Everlasting love or career? - 13. fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy tegnapra ígértem, de nem nagyon volt ihletem, ma viszont előjött a brutális énem, és tudtam írni.
Meg szeretném köszönni a komikat!
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész!
Jó olvasást!
Puszy Chanel

 

- Nincs köztünk semmi, semelyik sráccal. - tiszta ideg volt, és megpróbáltam vele nyugodtan kommunikálni, de megnehezítette nem kicsit a dolgot.
- Az újságok nem ezt mondják. - tudtam, hogy ez lesz. Nem bízik meg bennem.
- Az újságoknak hiszel? Ha elhiszed azokat a pletykákat, akkor talán jobb lenne, ha befejeznénk ezt. Egy kapcsolat bizalom nélkül nem ér semmit. És te nem bízol bennem ez egyértelmű. - a düh helyett az arcán a döbbenet ült ki. Nagyon szeretem, de nem tudok úgy vele lenni, hogy nem hisz nekem.
- Te most szakítani akarsz velem?
- Nem bízol bennem, hanem az újságoknak hiszel. Szerinted ez normális? Szerintem nem.
- Igazad van. - hajtotta le a fejét. - Megígérem, hogy nem fogok kételkedni benned. - jött közelebb hozzám, majd előttem egy lépéssel megállt. - Nem érhet így véget.
- Nem fogsz bennem kételkedni sose?
- Nem. - ígérte meg. Egyszerűen képtelen vagyok haragudni rá. Azt a kis távolságot, ami elválasztott minket egymástól átszeltem, és magamhoz húztam egy csókra. - Szeretlek. - nézett mélyen a szemembe, mikor elváltunk egymástól.
- Én is. - mosolyogtam rá.
- Gyönyörű vagy. - nézett végig rajtam, amitől az arcom piros színűre váltott át.
- Köszönöm. - Miután bezártam az ajtót, elindultunk a lift felé. Pechünkre, nem működött, ezért a lépcsőt kellett választanunk. Az ötödikről kellett lesétálnunk. Még mindig jobb, mintha felfele kellett volna mennünk. Tom egy hatalmas fekete limuzint bérelt, ami egyenesen a díjátadó helyszínére vitt minket. Fél óra volt csak az út.
A limuzinból kiszállva a vörös-szőnyegen találtuk magunkat. Tomba belekaroltam, és elindultunk a bejárat felé. A fotósok aktívan kattogtatni kezdték a gépüket, amint megláttak minket. Holnap ismét címlapon leszek, és tudom, hogy az egész világ utálni fog, amiért összetöröm Rob és Tay szívét. Mielőtt leültünk volna a kijelölt helyünkre, a színpad mögé mentünk, mert Tom beszélni szeretett volna Robbal. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az egyik folyosón Kristennel. Kris ellenségesen és undorral az arcán mért végig, amit nem értettem. Egy arany Reem Acra ruha volt rajta, ami szerintem egész jól állt neki. Rob elég nyúzottnak tűnt, és kicsit furcsán nézett rám. Fogalmam sincs, hogy mi baja van velem neki is, de majd ha egyedül lesz, megkérdezem.
- Haver, ne haragudj. Tudom, nagyon bunkó voltam. - kért bocsánatot Tom Robtól. Nem tudom, hogy mikor és miért vitatkoztak, de majd kiderítem. Egyre több dolog van, amiről fogalmam sincs.
- Tényleg bunkó voltál, de már megszoktam tőled. - vigyorgott Rob.
- És még én vagyok bunkó. - morogta Tom. Még beszéltek pár szót a srácok, majd a helyünkre kellett mennünk, mert kezdődött az átadó. Egymás mellett volt a helyünk. Az egyik oldalamra ült Tom, a másikra Rob. Rob mellé ült Kris, mellé pedig Tay. Taylorral eddig nem is találkoztunk, de nem nagyon bántam. Tay tekintetét egész idő alatt magamon éreztem. Az Eclipse több kategóriában is nyert, aminek örültem, annak ellenére, hogy a filmet nem is láttam még. Krist a legjobb női főszereplő díjjal jutalmazták. A díj átvételekor gúnyosan mosolygott rám, és azt hiszem, hogy megdöbbentettem, amikor látta, hogy mosolyogva tapsolok neki. Nem tudom, hogy mi baja van velem, de különösebben nem is érdekel. Nekem nincs vele semmi bajom, és attól, hogy utál, még nem fogom utálni ugyan úgy, ahogy ő engem. Miután kiosztottak minden díjat, megbeszéltük, hogy elmegyünk bulizni. A baj, csak az volt, hogy a ruhám nem éppen bulizásra alkalmas. Ezt épp el akartam mondani Tomnak, amikor Ashley tűnt fel, vagyis inkább a nyakamba ugrott.
- Szia Ashley. - öleltem meg.
- Annyira örülök, hogy látlak. - Megfogta a kezemet, és a színpad mögé kezdett húzni. - Jól emlékszem ugye, hogy egyforma a méretünk? - Milyen méret? Elvesztettem a fonalat. - Na mindegy. Úgyis mindjárt kiderül. - Egy szobába húzott be, ahol rengeteg, gyönyörű ruha volt.
- Ezek ki ruhái? - kérdeztem, amikor közelebb mentem a ruhákhoz, és megnéztem párat. Az én stílusom volt a legtöbb.
- Bármelyiket választhatod. - mutatott végig a ruhákon.
- Jó, de kinek a ruhái ezek? - kérdeztem meg újra.
- Az egyik barátnőm stylist, és nekem hozta ezeket a ruhákat. Úgyhogy bármelyiket választhatod.
- Köszönöm Ash! - öleltem meg. Egy csomó ruhát felpróbáltatott velem Ash, amik egyre vadabbak voltak. Miközben nézegettük a őket, megkérdeztem, hogy Kris miért utál.
- Nem utál. - válaszolta rögtön, majd gyorsan elfordult, hogy háttal álljon nekem.
- Nagyon rosszul hazudsz.
- Nem hazudok. - tagadta rögtön felém fordulva, de amikor meglátta, hogy nem veszem be, beismerte, hogy tényleg hazudott. - Tényleg utál, de csak azért, mert féltékeny rád.
- Miért lenne féltékeny rám? Egy olyan lány, mint ő egy magamfajtára lenne féltékeny? Ash ez hülyeség.
- Nem hülyeség. Ez az igazság. Féltékeny, mert szép, okos, kedves lány vagy és ráadásul a fiúk körberajonganak. Amióta feltűntél, minden srác veled foglalkozott. Nagyon hozzánk se szóltak. Teljesen megváltoztak. - döbbenten hallgattam, amit Ash mond. A levegőben a feszültséget tapintani lehetett volna. Nem tudtam, hogy ezért utál Kris, és hogy mióta feltűntem, minden teljesen megváltozott. Ezen sürgősen változtatni kell, és vissza kell állnia a rendes kerékvágásnak. Miattam nem mehetnek tönkre régi barátságok. Nem tudnék élni a bűntudattal együtt.
- Ash, én ezt nem tudtam. Miért nem mondtad?
- Mert mit csináltál volna, ha mondom? Elmész, és többet nem látunk? - bólintottam, hogy ezt csináltam volna valószínű. - Inkább ne szóljanak hozzánk a srácok, minthogy elmenj. Én személy szerint nagyon megszerettelek, és Nikki is. Krisszel, pedig ne foglalkozz. Egyszer be fogja látni, hogy nem olyan vagy, mint amilyennek gondol. Ki tudja, lehet, hogy legjobb barátnők lesztek. - nevetett a saját viccén, immár boldogan Ash. A fagyos hangulat másodpercek alatt eltűnt, és folytattuk a keresést. Ennyi ruha közül nehéz kiválasztani a tökéleteset, mégis sikerült. Egy fekete combközépig érő ruhát választottam, ami a legszolidabb volt mind közül. Ash is választott magának egy ruhát, amit én biztos nem vettem volna fel. Elég mély volt a dekoltázsa, és Ashen egyszerűen fantasztikusan állt. Rajtam, nem biztos, hogy így állt volna. A fiúk keresésére indultunk, hogy végre mehessünk bulizni. Nem volt nehéz megtalálni őket, mert ugyan ott voltak, ahol hagytuk őket. Most már többen voltak, mint amikor elmentünk. Itt volt Kel, Nikki, Sam, és két ismeretlen srác. Nikki ugyan úgy üdvözölt, mint ahogy Ash. Szó szerint a nyakamba ugrott. Kel és Sam két puszival köszöntött, majd Sam bemutatott az ismeretlen fiúknak. Az egyik fiút Marcus Fosternek, a másikat pedig Bobby Longnak hívják. Mind a ketten gyerekkori barátjuk Robnak, de a többi sráccal is jóba vannak. Nagyon aranyosak mind a ketten, de nem az esetem egyikük sem. A buli helyszínére egy limuzinnal mentünk. A limóban elkezdődött már az ivászat. A hangulat tökéletes volt, és Kris se tudta elrontani azt. A klubban volt lefoglalva egy box nekünk. Ezek szerint megvolt előre tervezve a buli.
- Csajok, menjünk táncolni. - ugrott fel Ash. Nikkivel felálltunk, hogy társuljunk Ashleyhez. Krisnek nem volt kedve táncolni, de egyértelmű, hogy csak miattam. Először a tánctér szélén kezdtünk el táncolni, majd egyre beljebb sodródtunk. Ashley egy ismeretlen sráccal táncolt, mi pedig Nikkivel együtt. Nikki is elkeveredett egy sráchoz, és mivel egyedül nem akartam táncolni, elindultam arra, amerre a többieket találhatom. Épp el akartam indulni, amikor egy kéz kulcsolódott a derekamra. Ismeretlen érintés volt, ezért ijedten fordultam meg. Egy magas, kigyúrt srác volt.
- Táncolsz velem? - nézett rám mosolyogva.
- Ne haragudj, de már várnak rám. - mutattam a boxunk felé. Tom nem nagyon örülne neki, ha meglátna egy másik fiúval táncolni. Elindultam a srácok felé, de a csuklómat megfogva állított meg.
- Táncolj velem. - kérte gyengéden.
- Kérlek, engedj el. - néztem a csuklómra, melyet a kezével fogva tartott. Mintha meg se hallotta volna, amit kértem tőle, mosolyogva húzni kezdett maga után, a mosdók felé. Megpróbáltam lefeszíteni a kezét a csuklómról, nagyon kevés sikerrel. A női mosdóba húzott be, ahol ránk zárta az ajtót, a kulcsot pedig a zsebébe rakta.
- Mit akarsz tőlem? - léptem tőle távolabb, amikor elengedett. Addig hátráltam, amíg a fal meg nem állított. Mikor oda ért hozzám, el akartam menekülni, de a lábam földbe gyökerezett.
- Nagyon csinos vagy. - húzta végig a kezét az oldalamon, majd a fenekemen állapodott meg.
- Ne bánts, kérlek. - néztem rá könyörgően.
- Nyugodj meg, élvezni fogod. - a hajamat félresöpörte a nyakamból, és csókolgatni kezdett. Ellöktem magamtól, és segítség után kezdtem kiabálni, de nem hallotta meg senki a hangosan dübörgő zene miatt.
- Kussolj. - pofozott meg olyan erővel, hogy a földre estem. Lehajolt hozzám, és a kezeimnél fogva felállított, majd a falhoz lökött. A ruhát letépte rólam, majd a melltartómat. Miközben a testemet végigcsókolgatta, megpróbáltam ellökni magamtól sikertelenül. Miután letépte rólam a bugyimat, lehúzta a nadrágját, és a bokszerjét. Magához rántott, majd másodpercekkel később a földre lökött. A földön összehúztam magam magzatpózba, amikor valaki megpróbált bejönni az ajtón.
- Segítség! - kezdtem el kiabálni, de befogta a számat. Megharaptam a kezét, és amikor elkapta, újra kiabálni kezdtem. Egy hatalmas pofont kevert le, amitől, felrepedt a szám. Aki kint volt, már nem akart bejönni, így minden reményem szertefoszlott, ami arra irányult, hogy megúszom ezt az egészet. A lábaimat szétfeszítette, és közé helyezkedett.
- Könyörgöm ne. - kértem sírva, de mintha meg se hallotta volna. Egy határozott mozdulattal belém hatolt, és ezzel egy időben a sikolyom betöltötte a teret.
- Lie! Itt vagy? - nyitotta meg az ajtót Nikki, de az még mindig zárva volt.
- Ha megszólalsz, megöllek. - A fenyegetése ellenére megszólaltam, vagyis inkább kiabáltam.
- Nikki! - minden egyes lökésénél egy kisebb sikítás hagyta el a számat. Nikki eltűnt az ajtó túloldaláról, vagyis nem hallotta, hogy kiabáltam. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Miután végzett, felöltözött, és a földön fekvő testemet rugdosni kezdte.
- Mondtam, hogy kussolj! - Minden egyes rúgásnál, éreztem, hogy közeleg a vég. Hirtelen befejezte a rugdosásom, és az ajtó felé indult. Mikor odaért, kinyitotta a zsebében lévő kulccsal, majd másodpercek alatt eltűnt. Összegömbölyödtem a földön, és vártam, hogy elérkezzen a halál. A sötétség nem váratott sokat magára, hamar elérkezett.


