Everlasting love or career?- 11. fejezet

Sziasztok!
Meg szeretném köszönni az előző részhez írt komikat R.S.-nek, Klaunak, Krisztin95-nek, Rékának, és nikinek! 

A részről annyit, hogy szerintem, kicsit gáz lett :S

Jó olvasást mindenkinek!

Puszy Chanel

- Gyere. Négyszemközt szeretnék veled beszélni. - állt fel a kanapéról, amin ültünk, és az erkély ajtó felé kezdett húzni a kezemnél fogva. A félelem hatalmába kerített, és nem tudtam menekülni előle. Amikor kiértünk az erkélyre, velem szemben állt meg, és mélyen a szemembe nézett. - Nem tudom, hogy is kérdezzem. - vakarta meg a fejét, gondolkodás közben.
- Lehetőség szerint gyorsan, mert mindjárt szívbajt kapok. - eddig bírtam csendben maradni. Sokan mondták már, hogy kicsit türelmetlen vagyok.
- Nyugi. Csak azt akartam megkérdezni, hogy lenne-e kedved...- a telefonom csörgése megszakította Tomot. Kicsit idegesen vettem elő a készüléket. Apa volt az, de csak felvettem és mondtam neki, hogy visszahívom és le is tettem.
- Bocsi. - néztem rá bocsánatkérően, majd vártam, hogy folytassa, amit elkezdett.
- Szóval holnap este lesz egy díjátadó, és meg szeretnélek kérdezni, hogy lennél-e olyan kedves, hogy megtisztelsz azzal, hogy elkísérsz?
- Természetesen. - mosolyogtam rá.
- Tényleg?- nézett rám bizonytalanul.
- Ezer örömmel. - öleltem meg, majd a pillanatot ismét a telefonom csörgése szakította félbe. A hívóm ugyan az volt, aki az előbb. Apa.
- Mi olyan sürgős?- kérdeztem türelmetlenül.
- Neked is szia kislányom. Köszönöm kérdésed jól vagyok. - gúnyolódott.
- Bocs. Szia. Hogy vagy?- kérdeztem meg szem-forgatva. - De gyorsan el is mondhatnád, hogy miért hívtál.
-A filmmel kapcsolatban hívtalak.
- Melyik filmmel? Jaj, már tudom, hogy mire gondolsz. Nem vagyok benne biztos, hogy alkalmas lennék a szerepre.
- Ne beszélj butaságokat kicsim. Kérlek, vállald el. Született színésznő vagy. - próbált meggyőzni, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne elvállalni a szerepet.
- Én született színésznő? Apa. - sóhajtottam erőtlenül.
- Kicsim. Kérlek, vállald el. Bízz bennem. Nagyszerű leszel.
- Apa. Én erre nem vagyok képes. Nem fog menni.
- Menni fog kicsim. Ismerlek. Képes vagy rá. Kérlek, a kedvemért vállald el. - könyörgött.
- Rendben. Elvállalom. - adtam be a derekam.
- Köszönöm. - hálálkodott apa. Nem vagyok benne biztos, hogy menni fog, de nem akarom apát cserbenhagyni. Miután ezer féleképpen elmondta, hogy nagyon köszöni, és szeret, Tom kérdő tekintetével találtam szembe magam. Azt hiszem, hogy ő erről nem tud semmit. És valószínű, hogy nem lesz oda az ötletért, hogy Taylor párját alkossam a filmben.
- Lie!- szólt ki Clari a kórteremből. Bementem hozzá, hogy megnézzem mi történhetett vagy mit szeretne. Most megmentett a magyarázkodástól, de legközelebb nem fogom megúszni.
- Mi a baj?- léptem mellé. - Fáj valamid?
- Nem. Semmi baj, csak unatkoztam. - nézett rám angyalian.
- Ne haragudj, de el kell mennem egy kicsit. - néztem rá bocsánatkérően.
- Muszáj?- nyafogott, mint egy két éves. Csak bólintottam, és tovább kérdezősködött. - Hova kell menned?
