2010. október 17., vasárnap

Everlasting love or career?- 3.fejezet

Sziasztok!
Íme a harmadik fejezet!
Remélem tetszeni fog nektek!
Ezt a részt az egyik kedves olvasómnak ajánlanám Klaunak! (L)
A bétázást köszönöm szépen Klariinak!(L) Jól elszórakozott vele!xd
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel 


-Vigyázz!- visított Clari mögülem, mert egy autó hajtott felém teljes gázzal. Nem tudtam megmozdulni, csak álltam az út közepén. Az hirtelen fékezni kezdett, majd elvágódtam az út szélére, mert Clari sikeresen ellökött az autó elől.
-Jól vagy?- kérdezte teljesen kétségbe esve. Válasz helyett csak bólintottam, majd hálám jeléül megöleltem.
-Maga normális?- ugrott fel, miután megöleltem, és ordítozni kezdett. Úgy kiabált, mint egy elmebajos, de csak miattam tette. Felnéztem a barátnőmre, és épp akkor nyílt ki a sötétített Mercedes ajtaja. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy ki száll ki az autóból. A sofőr nem más volt, mint Taylor Lautner. Mikor kiszállt rögtön odarohant hozzám.
-Te Jó Isten! Hay jól vagy?
-Majdnem elütötted!- visított Clari. - Várj, te Haynek hívtad?- gondolt vissza.
-Igen.
-Ismeritek egymást?- mutogatott közöttünk. Tay csak bólintott, Clari meg egy ezért-még-számolunk pillantást küldött felém.
- Fáj valamid?- kérdezte gyönyörű hangján. Talán a sokk hatása miatt, de nem éreztem semmit.
-Nem.- válaszoltam határozottan, de amikor segített felállni és megfogta a derekam, akaratlanul, de felszisszentem. Felhúztam a pólóm az oldalamnál, s láttam, hogy le van horzsolva, és vérzik.
-Beviszlek a kórházba.- vett a karjaiba, ügyelve rá, hogy ne érjen az oldalamhoz.
- Nem kell!- tiltakoztam, amikor eljutott a tudatomig, hogy kórházba akar vinni, ahol biztos adni akarnak majd nekem injekciót.
-De kell, mert elfertőződik a sebed. Ki kell tisztítani.
- Nem viszed te sehova!- állt Tay elé Clari, elállva ezzel a fú útját.
- Akkor ki fogja?
- Senki!- tiltakoztam, mikor már a szédülés kerülgetett.
- Te is jöhetsz, csak menjünk már, mert egyre rosszabbul van. - mondta Taylor egyre idegesebben.
- Jól van! - adta fel Clari. Taylor az anyósülésre ültetett be, Clari pedig hátra. Miután Tay beszállt, és elindultunk, csak akkor láttam, hogy mennyien vannak körülöttünk. A kórházba vezető úton Clari folyamatosan beszólogatott Taynek, aki csak tűrt és tűrt. Egyszer se szólt vissza Clarinak, de tőlem folyamatosan bocsánatot kért.
- Clarissa Hale kérlek!- nem sűrűn mondom ki a teljes nevét, csak akkor, ha felhúz.
- Hay! Ez a beképzelt szupersztár majdnem elcsapott!
- Reggel még nem beképzelt szupersztár volt. - fordultam hátra, és egy ezért-még-számolunk pillantást zsebeltem be Claritól. Mielőtt megérkeztünk szédülni kezdtem, a fejem pedig iszonyatosan hasogatott. A kórháznál ki akartam szállni az autóból, de az öv kicsatolása se ment. Tay a karjaiba vett és úgy iramodott meg a kórház felé. Már ellenkezni se volt erőm, ezért hagytam, hogy nyugodtan vigyen. Ő fog sérvet kapni a súlyomtól. Clari szerzett egy orvost, aki megvizsgál, Taylor pedig az egyik vizsgálóba vitt és lefektetett az egyik ágyra. A vizsgálat után megtudtam, hogy egy kisebb agyrázkódásom van, és a biztonság kedvéért bent kellene maradnom holnap reggelig. Egy nővér átkísért egy szobába, melybe Tay kérésére csak egyedül voltam, amíg meg nem érkezett szokás szerint vitatkozva Taylor és Clari. A sok gyógyszertől, amit kaptam, egyre laposabbakat pislogtam, majd szépen lassan elnyomott az álom.

