Everlasting love or career? - 15. fejezet

Sziasztok!
Amint látjátok, megérkezett a következő rész.
Nem lett olyan hú de szuper, ahogy a többi sem, de azért remélem olvasható valamilyen szinten :/
Köszönöm szépen a komikat az előző részhez! Nagyon, de nagyon örültem nekik! Köszönöm mindenkinek (L)
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel 


Hayley szemszöge

Egy fekete szobában voltam, ahol rajtam kívül senki, és semmi nem volt. A várva várt nyugalom helyett, fájdalmat éreztem. Részben testi, és részben lelki fájdalmat. Ha a halál ilyen fájdalmas, akkor inkább élni szeretnék. Kiabálni akartam, hogy valaki segítsen, de nem jött ki hang a torkomon, és nem tudtam megmozdulni se. Egyre jobban kétségbe estem, hisz nem tudom, hogy mi történik velem. Nem akarok itt lenni. Egy hangot hallottam, de nem tudtam beazonosítani. Egyre jobban kétségbe estem, majd elmúlt a fájdalom. Egy másik helyen találtam magam, ahol nyugalom volt, és békesség. Egy csodálatos kis rét volt, ahol rengeteg virág, fa és egy hinta volt. Leültem a hintába, és néztem, ahogy a pillangók virágról virágra szállnak. Olyan békés volt minden, és itt éreztem, hogy boldog lehetek. Nem voltam fáradt, nem kellett semmit csinálnom. Egy idő után viszont rájöttem, hogy a régi életemet akarom. Már nem voltam itt boldog, de nem tudtam visszamenni. Napokig gondolkodtam, hogy hogy lehetne visszamenni, de nem találtam megoldást. Itt ragadtam örökre.

- Kérlek, ébredj fel! - hallottam meg egy hangot tisztán, és érthetően. Eddig csak hangfoszlányokat hallottam, de most végre tisztán érettem majdnem mindent. Körbe néztem, hátha meglátom, hogy ki volt az, de nem volt senki se a közelemben.

- Nem tudom, hogy tehetném. - mondtam ki hangosan, de senki se hallotta meg.

Csak akarnod kell!- súgta egy belső hang. Ez az akarni dolog, ez már megdőlt, mivel már napok óta akarom, hogy elmehessek innen. Elhatároztam, hogy még egyszer megpróbálom, aztán lesz, ami lesz. Leültem a hintába, és csak arra koncentráltam, hogy kijutok innen. Becsuktam a szemem, és összpontosítani próbáltam. Amikor kinyitottam a szemem, ugyan ott voltam, ahol eddig. Hogy is gondolhattam, hogy a gondolataimtól változik a helyszín?! Nem tündérmesében élünk, hanem a valóságban. Csalódottan ültem le a fűbe, és néztem magam elé. A sírás határán voltam, amikor legnagyobb megdöbbenésemre, máshova kerültem.

Egy zöld színű szobába, melynek fertőtlenítő szer szaga van. Rájöttem, hogy egy kórházi szobában vagyok. A hirtelen fénytől, hunyorogtam párat, majd körbe néztem a szobában. Egy kanapé volt az ágytól nem messze, és Clari ült rajta maga elé bámulva. Minden porcikám sajgott, de megpróbáltam nem jajgatni.

- Clari. - szólaltam meg, bár inkább csak suttogásnak tűnt. A tekintetét rám emelte, és hitetlen arckifejezéssel közelebb jött hozzám.

- Tényleg fent vagy, vagy csak álmodom? - ült le mellém az ágyra, és végre megjelent az arcán egy mosoly. - Hogy vagy? - kérdezte csendesen.

- Mint akin átment egy úthenger. - húztam el a szám.

- Mire emlékszel? - képek ezrei villantak át az agyamon, és mindent újra átéltem, amit azon a bizonyos estén. Nem tudtam semmit tenni ellene, hogy ne történjen meg. A képeket ki akartam törölni az agyamból, de azok bele voltak vésődve egy egész életre.

- Mindenre emlékszem. Kérhetek egy kis vizet? - a torkom teljesen ki volt száradva, amin rengeteget segített a víz. A hangomat teljes mértékben sikerült visszanyernem, így tovább folytattuk a társalgást.

- Mindenki nagyon aggódott érted. Tom, Tay és Kel minden nap itt voltak a kórházban.

- Hány napig aludtam? - azt mondta, hogy minden nap, vagyis akkor nem csak egy éjszakáról van szó, mint ahogy azt sejtettem.

- Tíz napig. Életem legrosszabb tíz napja volt. Azt hittem, hogy elveszítelek. - suttogta a könnyeivel küszködve.

- Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. - mosolyogtam rá, már amennyire bírtam a fájdalmaim miatt.

- Szólnom kellene a fiúknak, hogy fent vagy. - én még nem akarok velük találkozni. Nem állok rá készen.

- Ne! - szóltam utána, amikor már az ajtó közelében volt. Értetlenül fordult felém, és magyarázatot várt. - Nem akarok még velük találkozni. - Váratlanul kivágódott az ajtó és Kellan rontott be, mögötte Taylorral és Tommal.

- Kicsi lány hogy vagy? - kérdezte Kel, és közelebb jött hozzám. Féltem. Nem akartam, hogy közelebb jöjjön. A paplant szorítottam a kezeimmel, mintha az segítene rajtam.

- Lie. Hogy vagy? - jött közelebb Tom is, de nem akartam, hogy hozzám érjen. A kezével hozzám akart érni, de elfordítottam a fejem. Csukott szemhéjaim ellenére, a könnyeim potyogni kezdtek.

- Fiúk most jobb lenne, ha elmennétek. - szólalt meg most először Clari, amióta itt vannak a fiúk. Nem akartak kimenni, de Clari kiterelte őket. Kiment velük együtt, mondván, hogy egy perc és visszajön. Amíg vártam rá, szépen lassan elnyomott az álom.

A klubban voltam, és mindent újra átéltem. Fel akartam ébredni, és mindent elfelejteni, de egyik se ment. Nem tudtam semmit tenni, csak feküdtem a földön, és sírtam. Könyörögtem, hogy ne tegye meg, de hiába tettem bármit is.

- Hay! Ébredj fel! - rázott meg Clari. Kinyitottam a szemem, majd szorosan magamhoz öleltem Clarit, aki aggódó szemekkel nézett rám. - Sh... Semmi baj. - próbált megnyugtatni, de nem sok sikerrel járt.

