylor, de a barátaim, csak Tay-nek hívnak.

-Hayley, de a barátaimnak, csak Lie.- kezet fogtunk volna, ha Tay-nek nem kellett volna a derekamnál fogva tartania.

-Taylor Lautner! Úr Isten!- visították a lányok mögülem. Hol van az a bájgúnár?

-Gyere! Siessünk!- vonszolt magával Tay. Felnéztem rá, egy fejjel magasabb volt nálam, és akkor esett le, hogy ő Taylor Lautner.