Everlasting love or carrer?- 10. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam szám szerint a 10. fejezetet!

Hosszabbat szerettem volna, de most csak ennyi jött:S A következő extra hosszú lesz ígérem!:D

Köszönöm szépen a komit mindenkinek!

Klari nyugodj meg, nem foglak kinyírni, és a történet vége tudod mi lesz! ;)

Üdvözlöm a legújabb rendszeres olvasómat Krisztina Nyírőt!

Jó olvasást mindenkinek!

Puszy Chanel

Ui:. Tudjátok, hogy nagyon szeretem a komikat!:$

Ui2:. Cserét bárki kérhet tőlem nyugodtan! Ha megkér kirakom a blogját!:)

 

-Clari!- rohantam oda hozzá. Próbáltam keltegetni, miközben Tom a csengőt nyomkodta szüntelenül.- Tom!- kiabáltam ki neki. Mint egy dúvad úgy rontott be az ajtón, és rohant oda hozzám.- Hívd a mentőket!- kiabáltam, és a könnyeim szüntelenül ömlöttek a szememből. Megadta a címet, és miután kihívta a mentőket hozzám fordult.
-Mi történt?
-Mikor hazaértem aludt, és mikor felébredt szörnyen festett. Mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz, de nem hallgatott rám, és az előbb összeesett egyik pillanatról a másikra.- Tom megnézte, hogy van-e pulzusa, és hogy lélegzik-e. Kettőnk közül csak ő volt észnél. Clarit magamhoz ölelve sírtam. Féltettem. Az életemnél is jobban. Miért nem ráncigáltam el az orvoshoz?! A mentő pillanatok alatt érkezett meg. Hordágyra fektették, majd a mentőbe tolták. Vele tartottam, Tom pedig autóval jött utánunk. Nem értettem, hogy az orvosok mit mondanak, csak Clarit figyeltem. A kórházba érve, betolták a vizsgálóba, ahova nem mehettünk be. Tom pár perccel később érkezett meg, és mikor odaért hozzám, szorosan magához ölelt. Nem sokkal később kilépett az orvos, és hozzánk fordult. Clarinak tüdőgyulladása van, és pár napig bent kell maradnia a kórházban.
-Bemehetünk hozzá?- kérdeztem reménykedve.
-Természetesen.
-Köszönjük doktor úr.- amikor bementünk, leültem Clari ágya mellé, és vártam. Tom a kanapéra ült le, ami a kórterem végében volt.
-Nem jössz ide?- kérdezte féloldalas mosollyal Tom. Felálltam Clari mellől, és odasétáltam mellé. Szorosan hozzá bújtam, és Clarit néztem. A szempilláim ólom súlyúak lettek, és szépen lassan lecsukódtak. Nem álmodtam semmit, csak a sötétség volt. Amikor kinyitottam a szemem, fogalmam se volt, hogy hol vagyok. Felültem a kanapén amin feküdtem, majd megpillantottam Clarit, aki mosolyogva nézett. Minden eszembe jutott. Clari kórházban van, mert tüdőgyulladása van.
-Jó reggelt álomszuszék.- köszönt nekem.
-Jó reggelt.- néztem rá még kicsit kómásan. Általában eltart egy darabig, amíg észhez térek.- Hogy vagy?
-Jól.- felelte boldogan.- Jaj annyira örülök, hogy összejöttél Taylorral.- vigyorgott rám, nekem pedig a szám is tátva maradt.
-Clari azt hiszem- kezdtem el magyarázni, de Tay félbe szakított, amikor bejött a kórterembe egy pohár kávéval a kezében és oda sétált hozzám, és adott egy puszit a számra, majd leült mellém a kanapéra.
-Jó reggelt.- mosolygott rám, a kávét pedig a kezembe adta. A sokktól nem jutottam szóhoz. A kávét megittam, majd próbáltam megkeresni a hangom.
-Tay beszélhetnénk négyszemközt?- mosolyogtam rá, vagyis inkább csak próbáltam.
-Persze.- állt fel a kanapéról, és kiment a kórterem elé.
-Először is, hol van Tom? Másodszor, mégis milyen baromságot mondtál Clarinak?
-Tomnak dolga van, majd jön valamikor. És semmilyen baromságot nem mondtam Clarinak.
-Akkor mégis miért mondta, hogy örül neki, hogy te meg én járunk?