- Én nem akarom ezt az egészet. - sírtam szorosan hozzábújva.

- Veled kellett volna mennem, és akkor nem történik meg ez az egész.

- Nem a te hibád. - Clari telefonja jelezte, hogy smst kapott, de nem nézte meg. - Nem nézed meg? - kérdeztem pár perc elteltével.

- Nekem te vagy az első. Majd később megnézem. Nem lehet olyan fontos.

- Nyugodtabb lennék, ha megnéznéd. - sóhajtva elővette a telefonját, és megnézte az üzenetet. Pötyögött valamit, majd gyorsan el is rakta a telefont. Felültem az ágyban, és már szálltam volna ki, amikor Clari dühös tekintetével találtam szembe magam.

- Hova-hova? - állt elém karba font kezekkel.

- Csak a mosdóba. - Igazából meg akartam mozgatni a végtagjaimat, hogy idebent sétálok egy keveset, de azt úgyse engedte volna.

- Menni fog egyedül is, vagy segítsek?

- Clari. Nem vagyok béna. Fogok egyedül is boldogulni.

- Jó bocs. - emelte fel a kezeit védekezésképpen. Lassan a mosdóba botorkáltam, és amikor beértem, óvatosan belenéztem a tükörbe. A tükörképemtől, majdnem sírva fakadtam. Lila foltok voltak rajtam, melyek már majdnem eltűntek, de még nem teljesen. Hideg vízzel megmostam az arcomat, majd visszasétáltam az ágyamhoz. Körbenéztem a szobában, de Clari sehol se volt. Lassan bemásztam az ágyba, és próbáltam aludni. Féltem, hogy újra átélem az egészet, de mivel fáradt voltam, megpróbálkoztam az alvással.

Nem álmodtam semmit, és elég nyúzottan ébredtem. Már sötét volt, de nem voltam egyedül. Clari alakját felismertem a kanapén, és egy férfi ült mellette. Jobban megnéztem, és akkor láttam, hogy Tom volt az. Észrevette, hogy fent vagyok, ezért szépen lassan felállt és közelebb jött hozzám. Nagyon lassan, de én mégis féltem, hogy bántani fog. A térdeimet felhúztam, és a kezeimmel átöleltem.

- Nyugodj meg. Nem foglak bántani. Tudod, hogy szeretlek. - Nem szeret! Ő is csak ugyan azt akarja, amit minden férfi.

- Kérlek, menj el! - könyörögtem neki, a könnyeimmel küszködve. - Ne bánts, kérlek! - könyörögtem neki, de nem moccant.

- Ne félj tőlem! Nem foglak bántani.

- Kérlek, menj innen. - kérleltem sírva. A kezeim, melyekkel a térdemet öleltem, remegni kezdtek, amikor közelebb lépett hozzám.

- Nem. Itt fogok maradni veled. A szíved mélyén te is tudod, hogy nem foglak bántani. - leült az ágy melletti székre, és engem nézett. Az ágy másik szélére húzódtam, és folyamatosan rajta tartottam a szemem, hogy ha esetleg felpattanna, és közeledne hozzám, időben észrevegyem. - Nem akarom, hogy félj tőlem. - nézett rám szomorúan. Nem válaszoltam, csak néztem őt. - Mit tehetnék, hogy ne félj tőlem?

- Semmit. Nem tudok bízni senkiben. - suttogtam magam elé, de láttam az arcán, hogy hallotta.

- Hayley. - mondta ki gyengéden a nevemet, amitől görcsbe rándult a gyomrom. - Segíteni akarok neked.

- Tom. Ez nem fog működni kettőnk között. - mondtam ki azt, ami a legjobban fájt. Nem akarom, hogy lássa, ahogy eltaszítok mindenkit magamtól.

- Most szakítani akarsz? - kérdezte csendesen. Bólintottam egyet válaszul, mert megszólalni nem bírtam, a torkomban keletkezett hatalmas gombóc miatt. - Nem akarhatod ezt! Szeretlek! - nézett mélyen a szemembe, de én csak lehunytam azokat, hogy ne kelljen látnom fájdalmas tekintetét. - Tényleg ezt akarod? - kérdezte meg újra, hátha meggondoltam magam.

- Sajnálom. - suttogtam. Szótlanul fel állt a székről és kiment a kórteremből. A könnyeimet szabadon engedtem, melyeket a párnám szívott magába. Az ágyon összegömbölyödve feküdtem, és vártam a reggelt. Órákig vártam, de a nap még mindig nem kelt fel, ahogy a barátnőm se. Hirtelen hatalmas éhség lett úrrá rajtam, ezért úgy gondoltam, hogy megnézem, nyitva van-e a büfé. Kevés esélye van, de meg lehet próbálni. Kimásztam az ágyból, kerestem pénzt, és nagy levegőt véve, kiléptem a folyosóra. Szétnéztem, hogy számíthatok-e valamerre emberekre, és döbbenten láttam, hogy a széken fekszik Taylor és Kellan. A másik oldalra sétáltam, és reménykedtem benne, hogy nem vesz észre egyikük sem, de nem volt szerencsém. Miért is lett volna?! Tay kábán felnézett, és döbbenten nézett rám. Vagyis nem gondolta, hogy itt fog találni. Igazából tíz perccel ezelőtt még én sem. Felült a székben, és megdörzsölte a szemét, hogy lássa, valóban itt állok-e előtte. Felállt, és lassan közelebb jött hozzám, hogy lássam, nem akar bántani, de egyáltalán nem féltem tőle.