Rob a díjátadón:


Kris a díjátadón:

Taylor a díjátadón:

Hayley ruhája:

Ashley ruhája:

Everlasting love or career?- 12. fejezet

Sziasztok!
Mivel ma van a mi imádott Taylorunk születésnapja, ezért ma rakom fel a fejezetet. Múlt hétre terveztem, de nem volt sok idő írni. Remélem nem haragszotok nagyon! Lehet, hogy holnap rakok fel egy új részt, hisz ez a fejezet nagyon rövid lett :S
Meg szeretném köszönni a komit R.S.-nek és nikinek! (L)
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel

Clari és Kellan csókolóztak. Még nem vették észre, hogy itt vagyok, ezért gyorsan kiosontam a folyosóra. Nem telt el két perc, amikor egy hatalmas csattanást hallottam, és mellé szegődött barátnőm kiabálása is. Nem igazán értettem, hogy miért kiabál, de bízom benne, hogy el fogja nekem mondani. Nem sokkal később Kel viharzott ki az ajtón és majdnem kilökte a kezemből a süteményeket. Egy bocs elmormolása után, ment is tovább. Óvatosan beléptem Clarihoz, hisz nem tudhatom, hogy mire számíthatok. Mikor beléptem, az ablakon nézett ki, és fel se figyelt rám. Közelebb léptem hozzá, és az ágya melletti székre ültem le, melyen nemrég még Kel ült. Lassan felém fordult, a tekintete pedig a sütikre siklott.
- Elmondod, hogy mi történt? - csak bólintott, és vártam, hogy elkezdjen mesélni, de nem tette. A sütit oda adtam neki, és rögtön megeredt a nyelve.
- Megcsókolt.
- Drágám ezt én is tudom. Láttam.
- Akkor biztosan azt is láttad, hogy viszonoztam. - sütötte le a szemét. Bólintottam, majd folytatta. - Később viszont, eltoltam magamtól, és meg is pofoztam, majd kiabálni kezdtem vele.
- Nem értem, hogy miért pofoztad meg. - néztem rá értetlenül.
- Mert nem szeretem.
- Nem értelek. - ráztam meg a fejem.
- Én se téged. - nézett rám. Nem tudom, hogy miért nem ért, de jobb, ha nem kérdezem meg.
- Csajszi szerintem pihenned kellene.
- Lehet, de nem akarok egyedül maradni.
- Itt maradok. - elvettem tőle a tányért, majd vártam, hogy elaludjon. Percekkel később már aludt is. Nagyon gyorsan el tud aludni, velem ellentétben. Felálltam a székről és a kanapéhoz sétáltam, és lefeküdtem aludni. Kicsit kényelmetlen volt, de muszáj volt elviselnem valahogy. Nagyon fáradt voltam, és emiatt viszonylag hamar sikerült elaludnom. Boldogan adtam át magam a sötétségnek, és vártam, hogy jöjjenek a szép és valótlan képek, melyeket az elmém vetít le nekem. Hiába vártam őket, nem jöttek.

Reggel teljesen el voltam zsibbadva minden hol. Kinyitottam a szemem, de a hirtelen fénytől gyorsan vissza is csuktam. Nagy nehezen megmozdultam, és felültem a kanapén, de a szemem nem nyitottam ki. Szépen lassan néztem csak fel a pilláim alól, és akkor vettem csak észre, amikor teljesen kinyitottam a szemem, hogy Clari nincs itt. Bekopogtam a mosdóba, hátha ott van, és szerencsére ott is volt. Mondtam neki, hogy lemegyek a büfébe venni valami ételt, és majd jövök. A pénztárcámat kivéve a táskámból, a büfé felé indultam. Mikor leértem, beálltam a sor végére, ami nem mondanám, hogy rövid volt. Tizenöten biztos voltak előttem. Egy pár ember furcsán nézett rám, de nem igazán fordítottam rá nagy figyelmet. Mikor majdnem én következtem, akkor láttam meg egy újságot, aminek én voltam a címlapján. Mikor közelebb értem, akkor a szöveget is el tudtam olvasni.

Egyszerre két színésszel is jár a fantasztikus újságíró?

Jobban szétnéztem az újságok között, és akkor láttam meg, hogy nem csak ennek az újságnak vagyok a címlapján. Tíz újságból hétnek voltam a címlapján. Mikor sorra kerültem, vettem szendvicseket, és az összes újságból vettem egy darabot, amelyiken láttam, hogy szó van rólam benne. A büfés ránézett az újságon látható képre, majd rám, és rögtön lefagyott az arcáról a mosoly. Úgy látszik, hogy most én vagyok a rossz, és aki mindenkivel össze fekszik, mikor ez nem így van, de ezt csak én, meg a két fiú tudja. Miután mindent kifizettem, felmentem Clari kórtermébe, ahol nem néz mindenki szajhának. Mikor beléptem, ismét nem találtam Clarit, de most a mosdóban se volt. Biztos valami vizsgálatra kellett mennie. Leültem a kanapéra, amíg várok rá, és a felső újságot kezdtem el olvasgatni.