- Vásárolni. - válaszoltam halkan, mert tudom, hogy most fog kiakadni.
- Vásárolni?- visított rögtön. - Nélkülem mész el vásárolni?
- Mivel te nem tudsz most velem jönni, ezért igen, de kérlek, nyugodj meg, mert nem tesz jót az idegesség. - a kezével a nővérhívót kezdte el keresni, amikor pedig megtalálta, hevesen nyomkodni kezdte. - Mit művelsz? Van valami baj? Fáj valamid?- ugrottam rögtön oda hozzá. Egy nővér pillanatok rontott be az ajtón, amikor már válaszolni akart Clari.
- Minden rendben kisasszony?- kérdezte a nővér.
- Igen. A doktor úrral szeretnék beszélni. - nem egészen erre számítottam.
- Megnézem, hogy mit tehetek. - surrant ki az ajtón a nővér.
- Mit akarsz a doktor úrral?- ültem le az ágya szélére, és vártam, hogy elmondja, mi a problémája, de nem tette. A doki pillanatokkal később meg is jelent és kíváncsian kérdezte meg, hogy mi a panasza Clarinak.
- El szeretnék menni. - jelentette ki határozottan bolond barátnőm. Ez teljesen meg bolondult. Lehet, hogy beütötte a fejét, amikor elájult?- gondolkodtam el.
- Sajnálom hölgyem, de nem mehet sehova. Még pár napig bent kell maradnia.
- Kérem doktor úr! Legalább egy órára. - könyörgött tovább, de nem tudta megpuhítani a doki szívét. Ezer féleképpen megkérte a doktor urat, de az nemet mondott, és el is kellett mennie, mert egy sürgős esetet hoztak be.
- Sietek vissza. - adtam egy puszit az arcára, annak ellenére, hogy elég csúnyán nézett rám. Az erkélyre mentem, ahol Tom még mindig kint volt, és most telefonált.
- El kell mennem.
- Elvigyelek?- kérdezte, miközben a telefont nem tette le.
- Nem kell köszi. - adtam egy puszit a szájára, és rohantam is vásárolni. Clari még mindig morcosan ült az ágyán, mikor elköszöntem tőle. A bejáraton, amikor kiléptem, rengeteg fotós várt. Ezek még nem mentek el innen?! Amikor megláttak, elkezdték a gépüket kattogtatni folyamatosan. Körbe álltak pillanatok alatt, és fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább.
- Maga Robert Pattinson barátnője?- kérdezte az egyik?
- Mióta járnak?- kérdezte a másik, annak ellenére, hogy nem válaszoltam az első kérdésre sem.
- Hogy hívják?- fogalmam sem volt, hogy hogyan szabadulhatnék. Megpróbáltam előre törni, de rögtön vissza is kerültem oda, ahonnan indultam. A lábaim remegni kezdtek, a kezemmel együtt. Levegő után kapkodtam, amikor hirtelen egy kéz körülölelt, és elkezdett kihúzni a tömegből. Fogalmam sincs, hogy ki volt az, mert sapkában, szemüvegben volt, és ráadásul a kapucni a fején volt. A fotósoknál rosszabb már nem lehet. Elrabolni valószínűleg nem fog egy rakás paparazzi szeme láttára. Egy taxiba akart betuszkolni, és hagytam magam. Mikor elindultunk, magam elé bámultam, és próbáltam felfogni, hogy mi történt. Egy elmosódott suttogás szűrődött be az elmémbe, de nem értettem, hogy mit mond, és ki. Becsuktam a szemem, és próbáltam lenyugtatni magam, de sehogy se ment. A szívem őrülten dobogott, a levegőt pedig még mindig kapkodtam. Éreztem, hogy valaki hozzám ér, és egy kicsit mintha csillapult volna a szívem dobogása. A levegőt már nem kapkodtam, a szívem pedig normális ütemben vert. Kinyitottam a szemem, és megpróbáltam rájönni, hogy hol vagyok, meg hogy ki volt az az idegen, aki megmentett a fotósoktól. A megmentőm mellkasának voltam dőlve, és fogalmam sincs, hogy hogy kerültem oda. Felültem, és végre sikerült megnéznem az arcát. Már levette a napszemüveget, a sapkát és a kapucnit is. Taylor volt az. Egy lila folt virított a szeme alatt, de szerencsére nem volt olyan nagy. A taxi legszélére húzódtam, hisz nem felejtettem el, hogy akaratom ellenére csókolt meg.