Ui:. Tudom, hogy nem sikerült átadni 100%-osan az érzelmeket, de szerencsére fogalmam sincs, hogy mit él át olyan esetekben az ember, mint amit az előző fejezetben írtam! Remélem elnézitek ezt nekem. Puszy Chanel

Everlasting love or career? - 14. fejezet

Sziasztok!
Jöttem, hogy gyorsan felrakjam a következő részt nektek!
Remélem tetszeni fog nektek! Ez most Taylor szemszögéből lett megírva...
A komikat nagyon szépen köszönöm, de csak 2 darabot kaptam, ami kicsit elszomorított! Tudom, hogy többre is képesek vagytok :P
Be is fejezem gyorsan a rizsálást, hogy mehessetek olvasni!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel

 

Taylor szemszöge:


Egyik kör után, rögtön ittuk is a következőt. Az ital kezdett szépen lassan a fejembe szállni, amikor eszembe jutott valami, vagyis inkább valaki. Hayley. Nagyon rossz érzésem lett, de nem foglalkoztam vele. Már egy ideje nem láttam, de biztos azért, mert Tommal táncol. De az nem lehet, hisz Tom itt ül velem szemben. Akkor mégis merre lehet? Biztos kiment a mosdóba. De ilyen sokáig nem lehet ott. A lányok szeretnek a tükör előtt ácsingózni, na de nem ennyi ideig, és Hayley nem is az a típus, aki órákig képes a tükör előtt állni. Nem tudom miért, de aggódni kezdtem érte, hisz a rossz érzésem még mindig nem múlt el. Mikor hangosan is megkérdeztem, hogy hol van, senki se tudott válaszolni. Ezt betudtam a rengeteg piának Kellanék részéről, de hogy a barátja se tudja, hogy merre van, az kicsit furcsa. Nikki felajánlotta, hogy megnézi a mosdóban, mert szerinte ott van. Pár perccel később futva, aggódó tekintettel ért vissza.
- Valami baj van. - nézett ránk könnyes szemmel. - Segítségért kiabált, de nem tudtam bemenni, mert zárva volt az ajtó. - gyorsan felállt mindenki, és a tömegen átvergődve a mosdóhoz siettünk. A fiúkkal felkészültünk, azokkal akik meg tudtak állni a lábukon, hogy be kell törni az ajtót, de Nikki állításával ellentétben, az nem volt zárva. A fiúkkal beléptünk, és döbbenten meg is álltunk az ajtóban, és nem tudtunk megmozdulni. A látvány, ami bent fogadott bennünket, teljesen lesokkolt. Hayley teste a földön feküdt, több sebből vérezve. Kicsivel később teljesen kijózanodtunk, és megpróbáltunk mindent megtenni, amit a lányok mondtak. Megnézték, hogy van-e pulzusa, és lélegzik-e.
- Van pulzusa, de nagyon gyenge. Hívjátok gyorsan a mentőket, és a rendőröket!- tájékoztatott minket Ashley, majd kiadta a parancsot. Kris a mentősöket hívta, Kellan pedig a rendőröket, majd intézkedett, hogy senki se hagyhassa el az épületet, hisz még itt kell lennie annak, aki ezt tette vele. Levettem a kabátomat, és odaadtam a lányoknak, hogy takarják be vele a testét, ne meztelenül feküdjön a földön. Egyre több ember akart bejönni a mosdóba, de Rob távol tartotta őket. A mentők hamarosan megérkeztek, és a klub vezetője is. Nem tudtunk válaszolni arra a kérdésére, amit feltett, hogy mi történt, csak annyit tudtunk mondani, hogy nemi erőszak történt. A mentősök elszállították a legközelebbi kórházba, miután stabilizálták az állapotát, de nem mehettünk még vele. Addig nem, amíg nem tudjuk meg, hogy ki tette ezt vele.
- Ash? - szóltam utána, amikor ki akart menni a mosdóból.
- Igen? - fordult felém bűntudattal.
- Nem tudod, hogy ki tehette ezt? - kérdeztem, közelebb lépve hozzá.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ki volt. - vártam, hogy folytassa, és szerencsére folytatta is. - Láttam, hogy egy srác oda ment hozzá, de mást nem láttam.
- Meg tudod mondani, hogy hogy nézett ki?
- Inkább nézzünk körbe, hátha itt van még az a szemét. - ment ki a bulizók közé, akik közül vannak olyanok, aki még semmit se fogott fel. Ashley-vel körbe mentünk többször is, de nem találtuk meg.
- Elnézést. Fel szeretnék tenni néhány kérdést. - jött oda hozzánk egy rendőr, aki eddig a többieknek tett fel néhány kérdést, és most talált meg minket, gondolom a barátaink segítségével. A hogyan történt című kérdésekre, még mindig nem tudtam válaszolni, csak arra, hogy hogy találtunk rá. Ashley-t, megkérték, hogy menjen be velük, és adjon személy leírást, a valószínűsíthető elkövetőről. Majd Hayley-t is ki fogják hallgatni, amikor felébred, hátha pontosabb személyleírást tud adni. Tommal, Kellannal, Robbal és Krissel megbeszéltük, hogy bemegyünk a kórházba, hogy megtudjuk hogy van Lie. Legszívesebben rögtön oda mentem volna, de ki akartam deríteni, hogy ki volt az elkövető. Sajnos az nem derült ki, pedig mindent megpróbáltunk megtenni ennek érdekében. Bobby, Sam és Marcus, majd később jönnek be, mert még van egy két dolog, amit el kell rendezniük. Nikki, Asht kísérte el a rendőrségre, mert azt mondta, hogy ő is látta a srácot egy pillanatra, de nem tökéletesen emlékszik.
A kórházba vezető úton, mindenki hallgatott, és a gondolataiba merült. Mindannyian el akarjuk kapni azt a szemetet, aki ezt tette vele. Nem úszhatja meg. A kórházba érve, rögtön a recepcióhoz mentünk.
- Elnézést. Hayley Strydert keressük. - mondta illedelmesen Kellan. Nem vagyok benne biztos, hogy én is ilyen illedelmes lettem volna. A nő pötyögött valamit a gépén, majd kelletlenül, de válaszolt.
- A kettes műtőben van, a második emeleten.- rögtön a lift felé indultunk, ismét csendbe burkolózva. Egyikőnk se volt beszédes kedvében. A műtő elé érve, leültünk a székekre, és vártunk. Remélem, hogy nem lesz semmilyen maradandó sérülése. Azt nem tudnám elviselni, ha azért történne vele valami, mert nem figyeltünk.
Egy szenvedéssel teli óra múlva, egy nővér jött ki, akit rögtön letámadtunk a kérdéseinkkel, de hárított, mondván, hogy csak a doktor úr adhat ki információkat. Nem sokkal később ki is lépett doki.
- Önök a kisasszony hozzátartozói? - jött közelebb hozzánk, mire bólintottunk.
- Hogy van? - álltuk körbe az orvost, és feszülten vártuk, hogy mondjon valamit az állapotáról.
- Az állapota jelenleg stabil. Belső vérzése volt, és a karja több helyen eltörött, ezért meg kellett műtenünk. Lélegeztető gépre kellett raknunk, ésjelenleg kómában van, de azt nem tudjuk megmondani, hogy mikor ébred fel.
- Minden rendben lesz vele? Nem lesz maradandó sérülése? - kérdezte meg Kel, ami engem is foglalkoztatott.
- Valószínűleg nem, de nem zárhatjuk ki az amnéziát, mert több ütést is kapott a fejére, de reménykedjünk a legjobbakban. Viszont, a nemi erőszak miatt, lehet, hogy félni fog önöktől.
- Tőlünk? - kérdezte meg Kris döbbenten.