Tegnap Robert Pattinsont egy hölggyel kaptuk lencsevégre, akiről kiderült, hogy nem más, mint Hayley Stryder volt újságíró. Los Angeles egyik parkjában beszélgettek barátságosan, majd nem sokkal később, kézen fogva elindultak, egy közeli kórházba. Lehet, hogy a hölgy terhes? Azt nem lehet tudni, hogy terhes-e a kisasszony, de valószínűleg ő a szexi vámpír újabb kiszemeltje, vagy még sem?! A kórházba együtt mentek be, de Mr. Pattinson előbb elhagyta a kórházat, mint a kedvese. A hölgyre, fotósok hada várt, és mikor kilépett az ajtón, körbe vették, és kérdésekkel bombázták, de egyikre sem felelt. A fotósok gyűrűjéből egy férfi mentette meg, aki sapkában, és szemüvegben volt, de valószínű, hogy nem más volt, mint Taylor Lautner. Egy szerelmi háromszögbe csöppentünk bele? 

Eddig bírtam olvasni. Ennyi szemetet, hogy lehet összehordani? Már magam se értem, hogy hogy lehettem újságíró. Undorodom magamtól. Ha ezeket Tom meglátja, szóba se fog velem állni. A fejemet a kezembe temettem, és gondolkodni kezdtem. Tom csak nem hisz el ilyen pletykákat. A gondolataimba merülve észre se vettem, hogy valaki bejött. Csak akkor tűnt fel, amikor a vállaimnál megrázott egy kicsit. Amikor felnéztem, apával találtam szembe magam. Felpattantam a kanapéról, és a nyakába ugrottam. A könnyeim, megállíthatatlanul folytak végig az arcomon, és értek partot, apukám pólóján.
- Nem örömödben sírsz, ugye? - tolt el magától, és nézett a szemembe. Letörölte a könnyeimet, majd leültetett a kanapéra. - Mi történt kicsim?
- Nem tudom ezt végig csinálni. - ráztam a fejem hevesen, miután letöröltem a könnyeimet.
- Elmondod, hogy mi történt? - a kezébe adtam az újságokat, és vártam, hogy mit fog mondani. Pár perccel később szólalt csak meg. - Kicsim, ezekkel nem szabad foglalkozni. A barátaid, és a rokonaid, nem hiszik el ezeket a pletykákat, és ez a lényeg. Nem szabad azzal foglalkoznod, hogy mit pletykálnak rólad. Ha látják rajtad, hogy bántanak a pletykák, szét fognak szedni darabokra. Bátornak kell mutatnod magad előttük. Tudom, hogy képes vagy rá, hisz az én kislányom vagy.- ölelt magához. Lehet, hogy igaza van apának, és nem szabad megfutamodnom. Nem fogok most se visszavonót fújni.
- Jó reggelt. - lépett be az ajtón Clari, majd miután adott egy puszit apának, és nekem is, lefeküdt az ágyba. - Megzavartam valamit? - nézett rám összevont szemöldökkel.
- Nem. Dehogy is. Csak apa beugrott, hogy meglátogasson, és hogy aláírjam a papírokat. - mosolyogtam rá apára, aki ezer wattos mosollyal nézett vissza rám. Aláírtam a papírokat, majd apu el is ment. Claritól elköszöntem, mert lassan nekem is el kell kezdenem készülődni. Fél óra múlva értem haza, és rögtön a kádba vetettem magam. Hihetetlenül jó érzés volt, ahogy elmerültem a habokban. A fürdés után, megcsináltam a hajam, majd a sminkem. A hajamat egy laza kontyba fogtam csak össze. Ilyenkor nincs itt az én szeleburdi barátnőm, amikor szükségem lenne az ügyes kezeire. A ruhámba belebújva, megnéztem magam a tükörben. Egész elfogadható állapotban voltam. Tom, éppen akkor csöngetett, amikor késznek ítéltem magam. Az ajtóban, ahogy vártam, Tom állt. Mosolyogva nyitottam ajtót, de a mosoly lefagyott az arcomról, amikor megláttam Tom arcát.
- Mi a baj?
- Mi van közted és Rob között? Vagy közted és Taylor között? - szegezte nekem a kérdést, miután beinvitálta magát.

Hayley ruhája:

Ui:. A komik ösztönzően hatnak rám :P Sokkal könnyebben megy az írás, ha megdobtok párral :D

Everlasting love or career?- 11. fejezet

Sziasztok!
Meg szeretném köszönni az előző részhez írt komikat R.S.-nek, Klaunak, Krisztin95-nek, Rékának, és nikinek! 

A részről annyit, hogy szerintem, kicsit gáz lett :S

Jó olvasást mindenkinek!