-Biztosan ő is látja a szikrát közöttünk, amikor hozzád érek, és kiráz a hideg. Pont úgy ahogy most, amikor hozzád értem.
-Nincsenek semmilyen szikrák kettőnk között.- kezdtem ideges lenni, de türtőztettem magam, hisz egy kórházban vagyunk.
-De vannak.- egyik pillanatról a másikra, rátapadt a számra, majd megpróbáltam ellökni, de nem sikerült, már majdnem megadtam magam, amikor hirtelen eltűnt Tay a számról. A földön feküdt, és fogta az arcát, ahova Tom ütött. Tom? Hogy kerül ide?
-Még egyszer meg ne próbáld megcsókolni,, mert megöllek.- szűrte Tom a fogai között.
-Tom. Gyere menjünk.- húztam be magam után Clari kórtermébe.
-Mi történt? Hol van Tay?- kérdezte Clari, de előbb Tomra szenteltem minden figyelmem.
-Megcsókoltad?- nézett rám Tom, egyelőre nyugodtan.
-Tessék?- kérdeztem döbbenten.
-Megcsókoltad Taylort?
-Elárulnátok, hogy miről van szó?- kérdezte Clari.
-Hogy gondolhatod, hogy megcsókoltam?- kérdeztem döbbenten. -Ennyire nem bízol bennem?- néztem rá fájdalmasan.
-Ne haragudj. Nagyon sajnálom. Nincs okom meggyanúsítani semmivel. Haragszol?- lépett hozzám közelebb.
-Nem.- még egyet közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. A levegő hiány miatt váltunk el, majd csak öleltük egymást.
-Valaki elárulná végre, hogy mi folyik itt? Te most megcsalod Taylort?- nézett rám értetlenül.
-Tessék?- kérdezte Tom.- Megcsalod Taylort?
-Hogy csalnám meg Taylort, amikor Tommal járok?- kérdeztem türelmetlenül.
-Tommal?- kérdezte Clari, aki majdhogy nem sokkot kapott.
-Igen. Még valami kérdés?
-Csak egy. Honnan vette Clari, hogy Taylorral jársz?- már megint kezdi.
-Tay mondta neki, és még mielőtt megkérdeznéd, fogalmam sincs, hogy miért. Most pedig azt hiszem elmegyek sétálni egyet.- engedtem el Tomot, majd egy puszit adtam a szájára. Clarihoz odamentem, és az arcára adtam egy cuppanósat, majd a táskámat a kanapéról felvettem, és a folyosóra kiléptem. Az utcára kilépve mélyet szippantottam a levegőből. A nap sugarait nem takarták el a felhők, így boldogan élvezhettem, ahogy a bőrömön cikáznak. Egy közeli park felé indultam el, ahova régen sűrűn kijártam esténként sétálni. Rengeteget jártam ide, de az idő múlásával egyre kevesebbszer vezetett ide az utam. A kedvenc időtöltésemként szolgált, hogy lejöjjek ide, és az embereket figyeljem, vagy esetleg gondolkodjak. Nincs nagy forgalom itt, ellentétben a többi parkkal. Az emberek nagy része nem szeret ide járni, holott ez a legbarátságosabb, és legtisztább hely egész Los Angelesben. A tó felé indultam el, amikor oda értem a parkba. Rengeteg hattyú és vadkacsa található meg a tóban, és a parton a galamboké a főszerep. Mindenki aki erre jár megeteti őket, amiből az árusok gazdagszanak. Vettem én is egy kis kenyér morzsát, majd a padra leülve dobálni kezdtem a galamboknak. Egyre több és több gyűlt körém, amikor hirtelen mind elrepült. Értetlenül néztem utánuk, hisz fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Nem sokkal később megkaptam a választ, amikor leült mellém a padra egy srác baseball sapkában és napszemüvegben. A borostás arca elárulta nekem a titokzatos idegen létét. Csendben ültünk percekig, és csak néztünk ki a fejünkből.
-Kérhetek?- bökött a zacskó felé. Szórtam egy kevés morzsát a markába, majd hozzám hasonlóan szórni kezdte a morzsákat, az éhes madaraknak.
-Mit keresel itt?- kérdeztem több perc hallgatás után.