- Öntől nem valószínű, de a férfiaktól lehet.
- De hiszen mi sose bántanánk. - Mindannyian elképedve hallgattuk a doktor urat, aki elmondta, hogy a nők egy ilyen súlyos eset után, félnek minden hím nemű emberi lénytől. Megköszöntük a doktor úrnak a segítséget, és megkértük, hogy ha lehet, akkor a barátnőjéhez kerüljön be egy szobába, mivel ő is ebbe a kórházban van. Ezt sajnos nem tudta elintézni nekünk, mert az intenzívre kellett vinni, hogy folyamatos felügyelet alatt legyen. Pár nappal később meg lehet oldani, de még most nem. Épp abban a pillanatban tolták ki a műtőből, amikor a dokitól elköszöntünk. Lélegeztető gépre lett rakva, a feje be volt kötözve, a karja gipszbe volt rakva, és több helyen foltok virítottak a karján, fején. Szörnyű volt így látni. Bárcsak én feküdnék ott helyette. - gondolkodtam el. Miért nem voltam vele?! Ha vele lettem volna, akkor nem történik meg ez. Amíg gondolkodtam, megérkeztünk az intenzív osztályra. Egyszerre csak egy ember lehet bent nála, de az az egy személy is csak pár percre. A kórterem előtti székekre leültünk, és vártunk. Természetesen Tom volt az első, aki bement hozzá. Clarinak valakinek szólnia kellene. - jutott eszembe a barátnője. Még semmi értelme nem lenne, hogy felkeltsük, hisz nem tud semmit tenni, és legalább pihen reggelig. Miután Tom kijött, eljött az én időm. Fel kellett vennem egy ruhát, és csak utána mehettem be, de végre bemehettem. Leültem mellé, és a kezéért nyúltam, ami jéghideg volt. Ha nem lenne a fején egy kötés, és nem lenne a karja gipszben, meg persze foltok se lennének rajta, ami az ütések következtében alakultak ki, azt hinném, hogy csak alszik, de sajnos nem csak alszik.
- Miért nem mentem utánad, amikor táncolni mentél? - kérdeztem tőle, de sajnos nem tudott válaszolni. - Annyira sajnálom. Soha többet nem hagylak magadra. - Fogadtam meg, de tudom, hogy úgyse hallja. Bár azt mondják, hogy az emberek, akik kómában vannak, hallják, amit mondanak neki. - Szeretlek. - vallottam be neki az érzéseim. A gép, amely eddig jelezte a szívhangokat, hangos, egyenletes sípolásba kezdett. Egy nővér rontott be, majd kiküldött a szobából. Nem akartam kimenni, de nem volt választásom. A folyosóra lettem kiküldve, ahol mindenki arca aggodalmassá vált. Nővérek és egy orvos szaladt be hozzá.
- Mi történt? - lépett oda hozzám Tom.
- Leállt a szíve. - válaszoltam, miközben lecsúsztam a földre a fal mentén. Mindenki síri csöndben várta, hogy kijöjjön az orvos és megmondja, hogy sikerült visszahozni. Nem is akarok belegondolni, hogy mi lesz, ha az ellenkezője történik. Nem veszíthetem el, mikor még az enyém se lett. Még olyan fiatal különben is. Nem teheti ezt velem. Nekem szükségem van rá. Ha nem is az enyém, akkor legalább messziről csodálhassam. Fél órával később jött ki az orvos, és elég nyúzottnak nézett ki. A földön ülve vártam, hogy mit mond.
- Az utolsó pillanatban sikerült visszahoznunk, de nagyon gyenge. Még egyszer, nem garantálom, hogy vissza tudjuk hozni. A reggelig tartó időszak a kritikus, utána megnyugodhatunk. Reméljük a legjobbakat. - a doki távozása után, mindenki megkönnyebbült egy kicsit, de nem teljes mértékben. Nem volt valami megnyugtató, amit az orvos mondott. Reggelig dől el minden. Léptek zaját hallottam, ezért felnéztem. A társaság hiányzó tagjai voltak. A két lány Nikki és Ash, és a fiúk, Marcus, Bobby és Sam. Megkérdezték, hogy hogy van, amire a többiek válaszoltak.
- Nem kellene szólni a szüleinek? - kérdeztem meg, mikor eszembe jutott.
- Nem tudjuk a számukat. - válaszolt Tom.
- Nekem meg van az apja telefonszáma. - válaszoltam, majd felkelve a padlóról, telefonálni kezdtem. Kissé morcos volt, amiért ilyen korán hívtam, de amint megtudta, hogy mi történt, inkább aggódó lett a hangja. Megígérte, hogy hamarosan itt lesz, és le is rakta a telefont. Fél óra múlva meg is jelentek. Az édesanyja szemei könnyesek voltak, vagyis sírt. Felálltam a földről, és válaszoltam a kérdésekre.
- Hogy történhetett meg ez? - tette fel azt a kérdést, amitől legjobban féltem. - Megígérted nekem, hogy vigyázni fogsz rá! - nézett rám szigorúan és csalódottan. A szeméből félelmet olvastam ki, ami a lánya miatti aggódását tükrözte.
- Sajnálom. Fogalmunk sincs, hogy hogy történhetett. Nem figyeltem eléggé. - Az édesanyja Lienek leült egy székre zokogva.
- Hogy nem figyeltél eléggé?! A lányom azért fekszik odabent gépekre felszerelve, mert nem figyeltél eléggé! Megbíztam benned, de te cserben hagytál, és a lányom issza a levét neki.
- John állj le! Nem ő tehet erről. - szólalt meg Lie édesanyja, Susan. Kínos csend állt be, aminek következtében, a feszültség tapintható volt közöttünk.
A nap felkeltéig semmi hírt nem kaptunk Hayleyről, ami részben jónak számított. Kris és Nikki elaludtak, a többiek pedig feszülten vártak. Marcus, Bobby és Sam, hozzám hasonlóan a földön ült, hisz nagyon hely se volt már az egész folyosón. A nap már rég felkelt, amikor eszembe jutott ismét, hogy Clari nem tud semmiről. Ideje lenne szólni neki, hogy a barátnőjével mi történt. Felálltam a földről, ahova ismét letelepedtem, és a kórterme felé indultam. Amikor beléptem hozzá, akkor láttam, hogy fent van. Boldogan rám mosolygott, amikor meglátott, de gyorsan le is fagyott a mosoly az arcáról.
- Mi történt? Úgy nézel ki, mint aki egész éjjel fent volt. - Nem gondoltam, hogy ennyire látszik rajtam.
- Nem is aludtam. - ültem le az ágya melletti székre.
- Valami történt Hayleyvel? - ült fel az ágyban, és várta, hogy mondjak valamit, de csak bólintottam egyet. Felpattant az ágyból, és a szekrényhez ment, hogy felöltözzön.
- Hol van most? És mi történt?
- Itt a kórházban.
- Mond, hogy csak elvágta a kezét, vagy kibicsaklott a bokája. - nézett rám könyörgően.
- Nem mondhatom.
- Nyögd már ki, hogy mi történt! - emelte fel a hangját, és közelebb lépett hozzám.
- Megerőszakolták és megverték. - suttogtam, de tudtam, hogy meghallotta.
- Az nem lehet. - nézett maga elé, majd gyorsan felkapta a köntösét, és kifele indult az ajtón. Utána mentem, hisz azt se tudja hova kell mennie. Felvezettem az intenzívre, ahol még mindig ugyan az volt az állapot, ami eddig. Mindenki síri csendbe burkolózva ült. Clari érkezésére mindenki felkapta a fejét. Halkan köszönt mindenkinek, majd a többiek csináltak neki egy kis helyet a padon, hogy ne a földre üljön betegen. Susan és Kellan között volt hely, ezért oda ült, bár ahogy láttam, elég kelletlenül.