Puszy Chanel

- Gyere. Négyszemközt szeretnék veled beszélni. - állt fel a kanapéról, amin ültünk, és az erkély ajtó felé kezdett húzni a kezemnél fogva. A félelem hatalmába kerített, és nem tudtam menekülni előle. Amikor kiértünk az erkélyre, velem szemben állt meg, és mélyen a szemembe nézett. - Nem tudom, hogy is kérdezzem. - vakarta meg a fejét, gondolkodás közben.
- Lehetőség szerint gyorsan, mert mindjárt szívbajt kapok. - eddig bírtam csendben maradni. Sokan mondták már, hogy kicsit türelmetlen vagyok.
- Nyugi. Csak azt akartam megkérdezni, hogy lenne-e kedved...- a telefonom csörgése megszakította Tomot. Kicsit idegesen vettem elő a készüléket. Apa volt az, de csak felvettem és mondtam neki, hogy visszahívom és le is tettem.
- Bocsi. - néztem rá bocsánatkérően, majd vártam, hogy folytassa, amit elkezdett.
- Szóval holnap este lesz egy díjátadó, és meg szeretnélek kérdezni, hogy lennél-e olyan kedves, hogy megtisztelsz azzal, hogy elkísérsz?
- Természetesen. - mosolyogtam rá.
- Tényleg?- nézett rám bizonytalanul.
- Ezer örömmel. - öleltem meg, majd a pillanatot ismét a telefonom csörgése szakította félbe. A hívóm ugyan az volt, aki az előbb. Apa.
- Mi olyan sürgős?- kérdeztem türelmetlenül.
- Neked is szia kislányom. Köszönöm kérdésed jól vagyok. - gúnyolódott.
- Bocs. Szia. Hogy vagy?- kérdeztem meg szem-forgatva. - De gyorsan el is mondhatnád, hogy miért hívtál.
-A filmmel kapcsolatban hívtalak.
- Melyik filmmel? Jaj, már tudom, hogy mire gondolsz. Nem vagyok benne biztos, hogy alkalmas lennék a szerepre.
- Ne beszélj butaságokat kicsim. Kérlek, vállald el. Született színésznő vagy. - próbált meggyőzni, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne elvállalni a szerepet.
- Én született színésznő? Apa. - sóhajtottam erőtlenül.
- Kicsim. Kérlek, vállald el. Bízz bennem. Nagyszerű leszel.
- Apa. Én erre nem vagyok képes. Nem fog menni.
- Menni fog kicsim. Ismerlek. Képes vagy rá. Kérlek, a kedvemért vállald el. - könyörgött.
- Rendben. Elvállalom. - adtam be a derekam.
- Köszönöm. - hálálkodott apa. Nem vagyok benne biztos, hogy menni fog, de nem akarom apát cserbenhagyni. Miután ezer féleképpen elmondta, hogy nagyon köszöni, és szeret, Tom kérdő tekintetével találtam szembe magam. Azt hiszem, hogy ő erről nem tud semmit. És valószínű, hogy nem lesz oda az ötletért, hogy Taylor párját alkossam a filmben.
- Lie!- szólt ki Clari a kórteremből. Bementem hozzá, hogy megnézzem mi történhetett vagy mit szeretne. Most megmentett a magyarázkodástól, de legközelebb nem fogom megúszni.
- Mi a baj?- léptem mellé. - Fáj valamid?
- Nem. Semmi baj, csak unatkoztam. - nézett rám angyalian.
- Ne haragudj, de el kell mennem egy kicsit. - néztem rá bocsánatkérően.
- Muszáj?- nyafogott, mint egy két éves. Csak bólintottam, és tovább kérdezősködött. - Hova kell menned?
- Vásárolni. - válaszoltam halkan, mert tudom, hogy most fog kiakadni.
- Vásárolni?- visított rögtön. - Nélkülem mész el vásárolni?
- Mivel te nem tudsz most velem jönni, ezért igen, de kérlek, nyugodj meg, mert nem tesz jót az idegesség. - a kezével a nővérhívót kezdte el keresni, amikor pedig megtalálta, hevesen nyomkodni kezdte. - Mit művelsz? Van valami baj? Fáj valamid?- ugrottam rögtön oda hozzá. Egy nővér pillanatok rontott be az ajtón, amikor már válaszolni akart Clari.
- Minden rendben kisasszony?- kérdezte a nővér.
- Igen. A doktor úrral szeretnék beszélni. - nem egészen erre számítottam.
- Megnézem, hogy mit tehetek. - surrant ki az ajtón a nővér.
- Mit akarsz a doktor úrral?- ültem le az ágya szélére, és vártam, hogy elmondja, mi a problémája, de nem tette. A doki pillanatokkal később meg is jelent és kíváncsian kérdezte meg, hogy mi a panasza Clarinak.
- El szeretnék menni. - jelentette ki határozottan bolond barátnőm. Ez teljesen meg bolondult. Lehet, hogy beütötte a fejét, amikor elájult?- gondolkodtam el.
- Sajnálom hölgyem, de nem mehet sehova. Még pár napig bent kell maradnia.
- Kérem doktor úr! Legalább egy órára. - könyörgött tovább, de nem tudta megpuhítani a doki szívét. Ezer féleképpen megkérte a doktor urat, de az nemet mondott, és el is kellett mennie, mert egy sürgős esetet hoztak be.
- Sietek vissza. - adtam egy puszit az arcára, annak ellenére, hogy elég csúnyán nézett rám. Az erkélyre mentem, ahol Tom még mindig kint volt, és most telefonált.
- El kell mennem.
- Elvigyelek?- kérdezte, miközben a telefont nem tette le.
- Nem kell köszi. - adtam egy puszit a szájára, és rohantam is vásárolni. Clari még mindig morcosan ült az ágyán, mikor elköszöntem tőle. A bejáraton, amikor kiléptem, rengeteg fotós várt. Ezek még nem mentek el innen?! Amikor megláttak, elkezdték a gépüket kattogtatni folyamatosan. Körbe álltak pillanatok alatt, és fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább.
- Maga Robert Pattinson barátnője?- kérdezte az egyik?
- Mióta járnak?- kérdezte a másik, annak ellenére, hogy nem válaszoltam az első kérdésre sem.
- Hogy hívják?- fogalmam sem volt, hogy hogyan szabadulhatnék. Megpróbáltam előre törni, de rögtön vissza is kerültem oda, ahonnan indultam. A lábaim remegni kezdtek, a kezemmel együtt. Levegő után kapkodtam, amikor hirtelen egy kéz körülölelt, és elkezdett kihúzni a tömegből. Fogalmam sincs, hogy ki volt az, mert sapkában, szemüvegben volt, és ráadásul a kapucni a fején volt. A fotósoknál rosszabb már nem lehet. Elrabolni valószínűleg nem fog egy rakás paparazzi szeme láttára. Egy taxiba akart betuszkolni, és hagytam magam. Mikor elindultunk, magam elé bámultam, és próbáltam felfogni, hogy mi történt. Egy elmosódott suttogás szűrődött be az elmémbe, de nem értettem, hogy mit mond, és ki. Becsuktam a szemem, és próbáltam lenyugtatni magam, de sehogy se ment. A szívem őrülten dobogott, a levegőt pedig még mindig kapkodtam. Éreztem, hogy valaki hozzám ér, és egy kicsit mintha csillapult volna a szívem dobogása. A levegőt már nem kapkodtam, a szívem pedig normális ütemben vert. Kinyitottam a szemem, és megpróbáltam rájönni, hogy hol vagyok, meg hogy ki volt az az idegen, aki megmentett a fotósoktól. A megmentőm mellkasának voltam dőlve, és fogalmam sincs, hogy hogy kerültem oda. Felültem, és végre sikerült megnéznem az arcát. Már levette a napszemüveget, a sapkát és a kapucnit is. Taylor volt az. Egy lila folt virított a szeme alatt, de szerencsére nem volt olyan nagy. A taxi legszélére húzódtam, hisz nem felejtettem el, hogy akaratom ellenére csókolt meg.
- Jól vagy?- nézett rám aggódva.
- Jól. Hogy van a szemed?
- Kutya baja.
- Itt legyen szíves megállni. - szóltam előre a sofőrnek. Pont a pláza előtt voltunk, és mikor megállt gyorsan kiszálltam a taxiból. A sofőr kezébe adtam a pénzt, amit vissza is adott, mondván, hogy az úr már fizetett. Nem igazán értettem, hogy hogy fizetett volna, amikor még oda se ért, ahova menni akart, de ráhagytam. A pénzt elraktam, és elindultam a bejárathoz. Tay utánam jött, de nem igazán foglalkoztam vele.
- Nem beszélhetnénk meg a dolgokat?- állított meg a karomnál fogva.
- Eltaláltad. Nincs mit megbeszélnünk tudtommal. - kirántottam a karomat a kezei közül, és bementem az első üzletbe, ahol estélyit tudok venni magamnak.
- Szerintem meg van mit megbeszélnünk. - állt elém.
- Rendben. Akkor beszéljük meg, de közben megengeded, hogy vegyek egy ruhát?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Oké. - a ruhák közé vetettem magam, és keresgélni kezdtem. - Nagyon sajnálom, hogy megcsókoltalak a kórházban, de ismerd be, hogy te is élvezted. - felé fordultam és az állam a padlót súrolta, a kijelentése hallatán.
- Azért ne vegyél mérget rá. - feleltem, miután sikerült rendeznem a vonásaimat.
- Csak elhiteted magaddal, hogy szerelmes vagy Tomba. - már megint ezzel jön. Nem tudom, hányszor kell elmondanom neki, hogy szeretem Tomot.
- Mondtam már, hogy szerelmes vagyok belé. Nem tudom hányszor kell még elmondanom, hogy fel is fogd. - fordultam vissza a ruhákhoz. Egy fehér estélyit vettem le az állványról, és Taylor kezébe nyomtam. - Tedd magad hasznossá, és fogd meg.
- Mire kell neked estélyi?
- Pontosan én sem tudom. - levettem még egyet, de most egy pirosat. Kivettem Tay kezéből a fehéret, és a próbafülkék felé indultam. Persze oda is jött utánam Tay, de nem nagyon foglalkoztam vele. Amíg hagyja, hogy felpróbáljam egyedül, addig nem aggaszt a dolog.
- Majd mutasd meg, hogy hogy áll.- szólt még utánam, amikor bementem. A fehérrel kezdtem a próbát. Tökéletes volt a méret, de valahogy nem az igazi volt, és ezt Tay is megerősítette. A pirosban kicsit jobban éreztem magam, de ez se volt a legmegfelelőbb a számomra. Visszaöltöztem, és visszaakasztottam a ruhákat a többi közé.
- Segíthetek?- kérdezte kedvesen egy eladó.
- Egy estélyit szeretnék.
- Milyen színben?
- Nem tudom. Esetleg zöld, fehér vagy talán fekete.
- Most kaptunk egy gyönyörű zöld estélyit. Mindjárt hozom. Szerintem tökéletesen állna önön. - elment az eladó a ruháért, addig Tay tovább mondta a magáét. Már kicsit unalmas volt, és fellélegeztem, amikor visszatért az eladó. A ruha tényleg fantasztikusan nézett ki. Első látásra beleszerettem. A próbafülkébe "gyorsan" felpróbáltam a ruhát. Kimentem Tayhez, és az eladóhoz, és feszülten vártam, hogy mit szólnak hozzá.
- Ez egyszerűen fantasztikusan áll önön. - mosolygott bájosan az eladó. - Gyönyörű barátnője van. Ezt a ruhát, mintha rá öntötték volna.
- Én nem...- Én nem vagyok a barátnője. - akartam mondani, de Taylor félbe szakított.
- Szerintem is. - mosolygott rám, én pedig fortyogtam a dühtől. A mai nap már nem először majdnem elküldtem a francba. Kifizettem a ruhát, és Taylor kezébe adtam, hogy vigyázzon rá, mint a szeme fényére, mert ha valami baja lesz, megölöm. Amíg a cipőboltba mentünk, kiadtam magamból mindent. Végig hallgatott, egyszer sem szólt közbe. A cipő kiválasztása gyorsan meg volt. Azt hiszem, az első cipőt vettem meg, amit megláttam. Miután megvettem a cipőt, elvettem Taytől a ruhát.
-Kössz a segítséget. Szia.- köszöntem el gyorsan tőle, és rohantam is tovább.
- Várj. Ne siess ennyire. - jött utánam. A pláza előtt leintettem egy taxit, és beszálltam. Tay nem szállt be, csak állt az ajtónál, de nem szállt be.
- Jössz vagy maradsz? - néztem rá mosolyogva. Megdöbbent a kérdésemen, és én is. Az előbb még menekültem volna előle, most meg hívom. Tiszta hülye vagyok.
- Merre tartasz? - fordultam felé kíváncsian.
- Először oda ahova te szeretnél, majd onnan megyek tovább. - Bediktáltam a kórház címét, és végre elindultunk. Az utat csendben tettük meg, de nem az a kínos csend volt. Kellemes volt. Gyorsan megérkeztem, és szerencsére most nem volt egy fotós se a kórház előtt. Elköszöntem Taytől, majd a háborgó barátnőm kórterme felé vettem az irányt. Remélem, hogy nem lesz nagyon mérges. A kórterembe lépve, megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy Clari mosolyog. Persze nem azért, mert meglátott, hanem mert Kellan valami viccet mondott neki. Várjunk. Hogy kerül ide Kellan?!
- Sziasztok. - köszöntem nekik.
- Szia. - mondták egyszerre. Leraktam a ruhát a kanapéra, majd odamentem Clarihoz, és adtam neki egy puszit.
- Hát te? - kérdeztem Kelltől, miután adtam neki két puszit.
- Jöttem meglátogatni Clarit.
- Mit vásároltál? - kérdezte barátnőm.
- Egy estélyi ruha.
- Minek az neked? - kérdezte felvont szemöldökkel Kell.
- Tomot kísérem el egy díjátadóra. Ne haragudj, hogy elmentem, de muszáj volt vennem egy ruhát.- néztem Clarira bocsánatkérően.
- Semmi baj, csak szívesen mentem volna én is. - szomorodott el. Nem szeretem, amikor szomorú. Olyankor valamivel megpróbálom mindig felvidítani, több kevesebb sikerrel.
- Nem tudjátok, hogy a büfében van-e valami ehető kaja?- már eléggé éhes vagyok, hisz alig ettem valamit egész nap.
- Nem tudom, de biztos találsz valamit. - mosolygott rám Kel. Olyan furcsa. Máskor mindig poénkodik, most meg amióta itt vagyok egyetlen egy poént se ejtett el. Mindegy. Biztos, csak én érzem rosszul. De nem. A megérzéseim mindig be szoktak jönni. - gondolkodtam, miközben már a büféhez tartottam. Nem volt hosszú sor, ezért gyorsan végeztem is. Vettem két szendvicset, egy somlói galuskát, és két franciakrémest. A két krémes Clarinak, és Kelnek lesz. Remélem, szereti Kellan a krémest, ha meg nem, akkor majd Clari megeszi. A szendvicseket meg a somlói galuskát leültem a büfébe megenni. Gyorsan végeztem is, és indulhattam vissza Clarihoz. Mikor beléptem a kórterembe, nem várt látvány fogadott.