- Jól vagy?- nézett rám aggódva.
- Jól. Hogy van a szemed?
- Kutya baja.
- Itt legyen szíves megállni. - szóltam előre a sofőrnek. Pont a pláza előtt voltunk, és mikor megállt gyorsan kiszálltam a taxiból. A sofőr kezébe adtam a pénzt, amit vissza is adott, mondván, hogy az úr már fizetett. Nem igazán értettem, hogy hogy fizetett volna, amikor még oda se ért, ahova menni akart, de ráhagytam. A pénzt elraktam, és elindultam a bejárathoz. Tay utánam jött, de nem igazán foglalkoztam vele.
- Nem beszélhetnénk meg a dolgokat?- állított meg a karomnál fogva.
- Eltaláltad. Nincs mit megbeszélnünk tudtommal. - kirántottam a karomat a kezei közül, és bementem az első üzletbe, ahol estélyit tudok venni magamnak.
- Szerintem meg van mit megbeszélnünk. - állt elém.
- Rendben. Akkor beszéljük meg, de közben megengeded, hogy vegyek egy ruhát?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Oké. - a ruhák közé vetettem magam, és keresgélni kezdtem. - Nagyon sajnálom, hogy megcsókoltalak a kórházban, de ismerd be, hogy te is élvezted. - felé fordultam és az állam a padlót súrolta, a kijelentése hallatán.
- Azért ne vegyél mérget rá. - feleltem, miután sikerült rendeznem a vonásaimat.
- Csak elhiteted magaddal, hogy szerelmes vagy Tomba. - már megint ezzel jön. Nem tudom, hányszor kell elmondanom neki, hogy szeretem Tomot.
- Mondtam már, hogy szerelmes vagyok belé. Nem tudom hányszor kell még elmondanom, hogy fel is fogd. - fordultam vissza a ruhákhoz. Egy fehér estélyit vettem le az állványról, és Taylor kezébe nyomtam. - Tedd magad hasznossá, és fogd meg.
- Mire kell neked estélyi?
- Pontosan én sem tudom. - levettem még egyet, de most egy pirosat. Kivettem Tay kezéből a fehéret, és a próbafülkék felé indultam. Persze oda is jött utánam Tay, de nem nagyon foglalkoztam vele. Amíg hagyja, hogy felpróbáljam egyedül, addig nem aggaszt a dolog.
- Majd mutasd meg, hogy hogy áll.- szólt még utánam, amikor bementem. A fehérrel kezdtem a próbát. Tökéletes volt a méret, de valahogy nem az igazi volt, és ezt Tay is megerősítette. A pirosban kicsit jobban éreztem magam, de ez se volt a legmegfelelőbb a számomra. Visszaöltöztem, és visszaakasztottam a ruhákat a többi közé.
- Segíthetek?- kérdezte kedvesen egy eladó.
- Egy estélyit szeretnék.
- Milyen színben?
- Nem tudom. Esetleg zöld, fehér vagy talán fekete.
- Most kaptunk egy gyönyörű zöld estélyit. Mindjárt hozom. Szerintem tökéletesen állna önön. - elment az eladó a ruháért, addig Tay tovább mondta a magáét. Már kicsit unalmas volt, és fellélegeztem, amikor visszatért az eladó. A ruha tényleg fantasztikusan nézett ki. Első látásra beleszerettem. A próbafülkébe "gyorsan" felpróbáltam a ruhát. Kimentem Tayhez, és az eladóhoz, és feszülten vártam, hogy mit szólnak hozzá.