Egy hét elteltével, nem sokat változott az állapota. A lélegeztető gépről levették, de még mindig az intenzív osztályon kellett tartani. A kómából nem ébredt fel, de szerencsére nem állt le egyszer se a szíve. Napi huszonnégy órában ültem az ajtó előtt Tom és Kellan társaságában. Clari, amikor csak tudott itt ült velünk, de az orvosok mindig visszadugták az ágyába, amikor itt találták. Ma kiengedik a kórházból, de tudom, hogy nem fogja elhagyni a kórház területét, a barátnője miatt. A srácok és a lányok, amikor csak tehették bejöttek, de sűrű volt a programjuk a filmek miatt. A szülei rendszeresen bejártak, de nem tudtak itt lenni folyamatosan, csak néha.
A doki már fél órája bement hozzá, de még nem jött ki. Kezdtem aggódni, hogy történt valami. Tíz perccel később kilépett az ajtón, de nem tudtam semmit leolvasni az arcáról. Közelebb lépett hozzánk, de nem mondott semmit. Már majdnem rákiabáltam, hogy mondjon valamit, amikor szólásra nyitotta a száját.

Everlasting love or career? - 13. fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy tegnapra ígértem, de nem nagyon volt ihletem, ma viszont előjött a brutális énem, és tudtam írni.
Meg szeretném köszönni a komikat!
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész!
Jó olvasást!
Puszy Chanel

 