Everlasting love or carrer?- 10. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam szám szerint a 10. fejezetet!

Hosszabbat szerettem volna, de most csak ennyi jött:S A következő extra hosszú lesz ígérem!:D

Köszönöm szépen a komit mindenkinek!

Klari nyugodj meg, nem foglak kinyírni, és a történet vége tudod mi lesz! ;)

Üdvözlöm a legújabb rendszeres olvasómat Krisztina Nyírőt!

Jó olvasást mindenkinek!

Puszy Chanel

Ui:. Tudjátok, hogy nagyon szeretem a komikat!:$

Ui2:. Cserét bárki kérhet tőlem nyugodtan! Ha megkér kirakom a blogját!:)

 

-Clari!- rohantam oda hozzá. Próbáltam keltegetni, miközben Tom a csengőt nyomkodta szüntelenül.- Tom!- kiabáltam ki neki. Mint egy dúvad úgy rontott be az ajtón, és rohant oda hozzám.- Hívd a mentőket!- kiabáltam, és a könnyeim szüntelenül ömlöttek a szememből. Megadta a címet, és miután kihívta a mentőket hozzám fordult.
-Mi történt?
-Mikor hazaértem aludt, és mikor felébredt szörnyen festett. Mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz, de nem hallgatott rám, és az előbb összeesett egyik pillanatról a másikra.- Tom megnézte, hogy van-e pulzusa, és hogy lélegzik-e. Kettőnk közül csak ő volt észnél. Clarit magamhoz ölelve sírtam. Féltettem. Az életemnél is jobban. Miért nem ráncigáltam el az orvoshoz?! A mentő pillanatok alatt érkezett meg. Hordágyra fektették, majd a mentőbe tolták. Vele tartottam, Tom pedig autóval jött utánunk. Nem értettem, hogy az orvosok mit mondanak, csak Clarit figyeltem. A kórházba érve, betolták a vizsgálóba, ahova nem mehettünk be. Tom pár perccel később érkezett meg, és mikor odaért hozzám, szorosan magához ölelt. Nem sokkal később kilépett az orvos, és hozzánk fordult. Clarinak tüdőgyulladása van, és pár napig bent kell maradnia a kórházban.
-Bemehetünk hozzá?- kérdeztem reménykedve.
-Természetesen.
-Köszönjük doktor úr.- amikor bementünk, leültem Clari ágya mellé, és vártam. Tom a kanapéra ült le, ami a kórterem végében volt.
-Nem jössz ide?- kérdezte féloldalas mosollyal Tom. Felálltam Clari mellől, és odasétáltam mellé. Szorosan hozzá bújtam, és Clarit néztem. A szempilláim ólom súlyúak lettek, és szépen lassan lecsukódtak. Nem álmodtam semmit, csak a sötétség volt. Amikor kinyitottam a szemem, fogalmam se volt, hogy hol vagyok. Felültem a kanapén amin feküdtem, majd megpillantottam Clarit, aki mosolyogva nézett. Minden eszembe jutott. Clari kórházban van, mert tüdőgyulladása van.
-Jó reggelt álomszuszék.- köszönt nekem.
-Jó reggelt.- néztem rá még kicsit kómásan. Általában eltart egy darabig, amíg észhez térek.- Hogy vagy?
-Jól.- felelte boldogan.- Jaj annyira örülök, hogy összejöttél Taylorral.- vigyorgott rám, nekem pedig a szám is tátva maradt.
-Clari azt hiszem- kezdtem el magyarázni, de Tay félbe szakított, amikor bejött a kórterembe egy pohár kávéval a kezében és oda sétált hozzám, és adott egy puszit a számra, majd leült mellém a kanapéra.
-Jó reggelt.- mosolygott rám, a kávét pedig a kezembe adta. A sokktól nem jutottam szóhoz. A kávét megittam, majd próbáltam megkeresni a hangom.
-Tay beszélhetnénk négyszemközt?- mosolyogtam rá, vagyis inkább csak próbáltam.
-Persze.- állt fel a kanapéról, és kiment a kórterem elé.
-Először is, hol van Tom? Másodszor, mégis milyen baromságot mondtál Clarinak?
-Tomnak dolga van, majd jön valamikor. És semmilyen baromságot nem mondtam Clarinak.
-Akkor mégis miért mondta, hogy örül neki, hogy te meg én járunk?
-Biztosan ő is látja a szikrát közöttünk, amikor hozzád érek, és kiráz a hideg. Pont úgy ahogy most, amikor hozzád értem.
-Nincsenek semmilyen szikrák kettőnk között.- kezdtem ideges lenni, de türtőztettem magam, hisz egy kórházban vagyunk.
-De vannak.- egyik pillanatról a másikra, rátapadt a számra, majd megpróbáltam ellökni, de nem sikerült, már majdnem megadtam magam, amikor hirtelen eltűnt Tay a számról. A földön feküdt, és fogta az arcát, ahova Tom ütött. Tom? Hogy kerül ide?
-Még egyszer meg ne próbáld megcsókolni,, mert megöllek.- szűrte Tom a fogai között.
-Tom. Gyere menjünk.- húztam be magam után Clari kórtermébe.
-Mi történt? Hol van Tay?- kérdezte Clari, de előbb Tomra szenteltem minden figyelmem.
-Megcsókoltad?- nézett rám Tom, egyelőre nyugodtan.
-Tessék?- kérdeztem döbbenten.
-Megcsókoltad Taylort?
-Elárulnátok, hogy miről van szó?- kérdezte Clari.
-Hogy gondolhatod, hogy megcsókoltam?- kérdeztem döbbenten. -Ennyire nem bízol bennem?- néztem rá fájdalmasan.
-Ne haragudj. Nagyon sajnálom. Nincs okom meggyanúsítani semmivel. Haragszol?- lépett hozzám közelebb.
-Nem.- még egyet közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. A levegő hiány miatt váltunk el, majd csak öleltük egymást.
-Valaki elárulná végre, hogy mi folyik itt? Te most megcsalod Taylort?- nézett rám értetlenül.
-Tessék?- kérdezte Tom.- Megcsalod Taylort?
-Hogy csalnám meg Taylort, amikor Tommal járok?- kérdeztem türelmetlenül.
-Tommal?- kérdezte Clari, aki majdhogy nem sokkot kapott.
-Igen. Még valami kérdés?
-Csak egy. Honnan vette Clari, hogy Taylorral jársz?- már megint kezdi.
-Tay mondta neki, és még mielőtt megkérdeznéd, fogalmam sincs, hogy miért. Most pedig azt hiszem elmegyek sétálni egyet.- engedtem el Tomot, majd egy puszit adtam a szájára. Clarihoz odamentem, és az arcára adtam egy cuppanósat, majd a táskámat a kanapéról felvettem, és a folyosóra kiléptem. Az utcára kilépve mélyet szippantottam a levegőből. A nap sugarait nem takarták el a felhők, így boldogan élvezhettem, ahogy a bőrömön cikáznak. Egy közeli park felé indultam el, ahova régen sűrűn kijártam esténként sétálni. Rengeteget jártam ide, de az idő múlásával egyre kevesebbszer vezetett ide az utam. A kedvenc időtöltésemként szolgált, hogy lejöjjek ide, és az embereket figyeljem, vagy esetleg gondolkodjak. Nincs nagy forgalom itt, ellentétben a többi parkkal. Az emberek nagy része nem szeret ide járni, holott ez a legbarátságosabb, és legtisztább hely egész Los Angelesben. A tó felé indultam el, amikor oda értem a parkba. Rengeteg hattyú és vadkacsa található meg a tóban, és a parton a galamboké a főszerep. Mindenki aki erre jár megeteti őket, amiből az árusok gazdagszanak. Vettem én is egy kis kenyér morzsát, majd a padra leülve dobálni kezdtem a galamboknak. Egyre több és több gyűlt körém, amikor hirtelen mind elrepült. Értetlenül néztem utánuk, hisz fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Nem sokkal később megkaptam a választ, amikor leült mellém a padra egy srác baseball sapkában és napszemüvegben. A borostás arca elárulta nekem a titokzatos idegen létét. Csendben ültünk percekig, és csak néztünk ki a fejünkből.
-Kérhetek?- bökött a zacskó felé. Szórtam egy kevés morzsát a markába, majd hozzám hasonlóan szórni kezdte a morzsákat, az éhes madaraknak.
-Mit keresel itt?- kérdeztem több perc hallgatás után.
-Ez a kedvenc helyem. Sűrűn szoktam ide járni, téged viszont, még sose láttalak itt.- nem nézett rám, csak a madarakat nézte.
-Régen rengeteget jártam ide, csak ahogy telt az idő, egyre kevesebbszer fordultam meg itt.
-Akkor most, hogy hogy erre vezetett az utad?- úgy tűnt, hogy érdekli, de már semmiben nem vagyok biztos, hisz a múltkor még utált.
-A kórházban Clari és Tom az idegeimre mentek, de leginkább Taylor, ezért eljöttem sétálni, és a lábam erre vezetett.- vázoltam röviden a történéseket.
-Kórházban? Valamelyik bolond el üttette magát, vagy mi történt?
-Nem. Semmi ilyesmiről nincs szó. Clarinak tüdőgyulladása van.
-Átadod neki, hogy azt üzenem, minél hamarabb gyógyuljon meg?- kérdezte Rob.
-Miért nem adod te át neki?- fordultam felé, a beszélgetésünk alatt most először.
-Ez jó ötlet.- mosolyodott el, majd felállt a padról, és értetlenül nézett rám.- Nem jössz?
-Már is?- néztem rá, de a nap sugaraitól, amik körül ölelték, nem sok mindent láttam.
-Később nem érek rá, csak most. Nos jössz vagy maradsz?
-Megyek.- nyúltam a keze után, amit felém tartott. Bele karoltam, és elindultunk a kórház felé. Már majdnem a kórházhoz értünk, amikor elénk ugrott egy fotós. Ijedtemben majdnem szívinfarktust kaptam. Veszettül kattogtatni kezdte a gépet, mintha ezen múlna az élete. Rob haladt tovább, mintha mi se történt volna, és engem is húzott maga után. Mentem utána, és mint aki nem hall, nem lát, nem foglalkoztam a fotóssal, ahogy Rob kérte.
-Ma Robert Pattinson legújabb barátnője? Mióta vannak együtt? Hol ismerték meg egymást?- tette fel sorba a kérdéseket, és csak a hatalmas tűrőképességemnek hála nem válaszoltam semmit. A kórházba belépve, kicsit fellélegeztem, mert ide nem követett minket a fotós. Még nem kérdeztem semmit, csak miután beléptem Clari kórtermébe.
-Mond, hogy nem fogok semelyik újság címlapján szerepelni.- álltam meg a kórterem közepén, és Rob felé fordultam.
-Most hazudjak, vagy az igazat mondjam?
-Hazudj.- ültem le a kanapéra, és a kezembe temettem az arcomat.
-Te akartad. Nem fogsz holnap semmilyen újság címlapjára kerülni. Most örülsz?- kérdezte gúnyosan.
-Mi történt?- ült le mellém Tom.
-Egy fotós követett minket a parktól a kórházig.- válaszolta Rob teljes nyugalommal.
-Hogy lehetsz ilyen nyugodt?- néztem rá, és akkor láttam, hogy megszabadult a sapkától, és a napszemüvegtől.
-Most minek idegeskedjek? Attól nem oldódik meg semmi, és ráadásul a sok stressztől az ember hamarabb hal meg.- kapott be egy szőlő szemet a gyümölcskosárból, ami az éjjeli szekrényen volt.-  Szia.- adott két puszit Clarinak, majd magyarázni kezdett neki valamit, amire már nem figyeltem.
-Nyugi. Nem lesz semmi baj.- ölelt magához Tom.
-Azon kívül, hogy az emberek azt fogják hinni, hogy Mr. Én Vagyok A Megtestesült Nyugalommal járok azon kívül tényleg semmi baj.
-Rólam meg azt hiszik, hogy Miss. Idegbajos Boszorkánnyal járok. Nekem szerintem rosszabb a helyzetem.- nyújtotta ki rám a nyelvét Rob. Mint az óvodában komolyan mondom.
-Fejezzétek be!- csattant fel Clari.
-Nekem most mennem kell. De gyógyulj meg nekem minél hamarabb!- adta ki a parancsot Rob, majd távozott, miután elköszönt.
-Gyorsan jött, gyorsan ment. Olyan mint egy nátha, csak azt jobban elviselem.- húztam el a szám.
-Kérdezni szeretnék valamit.- nézett rám Tom határozottan.
-Mit?- kicsit kezdek félni. Mit akarhat kérdezni? Nem tettem semmi olyat, ami miatt így nézhetne rám.