-Ez a kedvenc helyem. Sűrűn szoktam ide járni, téged viszont, még sose láttalak itt.- nem nézett rám, csak a madarakat nézte.
-Régen rengeteget jártam ide, csak ahogy telt az idő, egyre kevesebbszer fordultam meg itt.
-Akkor most, hogy hogy erre vezetett az utad?- úgy tűnt, hogy érdekli, de már semmiben nem vagyok biztos, hisz a múltkor még utált.
-A kórházban Clari és Tom az idegeimre mentek, de leginkább Taylor, ezért eljöttem sétálni, és a lábam erre vezetett.- vázoltam röviden a történéseket.
-Kórházban? Valamelyik bolond el üttette magát, vagy mi történt?
-Nem. Semmi ilyesmiről nincs szó. Clarinak tüdőgyulladása van.
-Átadod neki, hogy azt üzenem, minél hamarabb gyógyuljon meg?- kérdezte Rob.
-Miért nem adod te át neki?- fordultam felé, a beszélgetésünk alatt most először.
-Ez jó ötlet.- mosolyodott el, majd felállt a padról, és értetlenül nézett rám.- Nem jössz?
-Már is?- néztem rá, de a nap sugaraitól, amik körül ölelték, nem sok mindent láttam.
-Később nem érek rá, csak most. Nos jössz vagy maradsz?
-Megyek.- nyúltam a keze után, amit felém tartott. Bele karoltam, és elindultunk a kórház felé. Már majdnem a kórházhoz értünk, amikor elénk ugrott egy fotós. Ijedtemben majdnem szívinfarktust kaptam. Veszettül kattogtatni kezdte a gépet, mintha ezen múlna az élete. Rob haladt tovább, mintha mi se történt volna, és engem is húzott maga után. Mentem utána, és mint aki nem hall, nem lát, nem foglalkoztam a fotóssal, ahogy Rob kérte.
-Ma Robert Pattinson legújabb barátnője? Mióta vannak együtt? Hol ismerték meg egymást?- tette fel sorba a kérdéseket, és csak a hatalmas tűrőképességemnek hála nem válaszoltam semmit. A kórházba belépve, kicsit fellélegeztem, mert ide nem követett minket a fotós. Még nem kérdeztem semmit, csak miután beléptem Clari kórtermébe.
-Mond, hogy nem fogok semelyik újság címlapján szerepelni.- álltam meg a kórterem közepén, és Rob felé fordultam.
-Most hazudjak, vagy az igazat mondjam?
-Hazudj.- ültem le a kanapéra, és a kezembe temettem az arcomat.
-Te akartad. Nem fogsz holnap semmilyen újság címlapjára kerülni. Most örülsz?- kérdezte gúnyosan.
-Mi történt?- ült le mellém Tom.
-Egy fotós követett minket a parktól a kórházig.- válaszolta Rob teljes nyugalommal.
-Hogy lehetsz ilyen nyugodt?- néztem rá, és akkor láttam, hogy megszabadult a sapkától, és a napszemüvegtől.
-Most minek idegeskedjek? Attól nem oldódik meg semmi, és ráadásul a sok stressztől az ember hamarabb hal meg.- kapott be egy szőlő szemet a gyümölcskosárból, ami az éjjeli szekrényen volt.-  Szia.- adott két puszit Clarinak, majd magyarázni kezdett neki valamit, amire már nem figyeltem.
-Nyugi. Nem lesz semmi baj.- ölelt magához Tom.
-Azon kívül, hogy az emberek azt fogják hinni, hogy Mr. Én Vagyok A Megtestesült Nyugalommal járok azon kívül tényleg semmi baj.
-Rólam meg azt hiszik, hogy Miss. Idegbajos Boszorkánnyal járok. Nekem szerintem rosszabb a helyzetem.- nyújtotta ki rám a nyelvét Rob. Mint az óvodában komolyan mondom.
-Fejezzétek be!- csattant fel Clari.
-Nekem most mennem kell. De gyógyulj meg nekem minél hamarabb!- adta ki a parancsot Rob, majd távozott, miután elköszönt.
-Gyorsan jött, gyorsan ment. Olyan mint egy nátha, csak azt jobban elviselem.- húztam el a szám.
-Kérdezni szeretnék valamit.- nézett rám Tom határozottan.
-Mit?- kicsit kezdek félni. Mit akarhat kérdezni? Nem tettem semmi olyat, ami miatt így nézhetne rám.