- Nincs köztünk semmi, semelyik sráccal. - tiszta ideg volt, és megpróbáltam vele nyugodtan kommunikálni, de megnehezítette nem kicsit a dolgot.
- Az újságok nem ezt mondják. - tudtam, hogy ez lesz. Nem bízik meg bennem.
- Az újságoknak hiszel? Ha elhiszed azokat a pletykákat, akkor talán jobb lenne, ha befejeznénk ezt. Egy kapcsolat bizalom nélkül nem ér semmit. És te nem bízol bennem ez egyértelmű. - a düh helyett az arcán a döbbenet ült ki. Nagyon szeretem, de nem tudok úgy vele lenni, hogy nem hisz nekem.
- Te most szakítani akarsz velem?
- Nem bízol bennem, hanem az újságoknak hiszel. Szerinted ez normális? Szerintem nem.
- Igazad van. - hajtotta le a fejét. - Megígérem, hogy nem fogok kételkedni benned. - jött közelebb hozzám, majd előttem egy lépéssel megállt. - Nem érhet így véget.
- Nem fogsz bennem kételkedni sose?
- Nem. - ígérte meg. Egyszerűen képtelen vagyok haragudni rá. Azt a kis távolságot, ami elválasztott minket egymástól átszeltem, és magamhoz húztam egy csókra. - Szeretlek. - nézett mélyen a szemembe, mikor elváltunk egymástól.
- Én is. - mosolyogtam rá.
- Gyönyörű vagy. - nézett végig rajtam, amitől az arcom piros színűre váltott át.
- Köszönöm. - Miután bezártam az ajtót, elindultunk a lift felé. Pechünkre, nem működött, ezért a lépcsőt kellett választanunk. Az ötödikről kellett lesétálnunk. Még mindig jobb, mintha felfele kellett volna mennünk. Tom egy hatalmas fekete limuzint bérelt, ami egyenesen a díjátadó helyszínére vitt minket. Fél óra volt csak az út.
A limuzinból kiszállva a vörös-szőnyegen találtuk magunkat. Tomba belekaroltam, és elindultunk a bejárat felé. A fotósok aktívan kattogtatni kezdték a gépüket, amint megláttak minket. Holnap ismét címlapon leszek, és tudom, hogy az egész világ utálni fog, amiért összetöröm Rob és Tay szívét. Mielőtt leültünk volna a kijelölt helyünkre, a színpad mögé mentünk, mert Tom beszélni szeretett volna Robbal. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az egyik folyosón Kristennel. Kris ellenségesen és undorral az arcán mért végig, amit nem értettem. Egy arany Reem Acra ruha volt rajta, ami szerintem egész jól állt neki. Rob elég nyúzottnak tűnt, és kicsit furcsán nézett rám. Fogalmam sincs, hogy mi baja van velem neki is, de majd ha egyedül lesz, megkérdezem.
- Haver, ne haragudj. Tudom, nagyon bunkó voltam. - kért bocsánatot Tom Robtól. Nem tudom, hogy mikor és miért vitatkoztak, de majd kiderítem. Egyre több dolog van, amiről fogalmam sincs.
- Tényleg bunkó voltál, de már megszoktam tőled. - vigyorgott Rob.
- És még én vagyok bunkó. - morogta Tom. Még beszéltek pár szót a srácok, majd a helyünkre kellett mennünk, mert kezdődött az átadó. Egymás mellett volt a helyünk. Az egyik oldalamra ült Tom, a másikra Rob. Rob mellé ült Kris, mellé pedig Tay. Taylorral eddig nem is találkoztunk, de nem nagyon bántam. Tay tekintetét egész idő alatt magamon éreztem. Az Eclipse több kategóriában is nyert, aminek örültem, annak ellenére, hogy a filmet nem is láttam még. Krist a legjobb női főszereplő díjjal jutalmazták. A díj átvételekor gúnyosan mosolygott rám, és azt hiszem, hogy megdöbbentettem, amikor látta, hogy mosolyogva tapsolok neki. Nem tudom, hogy mi baja van velem, de különösebben nem is érdekel. Nekem nincs vele semmi bajom, és attól, hogy utál, még nem fogom utálni ugyan úgy, ahogy ő engem. Miután kiosztottak minden díjat, megbeszéltük, hogy elmegyünk bulizni. A baj, csak az volt, hogy a ruhám nem éppen bulizásra alkalmas. Ezt épp el akartam mondani Tomnak, amikor Ashley tűnt fel, vagyis inkább a nyakamba ugrott.
- Szia Ashley. - öleltem meg.
- Annyira örülök, hogy látlak. - Megfogta a kezemet, és a színpad mögé kezdett húzni. - Jól emlékszem ugye, hogy egyforma a méretünk? - Milyen méret? Elvesztettem a fonalat. - Na mindegy. Úgyis mindjárt kiderül. - Egy szobába húzott be, ahol rengeteg, gyönyörű ruha volt.
- Ezek ki ruhái? - kérdeztem, amikor közelebb mentem a ruhákhoz, és megnéztem párat. Az én stílusom volt a legtöbb.
- Bármelyiket választhatod. - mutatott végig a ruhákon.
- Jó, de kinek a ruhái ezek? - kérdeztem meg újra.
- Az egyik barátnőm stylist, és nekem hozta ezeket a ruhákat. Úgyhogy bármelyiket választhatod.
- Köszönöm Ash! - öleltem meg. Egy csomó ruhát felpróbáltatott velem Ash, amik egyre vadabbak voltak. Miközben nézegettük a őket, megkérdeztem, hogy Kris miért utál.
- Nem utál. - válaszolta rögtön, majd gyorsan elfordult, hogy háttal álljon nekem.
- Nagyon rosszul hazudsz.
- Nem hazudok. - tagadta rögtön felém fordulva, de amikor meglátta, hogy nem veszem be, beismerte, hogy tényleg hazudott. - Tényleg utál, de csak azért, mert féltékeny rád.
- Miért lenne féltékeny rám? Egy olyan lány, mint ő egy magamfajtára lenne féltékeny? Ash ez hülyeség.
- Nem hülyeség. Ez az igazság. Féltékeny, mert szép, okos, kedves lány vagy és ráadásul a fiúk körberajonganak. Amióta feltűntél, minden srác veled foglalkozott. Nagyon hozzánk se szóltak. Teljesen megváltoztak. - döbbenten hallgattam, amit Ash mond. A levegőben a feszültséget tapintani lehetett volna. Nem tudtam, hogy ezért utál Kris, és hogy mióta feltűntem, minden teljesen megváltozott. Ezen sürgősen változtatni kell, és vissza kell állnia a rendes kerékvágásnak. Miattam nem mehetnek tönkre régi barátságok. Nem tudnék élni a bűntudattal együtt.
- Ash, én ezt nem tudtam. Miért nem mondtad?
- Mert mit csináltál volna, ha mondom? Elmész, és többet nem látunk? - bólintottam, hogy ezt csináltam volna valószínű. - Inkább ne szóljanak hozzánk a srácok, minthogy elmenj. Én személy szerint nagyon megszerettelek, és Nikki is. Krisszel, pedig ne foglalkozz. Egyszer be fogja látni, hogy nem olyan vagy, mint amilyennek gondol. Ki tudja, lehet, hogy legjobb barátnők lesztek. - nevetett a saját viccén, immár boldogan Ash. A fagyos hangulat másodpercek alatt eltűnt, és folytattuk a keresést. Ennyi ruha közül nehéz kiválasztani a tökéleteset, mégis sikerült. Egy fekete combközépig érő ruhát választottam, ami a legszolidabb volt mind közül. Ash is választott magának egy ruhát, amit én biztos nem vettem volna fel. Elég mély volt a dekoltázsa, és Ashen egyszerűen fantasztikusan állt. Rajtam, nem biztos, hogy így állt volna. A fiúk keresésére indultunk, hogy végre mehessünk bulizni. Nem volt nehéz megtalálni őket, mert ugyan ott voltak, ahol hagytuk őket. Most már többen voltak, mint amikor elmentünk. Itt volt Kel, Nikki, Sam, és két ismeretlen srác. Nikki ugyan úgy üdvözölt, mint ahogy Ash. Szó szerint a nyakamba ugrott. Kel és Sam két puszival köszöntött, majd Sam bemutatott az ismeretlen fiúknak. Az egyik fiút Marcus Fosternek, a másikat pedig Bobby Longnak hívják. Mind a ketten gyerekkori barátjuk Robnak, de a többi sráccal is jóba vannak. Nagyon aranyosak mind a ketten, de nem az esetem egyikük sem. A buli helyszínére egy limuzinnal mentünk. A limóban elkezdődött már az ivászat. A hangulat tökéletes volt, és Kris se tudta elrontani azt. A klubban volt lefoglalva egy box nekünk. Ezek szerint megvolt előre tervezve a buli.
- Csajok, menjünk táncolni. - ugrott fel Ash. Nikkivel felálltunk, hogy társuljunk Ashleyhez. Krisnek nem volt kedve táncolni, de egyértelmű, hogy csak miattam. Először a tánctér szélén kezdtünk el táncolni, majd egyre beljebb sodródtunk. Ashley egy ismeretlen sráccal táncolt, mi pedig Nikkivel együtt. Nikki is elkeveredett egy sráchoz, és mivel egyedül nem akartam táncolni, elindultam arra, amerre a többieket találhatom. Épp el akartam indulni, amikor egy kéz kulcsolódott a derekamra. Ismeretlen érintés volt, ezért ijedten fordultam meg. Egy magas, kigyúrt srác volt.
- Táncolsz velem? - nézett rám mosolyogva.
- Ne haragudj, de már várnak rám. - mutattam a boxunk felé. Tom nem nagyon örülne neki, ha meglátna egy másik fiúval táncolni. Elindultam a srácok felé, de a csuklómat megfogva állított meg.
- Táncolj velem. - kérte gyengéden.
- Kérlek, engedj el. - néztem a csuklómra, melyet a kezével fogva tartott. Mintha meg se hallotta volna, amit kértem tőle, mosolyogva húzni kezdett maga után, a mosdók felé. Megpróbáltam lefeszíteni a kezét a csuklómról, nagyon kevés sikerrel. A női mosdóba húzott be, ahol ránk zárta az ajtót, a kulcsot pedig a zsebébe rakta.
- Mit akarsz tőlem? - léptem tőle távolabb, amikor elengedett. Addig hátráltam, amíg a fal meg nem állított. Mikor oda ért hozzám, el akartam menekülni, de a lábam földbe gyökerezett.
- Nagyon csinos vagy. - húzta végig a kezét az oldalamon, majd a fenekemen állapodott meg.
- Ne bánts, kérlek. - néztem rá könyörgően.
- Nyugodj meg, élvezni fogod. - a hajamat félresöpörte a nyakamból, és csókolgatni kezdett. Ellöktem magamtól, és segítség után kezdtem kiabálni, de nem hallotta meg senki a hangosan dübörgő zene miatt.
- Kussolj. - pofozott meg olyan erővel, hogy a földre estem. Lehajolt hozzám, és a kezeimnél fogva felállított, majd a falhoz lökött. A ruhát letépte rólam, majd a melltartómat. Miközben a testemet végigcsókolgatta, megpróbáltam ellökni magamtól sikertelenül. Miután letépte rólam a bugyimat, lehúzta a nadrágját, és a bokszerjét. Magához rántott, majd másodpercekkel később a földre lökött. A földön összehúztam magam magzatpózba, amikor valaki megpróbált bejönni az ajtón.
- Segítség! - kezdtem el kiabálni, de befogta a számat. Megharaptam a kezét, és amikor elkapta, újra kiabálni kezdtem. Egy hatalmas pofont kevert le, amitől, felrepedt a szám. Aki kint volt, már nem akart bejönni, így minden reményem szertefoszlott, ami arra irányult, hogy megúszom ezt az egészet. A lábaimat szétfeszítette, és közé helyezkedett.
- Könyörgöm ne. - kértem sírva, de mintha meg se hallotta volna. Egy határozott mozdulattal belém hatolt, és ezzel egy időben a sikolyom betöltötte a teret.
- Lie! Itt vagy? - nyitotta meg az ajtót Nikki, de az még mindig zárva volt.
- Ha megszólalsz, megöllek. - A fenyegetése ellenére megszólaltam, vagyis inkább kiabáltam.
- Nikki! - minden egyes lökésénél egy kisebb sikítás hagyta el a számat. Nikki eltűnt az ajtó túloldaláról, vagyis nem hallotta, hogy kiabáltam. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Miután végzett, felöltözött, és a földön fekvő testemet rugdosni kezdte.
- Mondtam, hogy kussolj! - Minden egyes rúgásnál, éreztem, hogy közeleg a vég. Hirtelen befejezte a rugdosásom, és az ajtó felé indult. Mikor odaért, kinyitotta a zsebében lévő kulccsal, majd másodpercek alatt eltűnt. Összegömbölyödtem a földön, és vártam, hogy elérkezzen a halál. A sötétség nem váratott sokat magára, hamar elérkezett.