Everlasting love or carerr?- 9. fejezet

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen rövid lett ez a rész, de többre nem volt energiám.
Köszönöm az előző részhez írt komit R.S-nek! Szeretlek baba!(LL)
És azoknak is köszönök mindent, akik csak olvassák, de nem komiznak!(LL)
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel



Nem hajolt el, hanem közelíteni kezdett az arcával, majd a számmal szó szerint rátapadtam az övére. Mikor a nyelve táncba hívta az enyémet, boldogan táncba keltem. Egyszerűen fantasztikusan csókol. Mikor elváltunk egymástól, megkértem, hogy hozzon nekem egy pohár valamit. Amíg vártam, hogy visszatérjen, elterültem az ágyon, és mély álomba zuhantam.

Amikor felébredtem, rettenetesen fájt a fejem. Valami puhán feküdtem. Mikor felnéztem, akkor láttam, hogy nem az én szobámban vagyok, és Tom mellkasán fekszem éppen. Mi történt tegnap?- próbáltam meg vissza emlékezni, de nem igazán ment. A legutolsó, amire emlékszem az az, hogy Taylort egy barna hajú lánnyal láttam éppen henteregni. Újabb képek villantak be. Mikor ittam Kellannal és Tommal, majd már csak Tommal kettesben voltunk, és éppen csókolóztunk. Másra nem emlékszem, de lehet hogy történt még valami. Az jó jelnek számított, hogy ruhában voltam, és Tomon is volt egy boxer, de azon kívül semmi. Olyan hülye vagyok!- szidtam magam gondolatban. Nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy Tom felébred és jönnek a kínos kérdések. Így legalább van egy kis időm átgondolni mindent. Szeretem Tomot, de csak mint egy barátot. Nem vagyok benne biztos, hogy el tudnám képzelni őt a barátomként, és lehet, hogy ő se engem a barátnője ként. Mocorogni kezdett, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve becsuktam a szemem, és úgy csináltam, mint aki még alszik. Még nincs erőm beszélni a tegnap történtekről. A hátamat simogatni kezdte, és egy puszit adott a fejemre. Rájöttem, hogy minél hamarabb túl kellene esnünk ezen a beszélgetésen, ezért ébredezni kezdtem.
-Jó reggelt!- adott egy puszit a számra Tom, amikor meglátta, hogy felébredtem. A számra, és nem az arcomra. Itt lesznek még problémák úgy érzem.
-Neked is.- feleltem kicsit döbbenten.
-Mennyire emlékszel a tegnapból?- kérdezte szomorúan látva az arcomat.
-Addig van meg, amíg megkértelek, hogy hozz inni valamit.- gondoltam vissza.
-Akkor mindennel képben vagy azt hiszem. - teljesen el vagyok bizonytalanodva. Tom nem csak barátságot szeretne, viszont nekem fogalmam sincs, hogy mit szeretnék.- Kitalálom most mi jön.- húzta keserű mosolyra a száját.- Felejtsük el a csókot, és maradjunk csak barátok.- Lehet, hogy meg kellene próbálnunk együtt, és akkor elválik minden. Lehet, hogy megbánjuk, de felnőtt emberek vagyunk. Majd megoldjuk.
-Nem. Nem az a rész jön.- néztem rá, majd adtam neki egy puszit a szájára, és kipattantam az ágyból.
-Akkor mi jön?- nézett rám úgy, mint aki szellemet látott. Nem kicsit lepődött meg a puszin.
-Megreggelizünk.- mosolyogtam rá.- Vagyis először le szeretnék fürdeni.- gondoltam át a dolgokat. A fürdő felé mutatott, majd szépen bevonultam, és elvégeztem a teendőim. A szekrényben találtam egy fehér köntöst, amit magamra vettem, majd fogat mostam, megfésülködtem, és gyors elindítottam egy mosást.
-Ha nem baj, beraktam a ruhám a mosógépbe.- mondtam Tomnak, miután kimentem a fürdőből.
-Semmi baj. Érezd otthon magad.- felállt az ágyról, majd ő is lezuhanyzott. Nem tartott tovább fél óra hosszánál az biztos.
-Mehetünk?- kérdezte mosolyogva.
-A ruháim még nincsenek kész.- húztam el a szám.
-Előbb megreggelizünk, és mire végzünk, addigra a szárító is végez.- húzott fel az ágyról, majd kézen fogva lementünk a konyhába. Út közben Sammel találkoztunk, aki még kómás állapotban volt. Kellan a kanapén feküdt, mint általában mindig, és a foci meccset nézte. Rob és Tay a konyhában ettek éppen, amikor oda értünk. Tay amikor meglátott bennünket kézen fogva, a narancslevet amit ivott szerencsétlen Rob képébe köpte.
-Te idióta! Normális vagy?- dühöngött Rob, majd felállt az asztaltól, és gondolom a fürdőbe ment, hogy lemossa magáról a narancslevet. Tommal csináltunk egy kis rántottát, mert amilyen rendesek voltak a srácok, csak maguknak készítettek reggelit.
-Ma ugye nem kell bemenned dolgozni?- kérdezte Tom.
-Nem, és holnap se, meg azután se, se semmikor.- mosolyogtam rá.
-Ezt hogy érted?
-Felmondtam.- válaszoltam a lehető legtermészetesebben.
-De miért?
-Hosszú. Majd elmesélem.- nem akartam Taylor előtt elmesélni, hogy mi volt. Miután megreggeliztünk, elmosogattam, amíg a többiek a nappaliban nézték a focit.
-Miért teszed ezt?- szólalt meg Taylor mögülem.
-Nem értem mire gondolsz.- adtam az ártatlant.
-Mióta is vagy szerelmes Tomba?- tette fel azt a kérdést, amire nem tudom, hogy mit válaszoljak.
-Nem értem, hogy mi jogon kérdezgetsz engem olyanokról, amihez neked semmi közöd! Foglalkozz azzal a csajjal, akivel tegnap voltál.- a legjobb védekezés a támadás. Leblokkolva állt a pultnál, és amíg ott állt, befejeztem a mosogatást, és a gondolkodó Taylort ott hagyva felmentem az emeletre, hogy átöltözzek, és ne köntösbe rohangáljak. Mikor kimentem a fürdőből, Taylor ült az ágyon. Ezek szerint sikerült feldolgoznia a hallottakat.
-Az csak egy botlás volt. Krissel nem vagyunk szerelmesek egymásba, és te sem szereted Tomot!-jelentette ki határozottan.
-Á. Szóval Kris volt az.-eddig azt se tudtam, hogy kivel volt, de igazából nem is bántam.- Miért ne szeretném Tomot?
-Azért, mert te engem szeretsz.- hogy lehet valaki ennyire beképzelt?! Jó belátom, hogy részben igaza van, de nem teljes mértékben. Tomot is szeretem. Igen. Most már biztos vagyok benne, hogy őt is szeretem.
-Honnan vetted ezt?- kérdeztem nyugalmat erőltetve magamra.
-Jó. Tegyük fel, hogy nem szeretsz. Akkor mond a szemembe.- nézett rám önbizalommal teli. Meg tudod csinálni.- biztattam magam. Közelebb jött hozzám, majd pontosan előttem megállt.
-Nem szeretlek Taylor Lautner.- néztem a szemébe ahogy kérte. A hangom nem remegett meg, és a végére egy mosolyt is sikerült összehoznom. Fogalmam sincs, hogy hogy bírtam kimondani. Nem erre számított láttam rajta, és gyorsan lementem a nappaliba, hogy nehogy visszamenjek, és elmondjam neki, hogy ez az egész egy nagy hazugság volt. Lent a nappaliban befészkeltem magam Tom mellé a kanapén, és nézni kezdtem a nem túl izgalmas focit.
-Haza kellene mennem.- ültem fel a kanapén.
-Muszáj?- kérdezte Tom.
-Igen. Montanába olyan kevés időt vagyok Clarival.