Mikor kinyitottam a szemem, már éjszaka volt, de nem voltam egyedül. Az ágyam mellett ült Taylor, aki szüntelenül fogta a kezem, még álmában is. Már nem voltam álmos, így a következő pár órát azzal töltöttem, hogy gondolkodtam, és Taylort néztem. Olyan furcsa minden. Fogalmam sincs, hogy mit érzek, mit akarok. Miért kell mindennek olyan bonyolultnak lennie?! Ki kellett mennem a mosdóba, ezért óvatosan leemeltem a kezét az enyémről. Nem ébredt fel szerencsére. Mikor visszaértem, még mindig édesen aludt. Édesen? Hogy gondolhatok ilyenekre? Nem tudom, mi van velem. Lehet, hogy holnap nem haza, hanem a pszichiátriára kellene mennem. Tay elég korán felkelt, és kicsit zavartan vette le a kezét az enyémről.
- Jó reggelt!- köszönt gyönyörű hangján.
- Neked is. Hogy-hogy bent maradtál? A barátnőd biztos nem örül neki.
- Nincs barátnőm. - öröm áradt szét a testemben, amit nem tudtam mire vélni. - És azért vagyok bent, mert...
- Mert bűntudatod van. - fejeztem be csalódottan a mondatot helyette, amikor rádöbbentem az igazságra.
- Nem, dehogy is! - próbálta tagadni. De engem ez miért is érdekel, hisz nem is csípem?! Vagyis már én magam sem tudok semmit.
- Jó reggelt!- lépett be a kórtermembe az orvosom.
- Önnek is doktor úr!
- Jó hírem van - mosolygott barátságosan. - Hamarosan kész a zárójelentés, és mehet is haza.
- Köszönöm doktor úr!- egy óra múlva már el is hagyhattam a kórházat. Taylor miután sikeresen összevesztünk elment. Szörnyen érzem magam a veszekedés miatt. Clari jött értem miután megtudta, hogy mikor mehetek haza. Látta rajtam, hogy valami nem stimmel, és próbálta kideríteni, hogy mi az, de mindig tereltem a témát. Mikor hazaértünk, már nem volt menekvés, mert ismerem Clarit, és tudom, hogy addig úgysem hagyna békén, amíg nem mondok el neki mindent.
- Te szerelmes vagy Taylor Lautnerbe! - állapította meg barátnőm, miután mindent elmeséltem neki.
- Nem! Dehogy is!
- Összefoglalom akkor neked, hogy miből állapítottam meg ezt. Először is megmentetted egy csomó, visítozó lánytól. Másodszor- mutatta a kezével, hogy mennyinél tart, és közben fel-alá járkál, a szobámban drága barátnőm- nem írsz róla cikket, mert nem akarod megbántani. Harmadszor teljesen ki vagy akadva, amiért összevesztetek. Negyedszer biztos vagyok benne, hogy folyton rá gondolsz. És ötödször- tartott egy kis szünetet- más nem jut eszembe.
- Akkor most én mondom el a véleményemet erről. Azért mentettem meg, mert megsajnáltam. Honnan fogod tudni, hogy nem írok róla cikket? Tudod, hogy utálok veszekedni, és nem gondolok mindig rá. - csak néha- tettem hozzá gondolatban.
- Olyan vagy, mint a testvérem Hay! Engem nem tudsz átverni.