Rob a díjátadón:


Kris a díjátadón:

Taylor a díjátadón:

Hayley ruhája:

Ashley ruhája:

Everlasting love or career?- 12. fejezet

Sziasztok!
Mivel ma van a mi imádott Taylorunk születésnapja, ezért ma rakom fel a fejezetet. Múlt hétre terveztem, de nem volt sok idő írni. Remélem nem haragszotok nagyon! Lehet, hogy holnap rakok fel egy új részt, hisz ez a fejezet nagyon rövid lett :S
Meg szeretném köszönni a komit R.S.-nek és nikinek! (L)
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel

Clari és Kellan csókolóztak. Még nem vették észre, hogy itt vagyok, ezért gyorsan kiosontam a folyosóra. Nem telt el két perc, amikor egy hatalmas csattanást hallottam, és mellé szegődött barátnőm kiabálása is. Nem igazán értettem, hogy miért kiabál, de bízom benne, hogy el fogja nekem mondani. Nem sokkal később Kel viharzott ki az ajtón és majdnem kilökte a kezemből a süteményeket. Egy bocs elmormolása után, ment is tovább. Óvatosan beléptem Clarihoz, hisz nem tudhatom, hogy mire számíthatok. Mikor beléptem, az ablakon nézett ki, és fel se figyelt rám. Közelebb léptem hozzá, és az ágya melletti székre ültem le, melyen nemrég még Kel ült. Lassan felém fordult, a tekintete pedig a sütikre siklott.
- Elmondod, hogy mi történt? - csak bólintott, és vártam, hogy elkezdjen mesélni, de nem tette. A sütit oda adtam neki, és rögtön megeredt a nyelve.
- Megcsókolt.
- Drágám ezt én is tudom. Láttam.
- Akkor biztosan azt is láttad, hogy viszonoztam. - sütötte le a szemét. Bólintottam, majd folytatta. - Később viszont, eltoltam magamtól, és meg is pofoztam, majd kiabálni kezdtem vele.
- Nem értem, hogy miért pofoztad meg. - néztem rá értetlenül.
- Mert nem szeretem.
- Nem értelek. - ráztam meg a fejem.
- Én se téged. - nézett rám. Nem tudom, hogy miért nem ért, de jobb, ha nem kérdezem meg.
- Csajszi szerintem pihenned kellene.
- Lehet, de nem akarok egyedül maradni.
- Itt maradok. - elvettem tőle a tányért, majd vártam, hogy elaludjon. Percekkel később már aludt is. Nagyon gyorsan el tud aludni, velem ellentétben. Felálltam a székről és a kanapéhoz sétáltam, és lefeküdtem aludni. Kicsit kényelmetlen volt, de muszáj volt elviselnem valahogy. Nagyon fáradt voltam, és emiatt viszonylag hamar sikerült elaludnom. Boldogan adtam át magam a sötétségnek, és vártam, hogy jöjjenek a szép és valótlan képek, melyeket az elmém vetít le nekem. Hiába vártam őket, nem jöttek.