Miután elbúcsúztam mindenkitől, és megbeszéltük Tommal, hogy valamikor meglátogat, elindultam haza. Mikor hazaértem, döbbenten vettem észre, hogy Clarii az ágyat nyomja. Ilyenkor nem sűrűn alszik, de nem lepődöm meg semmin, ami vele kapcsolatos. Kimentem az erkélyre, hogy elszívjak egy szál cigit, amíg alszik Clari. Fogalmam sincs, hogy mióta alszik, ezért nem akartam felkölteni. Nagyon éhes lettem, ezért a konyhába mentem, hogy megnézzem, mit tudok összeütni. A hűtő üres volt, ezért el kellett mennem bevásárolni. Van a közelben egy kisbolt, ahol mindent meg tudok venni, ezért a táskám felkutatása után a bolt felé vettem az irányt. Mindent megtaláltam, amit kerestem, csak idő kérdése volt. Amikor haza cipeltem mindent, megbántam, hogy nem autóval mentem. Majd le szakadt a karom, mire hazaértem. Belestem Clari szobájába, és megdöbbenve láttam, hogy még mindig alszik. Valami nem stimmel. Nem szokott ilyenkor aludni. Odamentem hozzá, és keltegetni kezdtem. Eltartott egy darabig, amíg reagált egyáltalán valamit.
-Lie?- kérdezte kicsit kómásan. Nem festett valami jól, és mintha lázas is lett volna.
-Itt vagyok.- adtam egy puszit az arcára.- Jól vagy?
-Csak egy kicsit megfáztam.- köhögött szüntelenül.
-El kellene menned egy orvoshoz.- tanácsoltam neki, de másodpercek alatt leteremtett, hogy ilyen hülyeség hogy juthat eszembe.
-Nem akarok anyáskodni feletted, de nem úgy néz ki, mintha egy sima nátha lenne.
-Megyek lefürdök.- kelt fel az ágyból, mintha nem mondtam volna neki semmit.
-Rendben.- egyeztem bele, hisz úgyse tudnám megállítani.
-Ja, és miután végeztem mindent el kell mesélned, hogy mi volt Taylorral!- fordult vissza a fürdőből. Csak ez hiányzott nekem. Biztos vagyok benne, hogy őrjöngeni fog. Kimentem a konyhába, hogy elpakoljak mindent, majd feltakarítsak. Mikor elpakoltam mindent, valaki csöngetett. Clari még áztatta magát, ezért nekem kellett felvenni a telefont.
-Igen?
-Szia. Tom vagyok.
-Szia. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar meglátogatsz.- tényleg nem számítottam rá.
-Eddig bírtam nélküled.
-Gyere fel.
-Ki volt az?- jött ki Clari a fürdőből hulla sápadtan.
-El kellene menned az orvoshoz.- próbáltam meg még egyszer. Egyszer hátha beadja a derekát. Az egyik pillanatban még szólásra nyitotta a száját, hogy valamit vissza feleseljen, majd  a következő pillanatban már a földön feküdt.

Everlasting love or carrer?- 8. fejezet

Sziasztok!
Megjött az új rész, amit Rékának szeretnék ajánlani! Remélem tetszeni fog!:)
Nem lett valami nagyon jó, de mindegy.
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel


Vártam, hogy álomba merüljek, de nem sikerült. Órákig forgolódtam, de nem tudtam elaludni. Kimentem az erkélyre, hogy elszívjak egy szál cigit, ha már úgy sem tudok aludni. Most először jutott az eszembe, hogy lehet mégsem kellene leadni azt a cikket. De ha nem adom le, akkor ki fognak rúgni. Egyik megoldásból sem jövök ki jól. Minden féle képpen elvesztek valamit. Vagy a munkámat, vagy az egyik barátomat, aki akár több is lehetne barátnál. Miket beszélek, vagyis gondolok?! Nem lehet köztünk semmi barátságon kívül. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Hallgassak Clarira, és ne adjam le a cikket vagy veszítsem el az egyik barátomat? A gondolataim megállás nélkül cikáztak az agyamban, aminek az lett a következménye, hogy alaposan lefáradtam, és az erkélyen a székben aludtam el.