- Ez egyszerűen fantasztikusan áll önön. - mosolygott bájosan az eladó. - Gyönyörű barátnője van. Ezt a ruhát, mintha rá öntötték volna.
- Én nem...- Én nem vagyok a barátnője. - akartam mondani, de Taylor félbe szakított.
- Szerintem is. - mosolygott rám, én pedig fortyogtam a dühtől. A mai nap már nem először majdnem elküldtem a francba. Kifizettem a ruhát, és Taylor kezébe adtam, hogy vigyázzon rá, mint a szeme fényére, mert ha valami baja lesz, megölöm. Amíg a cipőboltba mentünk, kiadtam magamból mindent. Végig hallgatott, egyszer sem szólt közbe. A cipő kiválasztása gyorsan meg volt. Azt hiszem, az első cipőt vettem meg, amit megláttam. Miután megvettem a cipőt, elvettem Taytől a ruhát.
-Kössz a segítséget. Szia.- köszöntem el gyorsan tőle, és rohantam is tovább.
- Várj. Ne siess ennyire. - jött utánam. A pláza előtt leintettem egy taxit, és beszálltam. Tay nem szállt be, csak állt az ajtónál, de nem szállt be.
- Jössz vagy maradsz? - néztem rá mosolyogva. Megdöbbent a kérdésemen, és én is. Az előbb még menekültem volna előle, most meg hívom. Tiszta hülye vagyok.
- Merre tartasz? - fordultam felé kíváncsian.
- Először oda ahova te szeretnél, majd onnan megyek tovább. - Bediktáltam a kórház címét, és végre elindultunk. Az utat csendben tettük meg, de nem az a kínos csend volt. Kellemes volt. Gyorsan megérkeztem, és szerencsére most nem volt egy fotós se a kórház előtt. Elköszöntem Taytől, majd a háborgó barátnőm kórterme felé vettem az irányt. Remélem, hogy nem lesz nagyon mérges. A kórterembe lépve, megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy Clari mosolyog. Persze nem azért, mert meglátott, hanem mert Kellan valami viccet mondott neki. Várjunk. Hogy kerül ide Kellan?!
- Sziasztok. - köszöntem nekik.
- Szia. - mondták egyszerre. Leraktam a ruhát a kanapéra, majd odamentem Clarihoz, és adtam neki egy puszit.
- Hát te? - kérdeztem Kelltől, miután adtam neki két puszit.
- Jöttem meglátogatni Clarit.
- Mit vásároltál? - kérdezte barátnőm.
- Egy estélyi ruha.
- Minek az neked? - kérdezte felvont szemöldökkel Kell.
- Tomot kísérem el egy díjátadóra. Ne haragudj, hogy elmentem, de muszáj volt vennem egy ruhát.- néztem Clarira bocsánatkérően.
- Semmi baj, csak szívesen mentem volna én is. - szomorodott el. Nem szeretem, amikor szomorú. Olyankor valamivel megpróbálom mindig felvidítani, több kevesebb sikerrel.
- Nem tudjátok, hogy a büfében van-e valami ehető kaja?- már eléggé éhes vagyok, hisz alig ettem valamit egész nap.
- Nem tudom, de biztos találsz valamit. - mosolygott rám Kel. Olyan furcsa. Máskor mindig poénkodik, most meg amióta itt vagyok egyetlen egy poént se ejtett el. Mindegy. Biztos, csak én érzem rosszul. De nem. A megérzéseim mindig be szoktak jönni. - gondolkodtam, miközben már a büféhez tartottam. Nem volt hosszú sor, ezért gyorsan végeztem is. Vettem két szendvicset, egy somlói galuskát, és két franciakrémest. A két krémes Clarinak, és Kelnek lesz. Remélem, szereti Kellan a krémest, ha meg nem, akkor majd Clari megeszi. A szendvicseket meg a somlói galuskát leültem a büfébe megenni. Gyorsan végeztem is, és indulhattam vissza Clarihoz. Mikor beléptem a kórterembe, nem várt látvány fogadott.