Reggel teljesen el voltam zsibbadva minden hol. Kinyitottam a szemem, de a hirtelen fénytől gyorsan vissza is csuktam. Nagy nehezen megmozdultam, és felültem a kanapén, de a szemem nem nyitottam ki. Szépen lassan néztem csak fel a pilláim alól, és akkor vettem csak észre, amikor teljesen kinyitottam a szemem, hogy Clari nincs itt. Bekopogtam a mosdóba, hátha ott van, és szerencsére ott is volt. Mondtam neki, hogy lemegyek a büfébe venni valami ételt, és majd jövök. A pénztárcámat kivéve a táskámból, a büfé felé indultam. Mikor leértem, beálltam a sor végére, ami nem mondanám, hogy rövid volt. Tizenöten biztos voltak előttem. Egy pár ember furcsán nézett rám, de nem igazán fordítottam rá nagy figyelmet. Mikor majdnem én következtem, akkor láttam meg egy újságot, aminek én voltam a címlapján. Mikor közelebb értem, akkor a szöveget is el tudtam olvasni.

Egyszerre két színésszel is jár a fantasztikus újságíró?

Jobban szétnéztem az újságok között, és akkor láttam meg, hogy nem csak ennek az újságnak vagyok a címlapján. Tíz újságból hétnek voltam a címlapján. Mikor sorra kerültem, vettem szendvicseket, és az összes újságból vettem egy darabot, amelyiken láttam, hogy szó van rólam benne. A büfés ránézett az újságon látható képre, majd rám, és rögtön lefagyott az arcáról a mosoly. Úgy látszik, hogy most én vagyok a rossz, és aki mindenkivel össze fekszik, mikor ez nem így van, de ezt csak én, meg a két fiú tudja. Miután mindent kifizettem, felmentem Clari kórtermébe, ahol nem néz mindenki szajhának. Mikor beléptem, ismét nem találtam Clarit, de most a mosdóban se volt. Biztos valami vizsgálatra kellett mennie. Leültem a kanapéra, amíg várok rá, és a felső újságot kezdtem el olvasgatni.

Tegnap Robert Pattinsont egy hölggyel kaptuk lencsevégre, akiről kiderült, hogy nem más, mint Hayley Stryder volt újságíró. Los Angeles egyik parkjában beszélgettek barátságosan, majd nem sokkal később, kézen fogva elindultak, egy közeli kórházba. Lehet, hogy a hölgy terhes? Azt nem lehet tudni, hogy terhes-e a kisasszony, de valószínűleg ő a szexi vámpír újabb kiszemeltje, vagy még sem?! A kórházba együtt mentek be, de Mr. Pattinson előbb elhagyta a kórházat, mint a kedvese. A hölgyre, fotósok hada várt, és mikor kilépett az ajtón, körbe vették, és kérdésekkel bombázták, de egyikre sem felelt. A fotósok gyűrűjéből egy férfi mentette meg, aki sapkában, és szemüvegben volt, de valószínű, hogy nem más volt, mint Taylor Lautner. Egy szerelmi háromszögbe csöppentünk bele? 

Eddig bírtam olvasni. Ennyi szemetet, hogy lehet összehordani? Már magam se értem, hogy hogy lehettem újságíró. Undorodom magamtól. Ha ezeket Tom meglátja, szóba se fog velem állni. A fejemet a kezembe temettem, és gondolkodni kezdtem. Tom csak nem hisz el ilyen pletykákat. A gondolataimba merülve észre se vettem, hogy valaki bejött. Csak akkor tűnt fel, amikor a vállaimnál megrázott egy kicsit. Amikor felnéztem, apával találtam szembe magam. Felpattantam a kanapéról, és a nyakába ugrottam. A könnyeim, megállíthatatlanul folytak végig az arcomon, és értek partot, apukám pólóján.
- Nem örömödben sírsz, ugye? - tolt el magától, és nézett a szemembe. Letörölte a könnyeimet, majd leültetett a kanapéra. - Mi történt kicsim?
- Nem tudom ezt végig csinálni. - ráztam a fejem hevesen, miután letöröltem a könnyeimet.
- Elmondod, hogy mi történt? - a kezébe adtam az újságokat, és vártam, hogy mit fog mondani. Pár perccel később szólalt csak meg. - Kicsim, ezekkel nem szabad foglalkozni. A barátaid, és a rokonaid, nem hiszik el ezeket a pletykákat, és ez a lényeg. Nem szabad azzal foglalkoznod, hogy mit pletykálnak rólad. Ha látják rajtad, hogy bántanak a pletykák, szét fognak szedni darabokra. Bátornak kell mutatnod magad előttük. Tudom, hogy képes vagy rá, hisz az én kislányom vagy.- ölelt magához. Lehet, hogy igaza van apának, és nem szabad megfutamodnom. Nem fogok most se visszavonót fújni.
- Jó reggelt. - lépett be az ajtón Clari, majd miután adott egy puszit apának, és nekem is, lefeküdt az ágyba. - Megzavartam valamit? - nézett rám összevont szemöldökkel.
- Nem. Dehogy is. Csak apa beugrott, hogy meglátogasson, és hogy aláírjam a papírokat. - mosolyogtam rá apára, aki ezer wattos mosollyal nézett vissza rám. Aláírtam a papírokat, majd apu el is ment. Claritól elköszöntem, mert lassan nekem is el kell kezdenem készülődni. Fél óra múlva értem haza, és rögtön a kádba vetettem magam. Hihetetlenül jó érzés volt, ahogy elmerültem a habokban. A fürdés után, megcsináltam a hajam, majd a sminkem. A hajamat egy laza kontyba fogtam csak össze. Ilyenkor nincs itt az én szeleburdi barátnőm, amikor szükségem lenne az ügyes kezeire. A ruhámba belebújva, megnéztem magam a tükörben. Egész elfogadható állapotban voltam. Tom, éppen akkor csöngetett, amikor késznek ítéltem magam. Az ajtóban, ahogy vártam, Tom állt. Mosolyogva nyitottam ajtót, de a mosoly lefagyott az arcomról, amikor megláttam Tom arcát.
- Mi a baj?
- Mi van közted és Rob között? Vagy közted és Taylor között? - szegezte nekem a kérdést, miután beinvitálta magát.

Hayley ruhája:

Ui:. A komik ösztönzően hatnak rám :P Sokkal könnyebben megy az írás, ha megdobtok párral :D