Reggel az erkélyen ébredtem arra, hogy nagyon kényelmetlen a szék, és a végtagjaim el vannak gémberedve. Valószínű hogy Clari járt itt kint, mert be voltam takarva egy pléddel, ami egy kicsit felmelegített. Elindultam a konyhába, hogy egy bögre kávét megigyak, és észhez térjek. Clari a nappaliban a kanapén ült és egy bögre kávét szorongatott. Látta, hogy épp azt tervezem, hogy milyen módon kellene ellopni tőle a kávét, és megkönyörült rajtam, vagy lehet hogy csak magát védte.
-A konyhában van a pulton.- bementem a konyhába és tényleg ott volt. Egy bögre kávé gőzölögve hívogatott magához. Magamhoz vettem a kávét és kiültem a nappaliba Clarihoz, aki nem éppen barátságosan méregetett.
-Nem fogsz többet hozzám szólni ha leadom azt a hülye cikket?- kérdeztem egyenlőre nyugodtan.
-Nem teheted te is ezt vele.- válaszolt ugyanolyan csendesen mint én.
-Ha nem adom le a cikket ki fognak rúgni.
-Annyi pénzed van, hogy nem is kellene dolgoznod.- juttatta eszembe az örökségemet. Ezzel most alaposan megfogott.
-Ha nem adod le a cikket akkor csak a munkádat fogod elveszíteni, de ha leadod, akkor Taylort, a barátait, akik most már a te barátaid is, és engem is.- nézett rám akaratosan. Még sose láttam ilyennek. Nehéz beismerni, de valószínűleg igaza van. Megittam gyorsan a kávét, majd felpattantam, és a szobámba futottam, hogy felöltözzek. Kikaptam a szekrényből egy fehér nadrágot, és egy fehér blúzt. Miután gyorsan magamra kaptam, a fürdőbe rohantam, és amennyire csak tudtam elfogadható állapotba hoztam magam. Felkaptam a táskám, amibe gyorsan bedobtam a pendrive-om, majd a kocsikulcsot felkapva, az ajtó felé vettem az irányt.
-Most meg hova mész?- kiabált utánam Clari.
-Elintézek valamit.- kiabáltam vissza. A garázsba mentem, ahol bepattantam az autómba. Az iroda előtt megálltam, és az autóból kiugorva, besiettem az épületbe. Minél gyorsabban oda akarok érni, nehogy meggondoljam magam. A lift előtt állva folyamatosan nyomkodtam a gombot, de az az istenért se akart jönni. Mire megérkezett a lift, az ujjam teljesen elzsibbadt. Gyorsan beszálltam, majd a négyes gombot nyomtam meg. A lift csiga lassúsággal vánszorgott, és éppen hogy ki bírtam várni, hogy megérkezzek. Rögtön a főnök asszony felé vettem az irányt. Mrs. Epps pont bent volt az irodában, és nem valami szépen nézett rám, amiért berontottam hozzá.
-Remélem nyomós oka van rá, hogy így betörjön hozzám.- nézett rám könyörtelenül. Nem fogok meghátrálni.- határoztam el magamban.
-Felmondok.- jelentettem ki.
-Rendben, de először a cikket leadja ugye?- meg se döbbent a kijelentésemen, amin meg én nem döbbentem meg.
-Nem.- nem hátrálok meg! Nem hátrálok meg!-mondogattam magamban.
-Akkor mit fogok belerakni a pénteki lapba?- kérdezte kicsit idegesen.
-Addig van még három lap. Majd ki talál valamit.- vontam meg a vállam. Miután sikeresen aláírtam minden papírt, eltelt több óra hossza. Csak annyit szóltunk egymással Mrs. Epps-szel, amennyit muszáj volt. Nem vittük túlzásba a társalgást. Aláírás után az irodámba mentem, hogy összepakoljam a cuccaimat, és elköszönjek a többiektől. Nem sok dolgom volt, mert általában otthon dolgoztam, ezért a cuccaim is otthon voltak. Csak pár mappa, íróeszköz, füzet, naptár volt bent. Gyorsan kész voltam mindennel, és miután bedobáltam mindent a kocsimba, bepattantam, majd haza fele vette az irányt. A dobozt a kezembe véve felmentem a lakásunkba, ahol Clari idegesen járkált fel-alá.
-Szia.- köszöntem neki boldogan.
-Leadtad?- kérdezte nyugodtan. Nem válaszoltam csak a dobozból kivettem a felmondó nyilatkozatomat és Clari kezébe adtam. Először értetlenül nézett rám, majd olvasni kezdett. Amíg olvasott leraktam a dobozt az asztalra, és vártam, hogy Clari felfogja az olvasottakat. Többször neki futott, de nem adta fel.
-Nem tudom, hogy most jól értelmeztem-e, de mintha azt olvastam volna, hogy felmondtál.- ráncolta össze a homlokát, ami azt jelenti nála, hogy nagyon gondolkodik, de nem jut semmire.
-Jól értelmezted.- mosolyogtam rá.
-Jaj de jó.- ugrott Clari a nyakamban örömében.- Ezt meg kell ünnepelnünk.
-Ne haragudj, de előbb el szeretnék intézni még valamit.- a nézéséből ítélve arra jutottam, hogy tudja mit szeretnék elintézni.
-Csak ügyesen, és még nem szeretnék keresztanya lenni! Csak azután, hogy a koszorúslányod vagy esetleg tanúd lennék.- csúnyán néztem rá, és végre elhallgatott. Ma már sokadjára beültem az autómba, és a külvárosba hajtottam. Nagyon figyelnem kellett, hogy ne tévedjek el, mert nem igazán figyeltem egyszer sem, amikor erre jártam. Mikor Tayjel jöttünk, akkor sötét volt, amikor meg Tommal, akkor a fák számolásával töltöttem el az időm. Többször rossz utcába fordultam be, de nagy nehezen sikerült befordulni a jó utcába. A ház előtt volt egy kaputelefon, ami eddig még sose tűnt fel. Tom volt aki felvette a telefont, de állítása szerint csak azért, mert épp ott ment el mellette, de persze ha tudja, hogy én vagyok, akkor még az emeletről is lefutott volna. Ezt azért nem hiszem el, de nem igazán foglalkoztam vele. Beálltam az udvarra, majd a bejárati ajtóhoz indultam. Mikor ki akartam nyitni az ajtót, akkor vágódott ki, és ijedtemben ugrottam egyet.
-Szia. Csak nem megijesztettelek?- kérdezte Tom szokásához híven vigyorogva.
-Nem, csak ugrándozni volt kedvem.- néztem rá gúnyosan.
-Nagyon vicces kedvedben vagy.- pillanatok alatt fel tudja húzni az agyam, de Tomra nem lehet haragudni.
-Öhm...beengedsz?- néztem rá felvont szemöldökkel.
-Igen, de csak ha megkapom az ölelésem.- vigyorgott szüntelenül. Odasétáltam hozzá, majd megöleltem. Miután nagy nehezen elengedett, megkérdeztem, hogy hol van Tay.
-Gondolhattam volna, hogy nem hozzám jöttél.- húzta el a száját Tom. - Fent van a szobájában. Tudod az utat.
-Köszi.- mosolyogtam rá, majd a lépcső felé vettem az irányt. Az ajtó előtt egy pillanatra meghátráltam, mert nem voltam biztos benne, hogy helyes, amit teszek. Bekopogtam az ajtón, majd beléptem. A látvány ami fogadott, örökre bevésődött az agyamba. Tay egy barna hajú lánnyal volt éppen elfoglalva. Nem vették észre, hogy beléptem, ezért szépen csendben vissza kiléptem a folyosóra. Megtörten ballagtam le a lépcsőn a nappaliba. Tom és Kellan kérdő tekintetével találkoztam, majd egy sziát elmormolva az ajtó felé vettem az irányt. Már nyitottam volna ki az ajtót, amikor elém vetődött Kel, mögém pedig Tom, és nem engedtek kimenni.
-Engedjetek ki kérlek.- néztem Kelre könyörgően.
-Addig nem engedünk el, amíg nem mondod el, hogy mi történt.- A kanapéhoz vezettek, majd miután leültünk, kérdőn néztek rám. Eddig kibírtam, hogy ne bőgjem el magam, de most a könnyeim eleredtek.
-Ne sírj.- öleltek magukhoz a fiúk. Miután egy kicsit lecsitultam, faggatni kezdtek.
-Van valami piátok?- kérdeztem a srácoktól, abban reménykedve, hogy a válasz igen lesz.
-Ezt most komolyan kérdezed?- nevetett fel Kel, majd gyors fel is pattant, és egy csomó üveg sörrel, tequilával, borral tért vissza. Mindenből hozott, hogy tudjak miből választani. Ittam egy kis ezt, egy kis azt, majd el tudtam mondani végre, hogy mi a baj. A végére oda jutottam, hogy nem érdekel Taylor. Nem is értem, hogy miért húztam fel magam ennyire, hisz nincs közöttünk semmi. Azt csinál, amit akar.
-Tudjátok mit fiúk?- kérdeztem két korty között. -Imádlak titeket!- öleltem magamhoz őket.- Taylor pedig le van ejtve.
-Mi is imádunk kicsi csillag, de nekem sajnos el kell mennem.- állt fel Kel a kanapéról.
-Muszáj?- néztem rá kérlelően.
-Sajnos igen, de megígérem, hogy sietek. -kacsintott rám. -Addig is itt van veled Tom. Nagyon vigyázz rá haver.- mondta Tomnak. Miután Kel elment, Tommal megpróbáltunk beszélgetni, de az akadozó nyelvem, kicsit megnehezítette a kommunikációt. Kicsit elálmosodtam, de haza nem tudtam volna menni.
-Gyere. Felviszlek aludni.- megpróbáltam felállni, de majdnem lefejeltem a padlót. Még időben kapott el Tom. A karjaiba vett, és az emeletre vitt.
-Rohadj meg Taylor!- kiabáltam a szobája előtt. Tom próbált csitítani, de nem sok sikerrel járt. Nem tudom, milyen szobába vitt be, de itt még nem jártam. Hasonló volt, mint Tay szobája, de nem az övé volt az biztos, és nem is vendégszoba volt.
-Ez ki szobája?- kérdeztem kíváncsian.
-Az enyém.
-Nem...akarok zavarni. Jobb lenne, ha haza mennék.
-Ilyen állapotban nem engedhetünk sehova. Clari megöl minket.- Tom óvatosan lerakott az ágyra, majd amikor fel akart egyenesedni, nem hagytam, mert a kezem a nyakán összekulcsoltam. A szemében értetlenség tükröződött. Nem tudom, hogy miért tettem, de közelíteni kezdtem az arcához.

B.Ú.É.K

Sziasztok!
Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok! Remélem mindenkinek sikerekben gazdag lesz az új év! 

El se hiszem hogy már 2011-et írunk! xD
Mire megszokom, hogy 2011 van, addigra már 2012 lesz xd
Nem tudom, ilyenkor mit szokás mondani, ezért most leírom azt ami eszembe jutott. Röviden újra, amit egyszer már írtam: B.Ú.É.K.!!!!


Ui:. A következő rész jövő hét szombaton jön!;)/2011.01.07./