Másnap reggel szörnyen fájt a fejem. Feltápászkodtam az ágyamból, majd a konyhába botladoztam a napi koffein adagomért. Clari még nem kelt fel, így nekem kellett lefőzni a kávét. Furcsa érzés kerített a hatalmába, amitől csak még rosszabbul éreztem magam, és egyre idegesebb lettem. A kávé gyorsan kész lett, majd kiültem az erkélyre egy doboz cigi kíséretében. Már két napja nem volt időm egy szálat se elszívni. Tudom, hogy káros szenvedély, de egyszerűen nem tudok leszokni róla. Mozgást hallottam bentről, amiből arra következtettem, hogy Clari felébredt. Nem szokott korán kelni, csak ha dolgoznia kell, vagy nem tud aludni. De mivel ma péntek van, és ma nem dolgozik, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem tud aludni. Nem sokkal később egy adag kávéval a kezében utánam jött.
- Jó reggelt!- köszönt kicsit kómásan.
- Jobbat!
- Mi a baj?- kérdezte két ásítás közben.
- Fáj a fejem, és nincs semmi kedvem jó pofizni idegenekkel.
- Mert szerinted nekem van?- tette fel a költői kérdést.

Másfél óra múlva már úton voltunk anyáékhoz, hogy segítsünk az előkészületekben. A piros ruhámat sajnos nem tudtam felvenni, mert a kötés látszott alatta, helyette egy mélyen dekoltált fekete ruhát választottam. A furcsa előérzetem még mindig megvolt, és egyre idegesebb voltam. Tíz perc múlva már a ház előtt álltunk. Erőt vettünk magunkon és bementünk abba a házba, ahol a nap további részében szenvedni fogunk.
- Sziasztok! - kiabáltam, amikor beléptünk az ajtón.
- Szia, kicsim!- szaladt ki a konyhából anya, és a nyakamba ugrott, majd Clariéba.
- Csókolom!- köszönt kicsit megszeppenve. A mi feladatunk a terítés volt. Hat személyre terítettünk, mert két vendég jön. Mikor kész lettünk, akkor érkeztek meg a "várva várt" vendégek. Amíg apa ajtót nyitott, mi Clarival gyorsan kimentünk a konyhába, hogy segítsünk anyának. Anya viszont már kész volt mindennel, és kiküldött minket, hogy mutatkozzunk be a vendégeknek. Egy nő volt, és egy férfi. A férfit csak hátulról láttam, de rögtön felismertem. Taylor volt az.

5 megjegyzés:

  1. Cintii baby.(L):D
    Nagyon szívesen...:)
    Jó hogy röhögtem, olyanoakt írtál.xD
    nagyon jó fejezet lett imádtam.:D
    Ésés tökjó h. én hamarabb elolvasom.xD
    Kíváncsi vagyok h. milesz.:)
    Várom a folytatást!
    puszii: Klarii.(L)

    VálaszTörlés
  2. Szia Cinti!!
    Teljesen meg voltam hatva, hogy nekem ajánlottad!!! Esküszöm, itt könnyezek xD
    Nagyon imádtam!! (de hisz tudod)
    A kocsi jelenet, meg ahogy erősködik, hogy bevigye a kórházba... annyira aranyos!
    Néha meg olyanokat röhögtem xD
    Köszönöm szépen az ajánlást! :D Tényleg nekem való fejezet volt :P

    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok csajok!
    Köszönöm szépen a kommikat mind a kettőtöknek!(L)
    Örülök hogy tetszett nektek!:D
    Örülök ha volt benne vicces jelenet, de most hirtelen nem tudom mi volt az!xd Klari tudom, hogy a sok elírás vicces volt de egyébként nem tom xd
    Na mindegy xd
    Köszcsi még egyszer!
    Puszy Chanel

    VálaszTörlés
  4. WOWOWOOWW:D
    Imádom!!!
    Taylor az ajtóban,jeh!!
    Csak jöjjenek össze,és ahogy vitte a kezében...engem is vihetne ;)
    Pxy+<3
    Várom a kövit!! Nagyon nagyon nagyon!! :D

    VálaszTörlés
  5. Szia R.S.!
    Hát az még szerintem elég messze lesz, amikor összejönnek!:d
    Örülök, hogy tetszik neked!:D
    Köszönöm a kommit!
    Puszy Chanel

    VálaszTörlés